Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-82
82. országos ülés 1902 április 3-án, csütörtökön. m 70 fillér és a mig Ausztria iparának támogatására fejenkint 53 fillért áldoz évenkint, addig Magyarország csakis 28 fillért. Azt hiszem, hogy ez az arány semmiesetre sem lehet egészséges, mert nemcsak iparára, de még mezőgazdaságára is sokkal nagyobb költséget fordít Ausztria, mint Magyarország. De ezek csak az 1902-ik évi költségvetésnek adataiból kiszámított adatok, ha azonban a múltra visszatekintünk, akkor azt a szomorú tényt kell, hogy konstatáljuk, hogy mig Magyarország 1867-től 24 millió koronát áldozott iparfejlesztésre és ipari szakoktatásra, addig Ausztria 104 millió koronát adott ki ezen a czimen. Ezeknek a száraz adatoknak az egyszerű szembeállítása is már kézzelfoghatóvá teszi azt mindenki előtt, hogy tulajdonképen Magyarországon a közösség mellett a múltban miért nem fejlődött az ipar, vagy legalább miért nem fejlődött abban a mértékben, a mint kívánatos lett volna. Már most Kossuth Ferencz t. képviselőtársam azt hozza fel, hogy a közösség mellett lehetetlenség is bármily támogatás mellett ipart fejleszteni, de ugyanabban a beszédében azt mondja, hogy az iparra az összes ipari termelésnek csak l"8°/o-át fordítjuk, a mi kevés, tehát hogy az iparra nagyobb áldozatokat kell hozni. Vagy igaz az, hogy mi áldozatokkal fejleszteni tudjuk az ipart és akkor igaza van t. képviselőtársamnak, hogy kevés az l'8°/ 0 , vagy pedig nem áll ez a tétel és akkor fejleszteni tudjuk az ipart a közösség mellett is. (Zajos ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Rákosi Viktor: Ne alamizsnával támogassuk! Rllbinek Gyula: Mielőtt arra térnék rá, hogy tulajdonképen mikép vélem, fejleszthetőnek az ipart Magyarországon a közösség fentartása mellett, engedje meg a t. ház, hogy folytassam az általános vitánál tartott beszédemnek befejező részét, a hol arra a konklúzióra jutottam, hogy igenis, mi agráriusok a közösség fentartása mellett vagyunk; de nem minden áron, és csakis bizonyos feltótelek kikötésével. (Halljuk! Halljuk ! jobb felöl.) Ezen feltételek elseje, a mely az iparfejlesztéssel szoros összefüggésben van, a vámvédelem. (TJgy van! TJgy van! jobbfelöl.) Vámvédelem nélkül, különösen a jelen viszonyok közt, midőn a nemzetközi verseny olyan óriási arányokban fejlődött, nemcsak az ipar, de a mezőgazdasági termelés sem tudja a helyét megállani. (TJgy van! TJgy van! jobbfelöl.) De csodálatos dolog, hogy mig mindenki egyetért abban, hogy az ipar fejlesztése védvám nélkül lehetetlenség, addig vajmi kevesen értenek, különösen a t. túloldalon, egyet abban, hogy ép oly kevéssé lehetséges a mezőgazdasági termelésnek is továbbfejlesztése, hogy ha a kellő vámvédelmet meg nem adjuk neki. Sőt tovább megyek, maga Krasznay t. képviselőtársam már arra hivatkozik, hogy a tudomány már régen napirendre tért a felett a kérdés felett, mely szerint a védvám csakis a nagybirtoknak használ, de a kisbirtok túltömegének és a munkásosztálynak egyáltalában hasznára nincsen. Krasznay Ferencz: A magas gabnaárakra mondtam, nem a védvámokra! Rubinek Gyula: Magas gabnaárakat pedig másképen lehetetlenség elérni, mint ha védvámot nem alkotunk; mert, hogy az önálló vámterület mellett magas védvámok legyenek lehetségesek, ezt, azt hiszem, egyik oldalról sem fogják komolyan állithatni. A magas gabonaárak szoros összefüggésben lévén a gabnavédvámmal, szükséges, hogy erre a bizonyos czitátumra én is reflektáljak. Azt mondja .Krasznay t. képviselőtársam, hogy a tudomány napirendre tért a mezőgazdaságnak nyújtandó vámvédelem felett. Azok, a kiket felhozott, mint ezen tudomány hirdetőit, a szabadkereskedelmi irányzatnak a képviselői, és egyetlenegyet sem említ azok közül, a kik legalább is hasonló tudománynyal rendelkeznek és a tudományos fórumok előtt egyenlően elismert faktorok, de a kik az emiitettem gabnavédvám szükségessége mellett foglalnak állást. T. ház! Ezt a kérdést egyébként egyetlenegy gyakorlati politikus sem fogja a tudomány szemrjontjából megoldani. Mert a tudomány csak megállapítja a tantóteleket és a gyakorlati politikusnak feladata, hogy azokat az adott viszonyokhoz helyesen alkalmazza. Már most nem lehet azt mondani, hogy feltétlenül jó a védvámos politika és nem lehet azt mondani, hogy feltétlenül jó a szabadkereskedelmi politika. Ezt mindig az adott viszonyok fogják megállapítani. A mai viszonyok közt azonban, midőn a legteljesebb elzárkózással találkozunk mindenütt, a midőn teljesen egymásra van utalva ez a közös vámterülettel egybekapcsolt két ország, teljesen lehetetlenség volna szabadkereskedelmi irányt követni. De egyébként, t. ház, ma teljes csődjével állunk szemben a szabadkereskedelmi irányzatnak, még pedig abból az okból folyólag, mert a szabadkereskedelmi irányzat volt mely Európának előbb mezőgazdaságát teljesen tönkretette, mert Amerika és a tengerentúli államok versenyének szabadon kiszolgáltatta, s most az ipart is ezzel fenyegeti azon ipari verseny folytán, a mely Amerikának erős mezőgazdaságán emelkedett és fejlődött. Azok a trustok, a melyek Amerikában egymásután alakulnak, s a melyek óriási termelésüket ott benn nem tudják elhelyezni, illetve a mit elhelyeznek, nagyon drágán helyeznek el, akkora bevételekre tesznek szert, hogy ez arra is elégséges, hogy a külföldön nagy veszteséggel értékesíthessék az ő ipari termelésüket. Ezek a trustok fenyegető veszedelmet képeznek, a mely — ismételten felhívom erre a t. ház figyelmét — hosszabb-rövidebb idő múlva biztosan be fog következni és azért Európa iparát is erősebb védelemben kell majd részesíteni, mint a milyenben eddig részesítették. (Helyeslés a m.)
