Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-102

130 102. országos ülés 1902 április 28-án, hétfőn. házat visznek, a hol a fiatal ember megismeri és megszereti nemcsak tanárát, hanem tanára által a tudományt is. Szóval, a nagy anyag azokból kerül ki, a kik a vizsgán való átosonhatás kedvéért tanulnak. Beáll tehát az első fogyatkozás, az ismeretek hézagossága és felületessége. Megszokja, hogy egy példát említsek, a pandektajogot, a világ kultúrájának ezt a legszebb termékét egy »Kérdések és Feleletek« czimü füzetből tanulni. Ez elég arra, hogy a sztereotip kérdésekhez hozzászokott tanár a sztereotip feleleteket megkajyja, de távolról sem alkalmas arra, hogy az ifjú abba a megmérhetlen kincsbe, melyben mentől inkább jogász lesz, annál többet kell lapoznia, bevezettessék. Ezeket a » Kérdések és Feleletek« czimü füzeteket rendőrileg be kellene tiltani az egyetemen. Rákosi Viktor: Jogi szanatóriumban tanítják őket. Krasznay Ferencz: Minthogy így a tanuló önállóan sohasem kutat, nagyon természetes, hogy logikai gondolkozáshoz nem szokik, ahhoz, hogy eszméket társítson és magát tökéletesítse, épen nem. Nagyon természetes, hogy azok, a kik igy tanultak, a tudásnak egy további eszközét az egyetemen, a továbbtanulást per abszolúte nem ismerik. A továbbtanulás Magyarországon teljesen kijött a divatból. Az a vidékre kerülő biró vagy albiró nem fogja a jogi irodalom ujabb termékeit forgatni, hanem azt a 32 levelii bibliát az ottani kaszinóban, mely neki mindenekfelett kedves. Legfeljebb Márkus döntvénytárát • veszi elő, ha szükséges és lesz belőle legfeljebb egy átlagos routinier. Az első feladat lenne a tanulmányi rendszernek olyan átalakítása, melyet az igazságügyminiszter ur minapi felszólalásában egy rövid mondattal jelzett, hogy t. i. gondoskodni kell arról, hogy a négy év alatt folyton tanuljanak. Én eszközül a kötelező szemináriumot és a tanárokkal való bensőbb érintkezést jelölöm meg. A mi a továbbiakat illeti, az a véleményem, hogy intézkedéseket kellene tenni, hogy a vidéki központok, jelesül a kir. táblák városai szintén válhassanak a jogtudomány és a jogi tudás központjaivá. Csodálatos, hogy egy jogásznemzetnél tudtommal egyetlenegy nagyobb jogászegylet van, az is a székesfővárosban működik, mig a vidéken jogászegyletekről nem tudok. Már pedig nagyon egyszerű és közelfekvő idea, hogy az egyes, most már 11 táblának elnökei alakítsanak egy-egy jogászegyletet, a mely egy-egy nagyobb jogi könyvtárt tart fenn és a hol, mondjuk, havi konferencziákon kötetlen formában a tudásban erősebbek közöljék a tudásban gyengébbekkel a maguk ismereteit, érintkezzenek az ügyvédek a bírákkal, és tanulják meg egymást megbecsülni. (Helyeslés.) Ezek a vidéki, vagy mondjuk kerületi jogászegyletek igen jő nevelőiskolák lesznek, különösen ha a táblák elnökei figyelemmel lesznek arra, hogy a vidéki birák és albirák szakithassanak időt, mondjuk néha szombaton és vasárnap arra, hogy ezen központokon megfordulhassanak. Csak ilyen eszközökkel fogjuk elérni azt, hogy megszüntetjük azt a tudásbeli fogyatékosságot, felületességet, a melyet különösen a jwlgári törvénykezés terén tapasztalunk, mert én csak ennek, t. i. a szabatos tudás hiányának tulajdonítom a jogegység hiányát és annak, hogy miután nem olvasnak eleget, nincsenek is informálva a gyakorlati jogélet legújabb fejleményei felől. T. ház! így állunk tudás dolgában. Legyen szabad egy pillantást vetnem az ethikai követelményre. Mindenki nagyon jól tudja, hogy a biró iránt felállított ethikai exigencziákat nem lehet kimeríteni azzal, hogy a biró vir integer scelerisque purus legyen. Ez egy alapvető feltétel, de van egy magasabb is, mely a sella curulist a régi időben klaszikussá tette, az a lelki emelkedettség, a mindennapi gondolkodáson való felülemelkedés, az a rendkívüli megbízhatóság, mely a bíróságot a mai modern állami életben is az összes többi ingadozó elemek fölé emeli, s az állami élet legszilárdabb oszlopává teszi. Ha ily különleges kvalitást követelünk a bírótól, megállapíthatom, hogy az első alapvető kvalitás, a jellembeli megbízhatóság eléggé jól megvan Magyarországon, sőt csodálhatni, hogy ily rossz javadalmazás mellett, mint amilyenben a magyar birák részesülnek, annyi erkölcsi ellenállási képességet találunk bennük. Csakhogy ha túlmegyünk ezen elementáris követelményen, és keresem különösen azokat a követelményeket, a melyeket a bírói állás különlegesen megkíván, akkor egy szóval tudom kifejezni azt, hogy miképen működnek a mi bíráink, egy meglehetős köznapi szóval, a mely azonban mindent kifejez: bürokratikusán, A bürokratizmus szeretetét jelenti mindenekelőtt az, hogy bíráink túlságosan szeretik a formát. Nagyon jól tudjuk, hogy a forma nagyon sokszor garancziája a valónak, a tartalomnak, az igazságnak, de formákba merülni egy törvénykezésnek: az sokszor mellőzése az anyagi igazságnak. A bíróságok a formát talán nagyon is tanulják a Curiától. Nem akarok arra a térre menni, a melyre Simonyi t. képviselőtársam, t. i. a Curiának a képviselőválasztási ügyekben követett bíráskodását materiális szempontból nem akarom birálni, mert szabatos akarok maradni tárgyamhoz, pusztán megállapítani akarom, hogy a Curia e bíráskodásban egy váltóeljárást csinált és formális jogot. Bár nem akarom megbántani azon képviselőtársaimat, kik a peticziók daczára benn maradtak a házban — ki kell mondanom, hogy a peticziók nagy részben az ügyvédek ügyességén, vagy ügyetlenségén multak, annyira a formát keresték a Curián. Hogy csak két esetet említsek, egyik esetben elutasította a Curia a peticziót azért, mert a közjegyző a kérvényezők személyazonosságát