Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-104

10b. országos ülés 1902 április 30-án, szerdán. 189 sarok ügye. (Halljuk! Halljuk!) Ha jól tudom, a katonai lóasszentáló-bizottságok felülről kaptak utasításokat, talán többször is, hogy lehetőleg közvetlenül a tenyésztőktől szerezzék be a lókontingens legnagyobb részét, Hogy azonban ezen utasításnak kellő foganatja nem volt, arra nézve hivatkozom nemcsak a t. háznak minden egyes tagjára, a ki a lótenyésztés iránt érdeklődik, hanem kérem az ország valamennyi vármegyéjében levő lótenyésztési bizottságok véleményét is meghallgatni. Eddig a legtöbb földbirtokos és gazda tisztán arra a czólra nevel lovakat, hogy katonai remondákat állítson elő, a tenyésztésnek egész rendszerét ugy rendezi be, hogy remondákat állítson elő, melyek azután más czélra már kevésbbé alkalmasak, mert ha munkáslónak akarná nevelni, akkor inkább hidegvérű lovat nevelne, nem pedig angol félvért. Ha ez a tenyésztő azt látja, hogy ugyanazon anyagot, melyet a lóasszentáló-bizottság visszavetett és a melyen ő azután később kénytelen volt olcsóbban túladni, ugyanezen komisszió, a mint magam is láttam többször,később a lókereskedőtől veszi meg és ez vágja zsebre a remonda árának egy tekintélyes részét, a mely különben is csak épen hogy megtéríti a ló nevelésére fordított költséget, akkor nem csodálom, a mint több helyen hallottam, hogy a katonalótenyésztéstől a gazdák kedve lassankint elmegy. Ezzel kapcsolatban egy másik, ehhez hasonló kérdést akarok itt felvetni és az igen t. honvédelmi miniszter ur szives figyelmébe és eldöntésébe ajánlani: vájjon nem lehetne-e egyéb beszerzési czikkeknél is a közvetlen bevásárlás elvét alkalmazni? (Helyeslés a baloldalon.) Nagyon jól tudom, hogy sok olyan szükségleti tárgy van, melynél ez lehetetlen, melynél az egyöntetűség kérdése preponderál, mint a fegyvereknél, vagy a hol olcsóbban lehet beszerezni, a nagyban való megrendelésnél. De ezeken kivül számos oly tárgy van, a melyet époly jól, époly olcsón lehet az egyes termelőtől vagy iparostól beszerezni, a mi által ezen két osztálynak érdekét előbbre viszszük, helyzetén javítunk, mert az ezen szükségleti tárgyakért fizetett összegek nagy része nem gazdagítaná a vállalkozókat. Hogy a vállalkozók utján szerzik be a legtöbb szükségleti tárgyat, ennek igazolásául nem hivatkozom semmi egyébre, mint a minden utczasaroknál és minden újság hátlapján látható sok árlejtósi hirdetményre és pályázatra. Még két kérdést akarok felvetni. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik a honvédségnél a vallásosság megóvásának kérdése. Minthogy e tekintetben el kell ismernem, hogy a legutóbbi években igen üdvös intézkedések lettek statuálva, ezért nem marad egyéb hátra, mint hogy a t. honvédelmi miniszter urat kérjem, hogy ez irányt továbbra is fentartsa, sőt ha lehet, tovább is fejleszsze. (Helyeslés a haloldalon.) A másik a katonai igazságszolgáltatás kérdése és ennek reformja. (Halljuk! Halljuk!) Az elmúlt napokban az igazságügyi tárcza költségvetésénél ezen tárgyra t. képviselőtársaim bővebben kitértek, ezért nem szándékozom ennél a tárgynál maradni, hanem azt egyszerűen a t. honvédelmi miniszter ur szives jóindulatába ajánlom. (Helyeslés a baloldalon.) Miután — a mire csak egy-két példát voltam bátor felhozni — a hadügyek vezetésében és a honvédségnél a népnek és különösen a földmivelő népnek érdekeit kellőleg figyelembevevő nem látom, azért a honvédelmi tárcza költségvetését én nem fogadom el, és ugyanezt van szerencsém azon párt, a néppárt részéről is bejelenteni, a melyhez tartozom. (Elénk helyeslés és éljenzés a néppárton.) Illyés Bálint jegyző: Nessi Pál! Nessi Pál: T. ház! Előttem szólott igen t. képviselőtársam, gróf Wílczek ur, a katonai igazságszolgáltatással foglalkozván, azt mondotta, hogy azért nem akar erre kiterjeszkedni, mert az imént lezajlott igazságügyi vitában az egyik predomináló kérdés volt. Én azonban meg vagyok győződve róla, hogy az igen t. honvédelmi miniszter ur legkevesebb figyelmet sem fordított erre, és ép azért, a miért ő nem terjeszkedett ki erre, fogok én erre kiterjeszkedni. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt ezt tenném, felemlítem azt, hogy az igen t. miniszter ur az ujonczmegajánlási vita alkalmával azt mondotta, hogy a mit ő Ígérhet, azt igéri, naphoz nem köti magát, de két-három nap múlva, márczius vagy április végén a törvényjavaslat már az igazságügyi miniszter uraknál lesz, ugy a magyar, mint az osztrák igazságügyminiszternél. Eljártam a magyar igazságügyminiszteriumban, s azt kaptam válaszul, hogy az még nem érkezett meg, holott ma, április 30-ika, utolsó terminusa a miniszter ur ígéretének. (Mozgás a szélsöbaloldalon.) Én ezt a lejárt váltót ezennel óvatolom és kérem annak beváltását. Azt mondotta a t. miniszter ur, ez lesz a 17-ik vagy a 18-ik javaslat, s nem tehet arról, ha az igazságügyi miniszter urak azon mindig kifogásolni valót találnak, és nem fogadják cl ugy, a mint azt ő beterjeszti. Én felhívom e tekintetben a t. miniszter ur figyelmét a lezajlott igazságügyi vitában Bakonyi Samu és Neumann Ármin képviselőtársaim elmondott beszédeire, nevezetesen Bakonyi beszédének azon passzusára, hogy mi csak ugy fogjuk azt akczeptálni, a mennyiben ezen törvényjavaslatnak rendszere az állam igazságügyi felségjogát és a magyar államnak ezen felségjogban megnyilatkozó önállóságát meg fogja valósítani. De Neumann Ármin t. képviselőtársam tovább ment, részletesen fejtegette a dolgot. Ezt nagyon melegen ajánlom a t. miniszter ur figyelmébe, miután saját pártjának egy kiváló jogásztagja mondotta. A képviselő ur ugyanis igy szólt (olvassa): »Igen szomorú, hogy népünk százezreinek a tizennyolezadik század elejéről való, inkább