Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-103

103. országos ülés 1902 április 29-én, kedden. 179 tisztnek tudnia kell németül, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) mert ha nem tud teljesen németül, lehet akármilyen vitéz, akármilyen szorgalmas, derék tiszt, századosi rangnál fel­jebb nem emelkedhetik. Nessi Pál: Ugy van ! Szégyen, gyalázat! B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Ugyan, fogalma sincs a dologról, (Zaj a szél­söbaloldalon.) Akkor ne mondja hogy szégyen, gyalázat. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Nessi Pál: Kettőnk közül egyiknek nincs! (Zaj.) B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Előbb tanuljon, legyen fogalma a dologról, azután beszéljen! (Elénk helyeslés a jobb- és a baloldalon. Felhiáltásolc a szélsöbaloldalon: Rendre! Rendre!) Kubik Béla: Rendre! Rendre ! (Zaj a szél­söbaloldalon.) Elnök (csenget): Csendet kérek! Kubik Béla: Hasonló viszonyok közt misem fogjuk eltűrni a rendreutasitást. (Nagy zaj. El­nök csenget.) Leszkay Gyula: Sem meri itt egy elnök se a minisztert rendreutasítani! (Folytonos zaj.) A minisztert tessék ép ugy rendreutasítani, mint a képviselőt! (Folytonos zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urat, ne figyel­meztesse az elnököt. Pichler Győző : Nessi Pál ép oly katonatiszt, mint a miniszter ur! Tóth János: T. képviselőház ! Minden művelt nemzetnek egyik legfőbb törekvése az, hogy ápolja, fejleszsze, minél nagyobbá tegye nemze­tiségét. Ezt minden nemzet nemzeti nyelvének, kultúrájának fejlesztésével, ápolásával éri el. Mi magyarok is igyekezünk kulturális eszközökkel, hogy a magyar nemzeti államot, az egységes, hatalmas magyar nemzeti államot megépítsük és megteremtsük. Kérdem, hogyan érhessük el ezt a nemes czélt, ha azt kell látnunk, hogy egyik legnagyobb, legfontosabb intézményünk, katonasá­gunk ellenáll ennek a nemzeti törekvésnek, ha annak a magyar embernek, annak a magyar tisztnek azt kell éreznie és tapasztalnia, hogy neki a magyar kultúrában való nevelkedés, a magyar műveltségben való előhaladás nem ele­gendő arra, hogy saját hazájában életpályáján előrehaladhasson, hanem kénytelen egy idegen kultúrát á,polni és tanulni. Miként érhetjük el azt, hogy a magyar nemzeti államot egységessé tegyük, az a magyar kultúra miként kelthet vágyat, mikép gyakoroljon felszívó hatást a nemzetiségekre, mikor a nemzetiségi ember látja, hogy neki jobb Magyarországon németül tudnia, mert ha németül tud, Magyarországon minden tekintetben érvényesülhet, a katonaságnál pedig csak igy haladhat előre (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és ha azt látja, hogy Magyar­országon a magyar állami nyelvnek annyi tisz­telete nincs, mint az idegen nyelvnek, mert ha magyar nyelven azt mondja, hogy, jelen! — be­csukják. A katonai nevelőintézeteknek felállítása al­kalmával én rámutattam arra, hogy az a nagy görögtűz, a mivel körülvették ezeket a tiszt­képző- és nevelőintézetek felállítását, el fog osz­lani, mert mikor a nemzet tisztán lát, észreveszi, hogy itt a közös hadsereg eszközei lettünk, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és a nem­zet zsebéből kiveszik a milliókat. Azáltal, hogy a törvény 4. §-ába beiktatta a törvényhozás, hogy ha az az ifjú a kellő követelményeknek meg­felel, a közös hadseregbe átvétethetik, a közös hadügyminiszternek felhatalmazást adtunk, hogy teljes ingerencziát gyakoroljon a honvéd tiszt­képzésre. És hogy tényleg pénzügyileg nekem akkor igazam volt, mutatja az, hogy a felállítás alkalmával 5 millióba kerültek ezek a tiszt­nevelő intézetek, már egy esztendő múlva két mil­liót kértek rá. A törvényjavaslat indokolásában benne volt, hogy ezen tisztképző nevelőintézetek­nek évi fentartása 298.000 írtba fog kerülni, tehát nem valami nagy megterheltetés Magyar­országra. Méltóztassék megnézni a költségvetést, ma negyedik esztendőben a felállítás után nem 298.000 frt van felvéve, hanem 1,755,728 ko­rona. Mikor tárgyaltuk itt a tisztképző nevelő­intézeteket, én rámutattam és aggodalmamat fejeztem ki a felett, hogy itt germanizálás lesz, mert itt nem magyar tannyelven is fogják tani­tani a gyermekeket. A kormány nekem sze­membe vágta, hogy hogyan lehet olyant gondolni, hogy magyar pénzen felállított magyar katonai intézetben ne magyarul tanítsanak, és azt mond­ták, hogy szegénységi bizonyítványt állítanánk ki magunkról, ha elfogadnák az én akkori ha­tározati javaslatomat. Az idő nekem adott iga­zat, ezekben a katonai nevelőintézetekben B tanítási nyelv osztrák-magyar. Egyik órán azt a fontosabb tantárgyat előadják magyarul, a másik órán folytatólagosan németül. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Ezekben a tanintézetekben az én tudomásom szerint meg van állapítva két nap, melyen a társalgási nyelvnek egész nap né­metnek kell lenni. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Kubik Béla: Igaz ez ! ? B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Majd válaszolok, nem vagyok köteles most vá­laszolni ! Kubik Béla: No ez igaz. De ott leszünk! Tóth János: Azt mondja erre a kormány, mi kára van annak a magyar fiúnak, ha tud németül is? Mi csak alkalmat adunk annak a magyar ifjúnak, hogy németül megtanuljon. Igaz, azt nem állithatja senki, hogy abból bár­kinek kára van, ha németül is tud, abban sincs semmi kifogásolni való, ha alkalmat adunk a magyar fiúnak, hogy németül megtanuljon. De én nem azt kifogásolom, hogy [a németet is tanítják, hanem azt, hogy németül tanítanak; (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és az nagy különbség, alkalmat adni valakinek, hogy meg­33*

Next

/
Thumbnails
Contents