Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.
Ülésnapok - 1901-109
352 109. országos ülés 1902 május 6-án, kedden. hol pedig a forrongó helyzet bennünket köz vétlenül érdekel. Egészen más alapok szövődnek a beavatkozáshoz, ha vasúttal szelhetem át a reám fontos teriiletet és ott kereskedelmi góczpontot teremtek és összeköttetéseket szövök. De igy, mikor kézzelfogható az a rövidlátás, melyet diplomáeziánk vezetősége tanúsított Bosznia helyzetében, s melynek méltó társa és munkása Kállay, bz ottani fó'mimszter, csakhamar megboszulja magát és máris tétlenségünk folytán Olaszország a legnagyobb erővel veti magát Albániára. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Pedig ez nem is uj keletű dolog. A ki egy kis fáradságot vett magának és járt a dalmát partokon, jól tudhatja, hogy évek óta nyilt titok az olasz agitácziő egész Dalmácziában, melynek hátvédül ott van Montenegró. S a mi államunk ennek daczára nem igyekezett a Balkán belsejébe férkőzni, a melyhez pedig az egyenes útja megvan. A legnagyobb rövidlátás kell ahhoz, hogy mikor én saját birtokomon mehetek egy szomszédországba, akkor egy idegen országon keresztül juthassak csak oda. Jelenleg, ha Albániába és Maczedoniába akarunk jutni, csak Szerbián keresztül mehetünk oda, holott van természetes utunk, melyet vérrel, pénzzel szereztünk, ott van Bosznia, honnét módomban van direkt odahatolni és befolyásolni ott nemcsak a közgazdasági, de a politikai irányzatot is. A mi érdekeink Keleten vannak, ez az egyedüli még meghagyott kapu, honnét Keletre juthatunk. Látjuk, hogy a német politika már Romániában is elhatárol bennünket s igy már-már ez lesz az egyedüli kapu, Montenegró és Szerbia közt a szandzsákon keresztül, hogy eljuthassunk Szalonikibe és igy Keletre. A mikor a legprimitívebb politikusnak is ezzel tisztába kellene lenni, akkor tapasztaljuk, hogy itt sem a diplomáczia vezetősége, sem Bosznia kormányzója nem lát, vagy nem akar látni, hanem igen, a nagyhatalmi állás fényűzéseit élvezik, az adófizető polgárok pedig görnyednek a teher alatt, hogy a nagyhatalmi állás katonásdiját ki tudják elégíteni, a német szövetségesünk pedig uj meg uj hadtestek felállítását követeli, csak azért, hogy neki hátvédül szolgáljunk, hogy az ő czéljait a mi segítségünkkel könnyen elérhesse. Andrássy idejében nem olyan könnyen beszéltek velünk a németek: nagyon is ránk voltak szorulva. Ma azt mondják: mit nekünk Ausztria-Magyarország? Megélünk nélküle is. Ezt már nagyon is hangoztatják Németországban, mert átsegítettük őket azokon a nehéz éveken, a midőn fejők felett lógott a kard, hogy fejlődhetik-e tovább, vagy pedig fejlődésének kezdetén száz évre legyen megakadályozva. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Ezt tettük tisztán a szövetség, a barátság érdekében, semmi viszontszolgálatot nem kértünk, de kaptunk viszontszolgálatot, de nincs benne köszönet. A kinek szeme nincs bekötve, az látja, hogy a Németországgal kötött gazdasági kiegyezést, szerződésünket mindig minő rútul kijátszották. Tudja nagyon jól, hogy minden módot felhasznál Németország, hogy a mi gazdasági terményeinket a határon visszatarthassa. A ki gazda és a ki állatkivitelünket ismeri, az tudja azt az óriási szekatúrát, a melyet Németország velünk szemben elkövet. (Igaz! TJgy van! a néppárton.) Azt is tapasztaljuk, hogy Németország elnézi, hogy a Schulvereinek és mindenféle egyesületek miképen igyekeznek megmételyezni Magyarországon a régi jó hazafiak szivét, de nem látjuk Németország háláját, hogy valaha igyekezett volna előnyökhöz juttatni közgazdasági szempontból bennünket. (Igaz! TJgy van! a balés a szélsöbaloldalon.) Azért én részemről szeretném már egyszer látni, hogy r e hazában igazi magyar politika kaj)jon lábra, hogy a közvéleményt átitatná az a meggyőződés, hogy a külpolitikai dolgokat nem a szolgálatkész delegáczióban, sem a diplomácziában, hanem itt a képviselőházban, a diplomáczia felhasználásával kell elintézni, (Tetszés a bal- és a szélsőbaloldalon.) mert csak igy lesz Magyarországon igazán magyar kül- és közgazdasági politika! Barta Ödön: Tessék a perszonál unió mellett állást foglalni! Major Ferencz: Mindezt meg lehetne a hármas-szövetség keretében is csinálni, ha olyan diplomáeziai vezetésünk lenne, mint a milyen Németországnak van. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De ezzel a rendszerrel és ezzel a politikával mindenhol csak hajótörést szenvedünk és szégyent vallunk. De rá kell mutatnom arra a kérdésre, hogy mit csináljunk most a bosnyák vasúttal és ezzel a törvényjavaslattal. Én egy kissé foglalkoztam a kérdéssel, de magyar lelkiismeretem nem tűri meg, hogy egy uj utat engedjek Ausztriának Bosznia közepébe, a mig nincs meg a samáczsarajevói egyenes széles vágányu összeköttetés. (Helyeslés a néppárton.) A mely képviselő ezt nem látja be és nem tiszteli a 21 év előtti egyöntetű véleményt, az vagy nem tanulmányozta a dolgot, vagy nem érti, vagy nem akarja érteni. (Tetszés a néppárton és a szélsöbaloldalon.) Azt mondják, hogy nem szabad megakadályozni az osztrákok kívánságát, mert a méltányosság kívánja, hogy ezt az arzanói utat adjuk meg. Hát a méltányosság hol maradt velünk szemben, mikor már négy helyen van kijutója a tengerhez Boszniának és Herczegovinának, de Magyarországnak egyetlen széles vágányu összeköttetése sincs még. Első sorban ki kell tehát építeni a széles vágányu vonalat egészen Sarajevóig és utána megkezdeni a diplomáeziai akcziót, hogy a további összeköttetés megteremtessék egészen Mitroviczáig. Ez a magyar közgazdasági politika életkérdése. E nélkül nem fogunk tudni mozogni egy deczennium múlva. Ez a tulajdonképeni élet-ere a magyar közgazdasági politikának.
