Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.
Ülésnapok - 1901-101
101. országos ülés 1902 április 26-án, szombaton. 107 a félnek tényleg szüksége is volna. TJgy látszik, hogy a hol behozza az ügyvédi kényszert, ott csak azért hozza be, mert már ez az osztály itt van, az állam törvényeivel és hozzájárulásával fejlődött és szaporodott, és most már megélhetéséről gondoskodni kell. Plósz Sándor igazságügyminiszter: Honnan veszi ezt ? Visontai Soma: Hogy ez a felfogása az ügyvédségnek, bizonyítja az ügyvédi kamarának az a panasza is, hogy a státus-perekben, ezekben a legfontosabb perekben, melyekben jogi tanácsra rá vannak utalva a felek, a t. miniszter ur az ügyvédséget, nem mondom, hogy kiszorította, de az ügyvédi kötelező képviseletet javaslatába fel sem vette. Különben én ezzel bővebben foglalkozni nem akarok. Lehet, hogy félreértés forog fenn a t. miniszter úrral szemben, és hiszem is, mert azt sem tagadom, hogy a t. miniszter ur számos sérelmet, melyek az ankéten elhangzottak, orvosolt, és azért én nem mondok le arról a reményről, hogy a t. miniszter ur bizonyára majd ezen egyéb sérelmek orvoslásáról is a törvényjavaslat tárgyalása közben gondoskodni fog. Az elv semmi esetre sem lehet más, — és legyen meggyőződve a t. miniszter ur, hogy ebben az ügyvédség is teljesen egyetért vele — mint hogy a perrendtartás megalkotásánál egyedül és kizárólag az általános jogszolgáltatási szempontok lehetnek mérvadók, és hogy az ügyvédség helyzete is csak annyiban nyerhet javulást és csak annyiban foglalhat helyet az ügyvédi képviselet, a mennyiben általános jogszolgáltatási szempontokkal összeegyeztethető. Hogy az ügyvédség igy fogta fel mindig helyzetét, bizonyitja az, hogy maga az ügyvédség volt az, mely a szóbeliség behozatalát az egész vonalon sürgette. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalolilalon.) Ezeket óhajtottam röviden megjegyezni a t. miniszter ur tegnapi felszólalására és azon megjegyzésére, mely oda konkludál, hogy ugy látja, mintha az a felfogás uralkodnék, hogy ő nem barátja az ügyvédeknek. És erre nézve tettem meg azt a megjegyzést, hogy én meg vagyok győződve, hogy a t. miniszter ur, a ki maga is gyakorló ügyvéd volt, ott kezdte gyakorlatilag érvényesíteni tudományos képzettségét, onnan emelkedett ki azon polczra, a melyen most van s a melyet — elismerem — nagyon méltóan betölt, kellő rokonszenvvel van az ügyvédek iránt; de sokszor kis jelenségek nagy következtetésekre engednek, és ennélfogva engedje meg, hogy felkérjem, hogy azt a melegséget és erősebb rokonszenvet majd a perrendtartás egyes rendelkezéseiben legyen szives érvényre juttatni. (Helyeslés.) A t. miniszter ur ezen melankolikus megjegyzés kapcsán áttért a jogszolgáltatásnak egészen más terére, és ráutalt azon alkotásokra is, a melyek az ő minisztersége alatt láttak világot, különösen a büntető perrendtartásra, melyet ő léptetett életbe és melylyel szemben joggal hivatkozott arra, hogy ő ezt a legliberálisabb irányban tette. Semmi okom sincs, hogy a t. miniszter urnak ebben a tekintetben ellentmondjak; magam is egyetértek ezzel, s az a megjegyzésem Szivák Imre t. képviselőtársam beszédére, hogy a mi illeti a jogterületnek ezt a részét, senki sem vetheti a t. miniszter ur szemére, hogy ő illiberális igazságügyi politikát követ. Valósággal ugy történt a dolog, hogy hihetetlenül rövid idő alatt, nehéz viszonyok közepette, életbe léptette a büntető perrendtartást, a melyet elődje ráhagyott, és megoldotta mindazokat a nehéz feladatokat, a melyek az igazságügyi kormányzatra hárultak a tekintetben, hogy az életbeléptetés akadály nélkül történjék ós azonnal rendes vágányba jusson, a mikor pedig a régi bűnvádi perrendtartással sok tekintetben egészen ellentétes intézményeket és rendszabályokat kellett életbe léptetni. Ezen a téren semmi gáncs ne érje a t. miniszter urat és én ő neki elismeréssel adózom. (Helyeslés.) Láttuk, hogy a t. miniszter úrra más nehéz feladat is vár ugyancsak a büntető jogszolgáltatás terén, hogy azt a sok visszásságot, a melyet az anyagi büntetőjog felvet a jogszolgáltatás területén, neki kell reparálnia a kegyelmi jog segítségével. Humánizmusának mindenre kiterjedő figyelmét bizonyitja, hogy ő az ezen a téren is roppant erősen megtámadott igazságot némileg reperálni és a mérleget az emberek személyes szabadsága és becsülete szempontjából helyreállítani képes volt. (Igaz! Ugy van! a szélsőbal-oldalon.) Erre utal az a főügyészi rendelet is, a melyet most legutóbb bocsátottak ki a főügyészségek, hogy bizonyos büntetendő cselekményekben hozott ítéleteket mutassanak be a főügyészségeknek abból a czélból, hogy e részben az igazságügyminiszternek előterjesztést tegyenek. Ez arra vonatkozik, hogy Magyarországon ma azáltal, hogy a büntető-törvénykönyv novelláját nem sikerült még megalkotni, bizony igen sok téren az igazságtól eltérő módon kell a bíráknak itélniök. Én azt hiszem, lehetetlen, hogy nagyobb és nehezebb feladat jusson egy bírónak, mint az, hogy egy jogállamban tudatosan, a törvényre támaszkodva, jogtalan ítéletet kell hoznia. Olyan időben, a mikor csak a biró bölcs belátására volt bízva a jogszolgáltatás, mint a hogy volt addig, mig anyagi büntetőtörvénykönyvünk nem volt, a biró igen könnyen segített magán, mert az ő saját belátása szerint alkotta meg meggyőződését és a szerint mérlegelve a bűncselekményt, minősítette és szabta ki a büntetést. De ma ugy vagyunk Magyarországon, — és ez nagyon szomorú és fájdalmas körülmény — hogy az egész igazságügyi kormányzat évek óta tudja, hogy Magyarország büntető-jogszolgáltatásának bizonyos területén igazságtalanul ítélnek. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalolclalon.) n*
