Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-111

111. országos ülés 1902 májas 10-én, szombaton. 407 sak-e, illetőleg képesek-e. En arra is feleltem tegnap röviden; megmondottam, hogy igenis, ezen vasúti üzem-feleslegek évről-évre nagyobbodnak. A pénzügyi bizottságban és a közlekedési bizottságban fel is olvastak egy kimutatást, sőt ha jól emlékszem, a pénzügyi bizottság jelentésének egyik iratában benne is van. Kiegészithetem most és sajnálom, hogy nem nyomatták ki az egész tabellát, hogy a vasúti feleslegek az utolsó esztendőkben, 1890től kezdve igy alakultak: 1890-ben volt402.000 korona, 1891-ben 450 ezer korona, azután a következő években: 502 ezer, 624 ezer, 550 ezer, 663 ezer, 708 ezer, 847 ezer, az utolsó esztendőkben j>edig 1,946.000 koronaj sőt 2,600.000 kor. (Mozgás a szélsöhaloldalon.) Ez szolgáljon ennek a kérdésnek a felvilágosítására. Már most azt, a mit Barta Ödön képviselő ur beszédére felelni akartam, el is mondottam. De még egyet akarok mondani. Ne méltóztassék szembe állítani azt a tényt, hogy mi kívánatos és nagyon czélszerü befektetésekre nem bírunk annyi pénzt fordítani, a mennyit magunk is óhajtunk, ne méltóztassék szembeállítani azt ezzel a javaslattal. Mert higyje meg a t. kéjíviselő ur, hogy bármennyire szükséges ez a vasút, ha arra keüene most fordítani a 75 millió koronából a quőta szerint ránk eső részt, nagyon haboznánk, hogy ezt az összeget a mai körülmények közt erre fordítsuk. De hiszen mi nem direkte adjuk ezt. (Zaj a sséls'cíbaloldalon.) Beismerem, hogy hitelünk angazsirozva van, ezt beismerem, de mégis csak más ez, mint ha tényleg ki kellene fizetni és ezeket az összegeket készpénzben kellene beruházni. Tudom, miért csóválja fejét a t. képviselő ur és vitatkozási lojalitásom magával hozza, hogy erre is rátérjek. Ez csak előre volt bocsájtva, mert nem Barta t. képviselő ur érintette ezeket a beruházásokat, hanem mások, igy Major Ferencz t. képviselő ur beszélt erre vonatkozólag a gazdasági helyzetről, pénzszükségről stb. A mit Barta t. képviselő ur mondott, az más. O azt mondta, készpénzköltekezésbe nem megyünk ugyan bele, de az állam hitelét angazsirozzuk, holott, mikor ő a kisbirtokosok hitelének javítására, nyomasztó adósságaik konvertálására javaslatot nyújtott be, hogy ebben a tekintetben az állam hitelének igénybevételével történjék intézkedés, akkor azt a javaslatot ridegen elutasították. Bocsánatot kérek, nem utasították el ridegen. Hiszen emlékszem, a jjénzügyminiszter ur most az imént befejezett budgettárgyalás alkalmával is beszédében megmondta, hogy e kérdéssel foglalkozni szándékozik, de a t. képviselő ur maga is jól tudja, hogy milyen komplikált, nehéz ez a kérdés és bizonyára nem veszi rossz néven, ha rögtön nem lehet konkrét javaslatokkal előállani. De magát a szándékot, az eszmét nem utasította el a pénzügyminiszter ur. Emlékeztetem a t. képviselő urat, hogy egyszer magam is tettem ily forma nyilatkozatot a pénzügyi bizottságban és nyilatkoztam egyszer itt erről a helyről valamely kérvény, vagy egy más ügy tárgyalása alkalmával a múlt őszszel. Pozitivc emlékszem, mert figyelmeztetett rá valamely képviselő ur, a ki felszólalt és utalt boldogult Horánszky Nándornak a választóihoz intézett beszédére. Talán épen Barta Ödön t. képviselő ur volt. És magam elvileg a kérdést, mert jogosultságát elismertem, nem utasítottam el. Most még Major Ferencz t. képviselő urnak kell valamit mondanom. Ne méltóztassék most ugy felállítani a dolgot, hogy nem lényeges az, hogy a samácz-doboji összeköttetés, az a direkt összeköttetés, a mely 37 kilométerrel megrövidíti a Budapesttől a török határszélig haladó, internaczionális nagy utvonalunkat, s a mely annak idején lesz megvalósítandó, — egyidejűleg nyittassák meg a bugojno-arzanói vasúttal. Major Ferencz: Nem egyenértékű! Széli Kálmán miniszterelnök: Előbb azt mondta, hogy nem lényeges, csak aztán mondta, hogy nem egyenértékű; ne méltóztassék tagadni. (Ugy van! Ugy van! jobbfelöl.) Kíváncsi volnék, ha ide álltam volna most e javaslat helyett azzal, hogy nem egyidejűleg fog megnyittatnia samácz-doboji vasút a bugojno-arzanóival, hanem majd valamikor a jövőben talán megcsináljuk a másikat, mit mondtak volna az urak ? Mikor azonban valami megvan, akkor azután az a feladat, azt kicsinyíteni, annak értékét leszállítani, elhomályosítani, azt semmibe sem venni. (Igaz! Ugy van! jóbbfelöl. Zaj a haloldalon.) Persze, hogy nem tetszik, de én nem is váddal állok elő, hanem azzal, a mit a képviselő ur beszédéből felolvastam. Azt mondja a képviselő ur, hogy nem ellenérték. Hát én erre azt mondom, hogy igenis nekünk ellenérték, mert ez a vonal széles vágányban lesz megállapítva és tagozatát fogja képezni annak a vonalnak, a mely megrövidíti a mi összeköttetésünket, nemcsak Boszniában 37 kilométerrel, hanem egy részét képezi az internaczionális vonalnak, holott a bugojno-arzanoi vonal keskeny vágányu hegyivonal, mely Dalmácziát csatolja össze Boszniával, annak forgalma egy részét kétségtelenül elveszi, de oly összeköttetés, melyet, mivel nem magyar területről van szó, megtagadni nem lehet. Általában ugy beszél a képviselő ur, mintha Boszniát és Herczegovinát nemcsak bekebeleztük volna, hanem meg is emésztettük volna . . . Major Ferencz: A mi pénzünkből.' Széll Kálmán miniszterelnök: A mi pénzünkből is, de az osztrákok pénzéből is. Mindig azt mondják, hogy a mi pénzünkből hódítottuk meg és tartjuk fenn; de ha az osztrákok meg azt mondják, hogy az ő pénzükből is és az ő érdeküket is szemügyre kell venni és nem szabad ignorálni, engedelmet kérek, ez elől nem lehet kitérni oly területen, melyet közösen adminisz-