Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-102

134 102. országos 'ülés 1902 április 28-án, hétfőn. összeírni a le nem foglalt bútorokat, és megjelölni az okokat, a melyek miatt azokat lefoglalhatóknak nem tartja, annak oka annak a kikerülése, hogy a kiküldött önkényüleg visszaéljen a helyzettel. Mert ha van lefoglalható bútor, akkor igenis foglalja ezt le; ha azonban szükséges bútorokat talál ott, akkor ne zaklassa a végrehajtást szenvedőt, és ne okozzon neki és esetleg egy harmadik egyénnek hiábavaló igényperi költségeket. Ismételve a t. miniszter ur jóindulatába ajánlom ezt a kérdést, és felhivom rá jogászi érzékét. (Helyeslés a néppárton.) Illyés Bálint jegyző: Nessi Pál! Nessi Pál: T. képviselőház! Azon óriási érdeklődésnél fogva, a melyet a t. túloldal ezen igazán életbevágó, a mindennapi életet érdeklő kérdések iránt tanusit, (Derültség a szásöbaloldálon.) kénytelen vagyok én is hozzászólni a kérdéshez, hogy legalább erről az oldalról is beszéljen valaki. (Halljuk!) Nem fogom a t. házat igazságügyi politikával untatni, mert hiszen ugy sem érdeklődnek iránta; falra borsót hányni pedig nem szándékozom. Sőt nem is a házhoz, hanem egyenesen az igen t. igazságügyminiszter úrhoz fordulok, midőn egypár anomáliára kívánom figyelmét felhívni. Midőn az igazságügyi költségvetést kezembe vettem, igazán fájdalommal láttam, hogy ezen egyik legfontosabb resszortunkra mily nyomorúságos dotáczió van felvéve. Mi azt kívánjuk, hogy bíráink elsőrangú kitűnőségek legyenek, és ezzel szemben nem fizetést, hanem nyomorúságos alamizsnát adunk nekik. Nem lehet addig biráinktól magasabb szinvonalat kívánni, a mig 2200 koronával dotáljuk őket és megkívánjuk, hogy csak 26-ik évüket betöltött egyének legyenek kinevezhetők. Hiszen az nem fizetés, az nyomorult alamizsna; koldusnak, és nem bírónak való. (Ugy van! Ugy van! a szélsöialoldcdon.) Ilyen bíróra bízzuk rá azután a milliós pereket ? Nagy vagyonok felett Ítélkezzék az, a kinek 1100 frt fizetése van? Hát lehet 1100 forintból megélni ? Magyar nemzeti szempontból pedig kell, hogy kívánjuk, hogy a 26-ik évet betöltött fiatalember megnősüljön és családot alapítson. Már mostan meg tud az illető családostul élni 1100 frt-ból? így vagy el nem érjük azt a nemzeti ezélunkat, vagy adósságba hajtjuk őt. Már pedig rendkívül fontos, hogy biráinkat legalább anyagilag teljesen függetlenítsük. Én tehát nagyon kérem a miniszter urat, hogy minden befolyását vesse latba a végett, hogy a bírák fizetését, be nem várva az általános fizetésrendezést, minél hamarább emelje, mert addig ezen a téren semmi haladást nem fogunk észlelni. A másik a mire rá akarok mutatni az, hogy a bíróságoknak igazán nyomorúságos az elhelyezése. Nem tudom, a miniszter ur megyőződött-e már valaha személyesen arról, hogy miképen vannak Budapesten piszkos bérházakban az igazságszolgáltatásnak legszentebb csarnokai elhelyezve. Ott van a hold-utezai épület, ott a király-utezai és ott van az üllői-uti épület. Lakók közé vannak elhelyezve a bíróságok helyiségei. És miféle sötét alkovenes helyiségek azok, a hol a magyar juszticzia igazságot szolgáltat. Nagyon kérném a t. miniszter urat, hogy véletlenül, tehát nem előre bejelentve, menjen el egyszer egy bírósághoz és győződjék meg róla, hogy igazán milyen nyomorúságos állapotok vannak ottan. Nagyon szeretném, hogyha egyszer, midőn tömeges tárgyalási nap van, szerencséltetné látogatásával a bíróságokat és látná azt, hogy egy helyiségbe, a mely nem nagyobb, mint négy méter hosszú és négy méter széles, 70 per tárgyalása van kitűzve és 70 pernek a felei vannak ott összezsúfolva és midőn a felhívás megkezdődik, valósággal szoronganak ott a felek, de nem férnek mind be és akárhányszor megtörténik, hogy a kik künn ácsorognak a folyosón, nem hallják meg a felhívást és így ezzel azután óriási módon szaporodik a bíróságok munkaterhe. Ez nem egészséges állapot; ezt tovább tűrni nem lehet. Azért kérem, hogy minél előbb méltóztassék intézkedni e tekintetben. Legczélszerübbnek vélném, ha az összes járásbíróságok központosittatnának és egy épületben helyeztetnének el. Ezzel nemcsak az ügyvédek óhaja teljesülne, de segítene a t. miniszter ur a már tovább tarthatatlan és tűrhetetlen állapoton. (Ugy van! Ugy van! a szélscihahldalon.) T. ház! Midőn biráinknak ilyen nyomorult fizetéseik vannak, azt remélné az ember, hogy mihelyt valami birói állás megüresedik, a miniszter ur^ siet azt betölteni. De ez nem ugy történik. Én két konkrét esetet tudok rá, hogy ez így van. Itt van a Hatvani és Rabár biró urak esete. Az egyik az igazságügyminiszteriumba rendeltetvén be, a másik képviselővé választatván, állásaik megüresedtek és négy hónapon át ezen állások üresedésben voltak oly törvényszéknél, a mely óriási restancziával küzd. Nemcsak a humanitárius szempont követeli azt, hogy midőn valamely állás megüresedik, kineveztessék ki évek óta vár arra az állásra: de tárgyi szempontok is kívánják a betöltést; mert tudjuk, hogy mennyire növekednek a restancziák az ily halasztgatással. Tudjuk, hogy mikor az uj biró elfoglalja állását, két tele szekrény restancziát kap és belekerül két év is, mig azt feldolgozza; azonkívül, hogy ott vannak a folyó ügyek is. Nem tudom, milyen statisztikája van a t. miniszter urnak; de mondhatom, hogy nem felel meg a tényeknek. Mert ha a miniszter ur megkérdezne egy gyakorlati embert, hallaná, hogy egy rendes per a budapesti törvényszéknél legalább is másfél évig tart, a kir. táblánál egy évig és a Curiánál eddig hevert egy ügydarab 9—10 hónapig, most hever majd másfél esztendeig, és így, mig egy rendes per bevégződik, beletelik négy-öt esztendő is. Ez, t. ház, nem igazságszolgáltatás. Közgazdasági helyzetünk