Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-105

218 105. országos ülés 1902 május 1-én, csütörtökön. személyének szól az sem részemről, sem ezen párt részéről, hanem ugy vagyunk meggyőződve, hogy ha valamelyik tárczánál a nemzeti keserűség kiöntésének, fájdalom, helye van, akkor helye van annak épen ennél a tárczánál. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az igen t. miniszter ur az ő áldott humorával, azzal a kedélyességgel, a mely vele született, a melyet azonban hosszas katonai szolgálata alatt bőséges alkalma volt elsajátítani, azokban a katonai körökben is, a melyek felháborodásukat rendesen a magyar emberrel szemben is, hogyha nincsenek a katonai szolgálat keretében megelégedve annak viselkedésével, azzal szokták kifejezni, hogy: Da hört sich die Gremüthlichkeit auf. (Igaz! Uyy van! a szélsobaloldálon.) Én is azt mondom, t. képviselőház, hogy ennél a kérdésnél, ennek a tárgyalásánál bármilyen jól mulat a ház az igen t. honvédelmi miniszter ur pompás humorán, meg kell szűnni a kedélyeskedésnek, mert a bennünk felgyülemlett keserűségnek, a mely minket elfog mostani felszólalásunkban, igazán most kell hangot adni. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldálon.) Az igen t. honvédelmi miniszter ur nem találja eléggé változatosnak és ennélfogva, gondolom, eléggé szórakoztatónak ennek a pártnak a honvédelmi tárcza tárgyalásánál követett magatartását, hiszen, — ugy nyilatkozik, — hogy az ellenzék mindig azt mondja, hogy ugyanazon állapotok vannak. Fájdalom, egyetértek vele, hogy ugyanazon állapotok vannak ma is, azokat látjuk, a miket minden alkalommal bírálatunk tárgyává tettünk. Azt mondja a t. honvédelmi miniszter ur, élesen bírálván ezt a magatartást és nagy súlyt adva kifogásának, hogy ez makacs kisebbség. Hát, t. képviselőház, igenis, ez makacs kisebbség. Es ez a kisebbség nem fog felhagyni most elfoglalt magatartásával mindaddig, a míg makacssága gyümölcseit meg nem termi, a mig ki nem vivja azon czélokat, a melyekre ez a párt felesküdött, a melyekért való küzdelem mellett ez a párt választói előtt helyt állott és a mely küzdelemben helyt fog állni itt is, akár tetszik az igen t. honvédelmi miniszter urnak, akár nem. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) A makacsságot abban látja az igen t. honvédelmi miniszter ur, hogy mit is akar tulajdonképen a függetlenségi és 48-as párt? minek folytán azt a fogas kérdést intézte hozzánk, hogy azt akarjuk talán, hogy a honvédség és a hadsereg szelleme farkasszemet nézzen egymással ? T. képviselőház, és t. miniszter ur, én ebben bizonyos mértékű beismerést látok. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldálon.) Annak a sajnálatos, és minket mély fájdalommal eltöltő állapotnak a beismerését látom én ebben, hogy az igen t. honvédelmi miniszter ur szerint is van ellentét a hadsereg szelleme között és azon szellem között, a melyet mi, mint a nemzet aspiráczióit, itt a törvényhozás termében folyton hangoztatunk. (Ugy van! a szélsobaloldálon.) Nem én és nem ez a párt tehet tehát arról, hogy az a két szellem egymással farkasszemet néz. Nézett az már egymással farkasszemet, t. honvédelmi miniszter ur, válságos időkben, a melyeknek felidézését mi nem kívánjuk és az igen t. honvédelmi miniszter ur tudja, hogy melyiknek a tekintete győzte le a másikat. (Helyeslés a szélsobaloldálon.) De hát milyen szellemet akarunk mi tulajdonképen a honvédségnél? Majd annak a rajzában, hogy milyennek látjuk mi a mai szellemet, megismerheti az igen t. honvédelmi miniszter ur, hogy milyennek akarjuk mi azt a szellemet. Azt a kijelentést hallotta az ország, még pedig a legilletékesebb helyről, nem is olyan nagyon régen, hogy nyugodt lehet a nemzet, hiszen a hadsereg szelleme nem lehet más, mint a legfőbb hadúr szelleme. Bizonyos mértékig megnyugtató lehet ez, különösen a könnyen megnyugvó kedélyekre. Azonban bár bizonyos kicsinyléssel emlékezett meg az igen t. honvédelmi miniszter ur tegnapi beszédében holmi régibb törvényekről, én mégis emlékeztetem az igen t. honvédelmi miniszter urat, hogy ugyanazok, — okkal-móddal, ugy a hogy, talán eljön még az ideje annak is, hogy ennek a történetét itt a törvényhozás termében közelebbről megvilágítjuk — a kik megalkották az 1723: I. és II. t.-czikket, a kik a mai közösségnek az alapját a t. többség nézete szerint megvetették, azok azt mondották ki az 1723 : II. t.-czikkben . . . Bizony Ákos : Holmi régi törvény! Bakonyi Samu: . . . ebben a » holmi régi törvény «-ben, a melybe beiktatták azt az emberi és isteni örök törvényt, a mely hangzik a következőképen (olvassa) : »Reges pariter, et Principes, aequali aliorum hominum mortalitatis sorti subjectos esse.« T. honvédelmi miniszter ur, bizonyára megérti! (Egy hang a szélsobaloldálon : Dehogy!) Azt mondják az 1723:11. t.-cz. megalkotói, hogy garancziákról kell gondoskodni a nemzet számára, mert a királyok és fejedelmek a többi ember halandóságának ugyanazon sorsa alá vannak vetve. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha tehát megnyugtató lehet is az a legfelsőbb helyen elhangzott kijelentés, hogy a hadsereg szellemének ugyanannak kell lennie, mint a legfőbb hadúrénak, mégis kérdem az igen t. honvédelmi miniszter úrtól, hogy vájjon ez a megnyugvása, ez az érzése, neki és a t. többségnek mennyi időre szól ? Hiszen ennek az örök emberi és isteni törvénynek határai vannak az egyesekre nézve és — fájdalom •— az a határ nem távolodik, hanem ahhoz mind közelebb jutunk. Ki tudja azt megmondani, hogy a legközelebbi jövendő méhe miféle válságokat rejthet magában erre a nemzetre és vájjon, ha más lesz a legfőbb hadúr, az a szellem ugyanaz marad-e, a melylyel a t. többség is meg van ez idő szerint elégedve ?! (Tetszés a szélsobaloldálon.)