Képviselőházi napló, 1901. VI. kötet • 1902. április 23–május 10.

Ülésnapok - 1901-101

lOi. országos ülés 1902 április 26-án, szombaton. 95 rendeletek törvényhatósági jóváhagyást nyertek és a pályázatok legnagyobb része akkép hirdet­tetett, hogy a niagánmunkálat joga megilleti az illetőt, akkor Magyarország jegyzői karát zug­irászokkal és a zugirászattal egyidőben említeni legalább is meggondolatlanság, már csak azért is, mert hiszen nemzeti nyelvünk tisztaságának őrei tulajdonképen ők voltak, Méltóztassanak csak visszagondolni és megnézni azokat a régi aktákat, a melyek a múltból szólnak. Sokkal tisztább azoknak a nyelvezete, mint az idegen szavakkal megrakott mai fogalmazványok. Jegy­zőink a múltban mindig oda törekedtek, hogy azon a nyelven Írjanak, a melyen a nép beszél, hogy jgy megértsék egymást. Én a magam részéről indokoltnak látom, hogy a zugirászat korlátoltassék, a mai állapo­tok feltétlen követelményének tartom azt is, hogy a jegyzők a magánmunkálatok teljesítése alól felmentessenek. Azonban két körülménynyel kell számolnunk, az egyik az ő jogosult igé­nyeiknek méltányos kielégítése, a másik, a mely ennél sokkal fontosabb a köz szempontjából, az, hogy gondoskodjék a törvényhozás, miszerint ak­kor, midőn a jegyzők a magánmunkák teljesí­tése alól felmentetnek, annak a népnek ott kint legyen megbizható, felelősséggel tartozó, hozzá­értő közege, a kihez megnyugvással fordulhasson csekély díjazás ellenében az ő magánjogi ügyei­ben szükséges munkálatoknak teljesítése czél­jából. Az igen t. igazságügyminiszter ur tegnapi felszólalásában, bizonyára azért, mert az idő na­gyon előrehaladt, nem szólott a katonai bírás­kodás kérdéséről és a konstantinápolyi konzuli főtörvényszékről. A katonai bíráskodás kérdése minket kettős szempontból érdekel. Az egyik szempont az, hogy azoknak az állampolgároknak, a kik ka­tonai kötelezettségük teljesítése végett beszólit­tattak, magánjogi viszonyai az általános, a ezi­vilis jogszabályok alá tartozzanak, sőt azon cselekményeik is, a melyek büntetést vonnak maguk után, de nem katonai szolgálatra vonat­koznak, a büntetőtörvény szerint sújtassanak a polgári fenyítő bíróság által, és nem a katonai hatóság által. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A másik szempont az, hogy az a régi ka­tonai büntetőjog, a melynek alapján ma a ka­tonai szolgálati cselekmények büntettetnek, he­lyeztessék Magyarországra nézve hatályon kívül és itt is a vádelv és a védelem joga biztosít­tassák és hozassék be. (Helyeslés a szélsőbal­oldalon.) A mi a konstantinápolyi konzuli főtörvény­szék kérdését illeti, méltóztatnak azt tudni, hogy midőn a konzuli bíráskodásról szóló tör­vény 1891-ben megalkottatott, maga az igazság­ügyi bizottság hangsúlyozta, hogy ennek Ausztriá­val való együttes intézése tulajdonképen sérelem a magyar igazságszolgáltatás szuverenitásával szemben. Azonban mégis meghajolt a gyakorlati szükséglet előtt a törvényhozás, mert azt a fel­világosítást kapta a kormánytól, hogy a konzuli állások szervezetével szemben nincs azon hely­zetben, hogy a Magyarországot e tekintetben mél­tán megillető jogot a maga teljes érvényében juttassa kifejezésre. Lett volna idő, hogy azok a konzuli állások akként szerveztessenek, a mint az Magyarország érdekeinek, jogainak, önálló­ságának megfelel. Maga a törvény hét év múlva léptettetett életbe, daczára annak, hogy hatályát mindössze 10 évre szabták meg. Most már azt kérdem az igen t. miniszter úrtól, hogy vájjon megfontolás tárgyává tette-e azt, hogy mikor az életbeléptetéstől számított 10 év lejár, akkor a konzuli bíráskodás Ausztriától teljesen füg­getlenül ezen törvényhozás által Magyarország érdekeinek teljesen megfelelően szabályoztassék ? És kérdem különösen azt, hogy gondoskodott-e az igazságügyminiszter ur, hogy a magj r ar nem­zetet megillető nemzeti nyelv és czimer az ott hozott ítéletek alkalmával a maga törvónybiz­sositotta jogaiban érvényesüljön ? (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Arra kérem ezzel kapcsolatban az igazság­ügyminiszter urat, hogy méltóztassék előterjesz­teni együttesen azokat a jogszabályokat, a me­lyek a magyar állampolgároknak nem itteni polgári viszonyaira vonatkoznak, hogy azokat ne csak a törvényhozás, de a nyilvánosság ut­ján minden állampolgár ismerje, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Mert az mégis képtelenség, hogy még jogi tanácscsal is alig-alig lehet szol­gálni a külföldön a konzuli bíróságot igénybe­venni szándékozó magyar állampolgároknak, mert hiszen teljesen ismeretlenek azok a sza­bályok, a melyek alapján ott az ítélkezések tör­ténnek, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) A curiai bíráskodásról szóló törvényre vo­natkozólag az igen t. igazságügyminiszter ur még mindig tartózkodó álláspontot foglal el, bár elismeri, hogy bizonyos irányban módosí­tásra van szükség. Hát kétségtelen, hogy ma­gában a törvényben, különösen azért, mert an­nak némely intézkedései nem elég világosak, nem elég kimerítők, hiba van; de hogy ezt a hibát megfelelő módon szanálhassa a törvény­hozás, én azt gondolom, kell, hogy az igaz­ságügyminiszter ur gondoskodjék arról, hogy az azon törvény alapján meghozott curiai íté­letek hiteles alakban egész kiterjedésű indoko­lásaikkal együtt a házzal közöltessenek és nyil­vánosságra hozassanak azért, hogy a szakkö­röknek is mód és alkalom nyújtassák arra, hogy bírálataikat megfelelő irányban kifejezésre jut­tathassák és igy a törvényhozásnak segédkezet nyújtsanak arra, hogy ezt a kérdést annak ide­jén alaposabban ítélhesse meg és bírálhassa el, s ne ugy, mint az a törvény megalkotásakor történt. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A perköltségek apasztására vonatkozólag a t. igazságügyminiszter ur nagyon sok irányban tett kijelentést, a melyet azok, a kiket sorsuk

Next

/
Thumbnails
Contents