Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-111

111. országos ülés 1902 május 10-én, szombaton. 389 szükségünk van most a pénzre, mint hogy mi j most egy idegen állam szikláiba és járhatatlan utaiba milliókat és milliókat fektessünk be. Ha pedig nincsen pénze Boszniának, akkor ne építsük ki ezt a vasutat és ne méltóztassék bennünket azzal ámítani, hogy ehhez a vasúthoz Magyarországnak egy krajczár hozzájárulása sem szükséges. Eltekintve ettől, a t. miniszterelnök ur nemcsak nem inicziálta ezeket a vasutakat, hanem eszeágában sem_ volt az, hogy ezen vasutak létesíttessenek. És ezt én előnyére irom a t. miniszterelnök urnak, és jól tudom azt, hogy ő mindent elkövetett, hogy a tervet meghiúsítsa. Sajnálom is, hogy a magyar miniszterelnöknek ma sincsen olyan befolyása odafent, hogy érvényesiteni tudná az ország érdekét; és a mit legszomorubbnak tartok, az az. hogy, sajnos, olyan pozicziója van a t. miniszter urnak, hogy nem bírja a hadügyi kormánynyal és a közös miniszterekkel szemben akaratát érvényesíteni. Mert hogy a t. miniszterelnök ur nem akarta ezeket a vasutakat építeni, azt onnan tudom. mert ha akarta volna, akkor ő kezdeményezte ! volna. És nem is ő forszírozta ezeknek a vasutaknak kiépítését és ennek a törvényjavaslatnak a mostani tárgyalását, hanem Bécsből hajtják, Bécsből kergetik és azért kell ezt nekünk lóhalálában megszavazni. Széll Kálmán miniszterelnök: Másfél év után! Molnár Jenő: Miért? Talán Bécsben arra gondolnak, hogy ez Magyarország forgalmi politikájának megfelel? Mihelyt Ausztria forszírozza, az nem Magyarország, hanem Ausztria érdeke, és már abból a szempontból is azok, a kik ezen az oldalon ülnek, nem adhatják szavazatukat erre a törvényjavaslatra. Előttem szóló t, képviselőtársain! kifejtették ennek a törvényjavaslatnak a közjog szemj)ontjából aggályos voltát és általában Boszniának Magyarországhoz való viszonyát is kifogásolták. A mit mi ott művelünk, arra mi. az én nézetem szerint, a berlini szerződés értelmében nem vagyunk jogosítva. Mi fel voltunk jogosítva Bosznia-Herczegovina paczifikácziójára. Megtörtént-e ez vagy nem? Szerintem megtörtént. A miniszterelnök ur azt mondja ugyan, hogy Kállay Béninek nagy kötelessége a paczifikáczió, de az nem polgár-miniszternek a kötelessége, elvégezték azt ott a katonák. Ha Kállay kötelességét akarja teljesíteni mindkét állam érdekével szemben, akkor ne paczifikáczióról beszéljen, hanem a viszonyok konszolidácziójáról. Elég, ha ebben az irányban eleget tesz, és elég. ha a magyar állam érdeke istápolására csak annyit tesz meg, a mennyivel mi a közös költségekhez hozzájárulunk. A t. miniszterelnök ur azt mondja, hogy ez az első lépés és ha első lépést nem tesz az ember, akkor nem teheti meg a másodikat. Nem a miniszterelnök ur tette meg az első lépést, hanem az a katonai kormány, a mely akkor a véletlen folytán kiépítette csapatszállitás czéljaira a bród-doboji vonalat. Az 1881-iki törvényhozás megmondta,, hogy mi volna a második lépés. Húsz esztendő múlva ne az első lépést méltóztassék megtenni, a mely különben is Magyarország érdeke ellen van, hanem a második lépést, nevezetesen a doboj-szerajevói vonalnak szabványos nyomtávolra való megépítését. Ez volna Magyarország érdekében. Azt kérdik, hogy lehet az, hogy mi konkurrálunk az osztrák közlekedési vonallal, hiszen az a vonal bécs-trieszti, ez pedig budaj>estbródi. Hiszen épen itt van az osztrák érdek, az osztrák furfang, nevezetesen, hogy azt a természeti előnyt, a melyet az kölcsönöz Magyarországnak, szomszédságában fekszik Boszniának, ellensúlyozni akarják, nehogy nekünk közvetlen közlekedési vonalunk legyen szabványos nyomtávú vonallal; ellensúlyozzák ezt a keskeny vágányuval, hogy annál inkább emelkedjék a bécstrieszti vonal értéke. Az az osztrák érdek, a mely a mi érdekeinkkel ellenkezik. ISTem tudják azt megemészteni, hogy mi ily közel vagyunk és hogy mi a forgalmi politikánkat ugy tudnók berendezni, hogy a Balkán-félszigettel a közvetlen összeköttetést, meg tudjuk csinálni. Nekünk a mi vérünkkel és a mi pénzünkkel kell hozzájárulni ahhoz, hogy a mi érdekeink félre, legyenek vezetve és Ausztria érdekei legyenek elősegítve. Én nem vagyok igazságtalan, én méltányosnak és jogosnak találom, hogy mindenki a maga érdekét óvja és védje egy szerződésnél. De csak azért, hogy egy lehetetlen dolgot lehetővé tegyünk, hogy Bécset Trieszten keresztül közelebb hozzuk Boszniához és hogy ezt a mi pénzünkkel tegyük: azt én oktalannak és igazságtalannak találom. Bosznia mostani vasúti hálózata, mint már emiitettem, 989 km.-t tesz ki, ezekkel a szárnyvonalakkal pedig ki fog tenni 1349 km.-t. A mostan kiépítendő vonal olyan vidéken megy keresztül, melynek lakossága összesen 192.000. Ha ebből leveszszük Szerajevónak, mint városnak lakosságát, marad az egész vidékre 150.000 ember. És milyen az a lakosság? Kecskepásztorokbői áll nagyobbrészt. Azoknak építsünk tehát egy 75 millió értékű vasutat? Vagy indok-e az, a mit a t. miniszterelnök ur felhoz, hogy t. i. a Szerajevóig menő vasút ezután nem lesz zsák-vasut? Hát ba kiépítjük a vasutat, akkor Uvácznál lesz a zsákvasut. Már pedig az mindegy, hogy 140 kilométerrel előbb, vagy hátrább vagyunk, Hogy nem lesz meg a török csatlakozás, azt épen a miniszter ur mondotta a keskeny vágányu vasutak építésének indokolásául, mert. mondotta, a török állammal még nincs megegyezés, és mi ezzel csak erkölcsi kényszert rovunk rá, hogy építse ki a vasutat. Hol van még az anyagi kényszer ? Tehát 150.000 kecskepásztornak és annak a pár őrszemnek csinálunk 75 millió értékű vasutat, a mely őrszemeket a pénzügyi és közlekedésügyi bizottság fel-