Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-82

82. országos ülés 1902 április 3-án, csütörtökön. 65 rúg és széntermelésünk is emelkedett, Megengedem, hogy nyersvasunk nagy részét — amint gróf Zichy Jenő t. képveselőtársam is felemiitette — külföldre szállítjuk. De vannak egyes iparágak, czukor, sörgyártás, szeszipar, a melyek rendszeres és örvendetes fejlődésben vannak. Elismerem én is, hogy nem mindig egészséges irányban haladt gyáriparunk, s hogy hibák történtek, pl, az, hogy bányászati iparunkra, amelynek Magyarországon olyan hálás és gazdag talaja van, kellő figyelmet nem fordítottunk, és hiba volt mit Kossuth Ferencz t. képviselőtársam az imént felhozott és számos statisztikai adattal bizonyított, hogy Magyarországon, ebben az agrárállamban, nagyiparunk nem földmivelési alapon indult meg. Az őstermeléssel kapcsolatos iparágakat és azokat, a melyekben fogyasztásunk a legnagyobb, kellett volna minden erőnkkel felkarolni *és nem sok mindenféle, nem is életképes vállalat segélyezésére erőinket szétforgácsolni. Mindezek mellett azonban gyáriparunk mégis csak fejlődött, ha nem is kívánatos mértékben és irányban. Nem igy állunk azonban a kisiparral, a melynek gyors és rohamos hanyatlását senki sem tagadhatja. Épen azért hazafias örömmel hallottam, hogy mily melegséggel, mondhatnám szeretettel karolta fel beszédében a t. miniszter ur a kisiparosokat. Valóban elszomorító és megdöbbentő, ha vizsgáljuk, hogy 1869 óta mily kevés szaporulatot mutat az iparosnépesség. Az egyes vidéki városokat tekintve, pl. 1869-ben Temesvárott az iparosok 26"84°/o-át képezték az összes lakosságnak, 1890-ben már csak 19°/o-át, Kassán 1869-ben 26'40°/

0-át, 1890-ben már csak 22'80%-át,Marosvásárhelyen 1869-ben 21'56%-át, 1890-ben már csak 19'72°/o-át, és még más városokban is fogyott az iparosok száma; a szaporulat pedig mindenütt igen csekély, még Budapesten is az emiitett 21 év alatt csak 3 °/o-kal tudott emelkedni iparosaink száma. A legújabb népszámlálás adataival még nem rendelkezünk, de alig hiszem, hogy ezek sokkal kedvezőbb eredményeket volnának képesek felmutatni. A vidéki kisiparos mindenütt a legnagyobb bajokkal és nehézségekkel küzd. Ha van földbirtoka, rendszerint gazdálkodik is, de még ennek előnyös a helyzete; igen sok eset van azonban, a mikor a végszükség az iparost arra kényszeríti, hogy napszámba is járjon. Kétségtelen, hogy igen sok esetben az iparosok maguk is okozói szerencsétlenségüknek. Nem tudnak a viszonyokhoz alkalmazkodni, nem tudnak haladni a korral, nincs bennük találékonyság és — a mi igen nagy baj — nincsenek minálunk ipari tradicziók, a melyek mindenütt az ipar megerősödését és megizmosodását eredményezik. A közönség sem pártolja őket eléggé, ugy, hogy sokszor áruikat értékesíteni egyáltalában nem tudván, kénytelenek azokon vásárok alkalmával potom áron túladni. KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. V. KÖTET. A főbaj épen a tőkehiány. A szükséges anyagot csak hitelre tudják megszerezni, mely épen azért természetesen silány és drága. Hát igaz, hogy már a volt kereskedelemügyi miniszter ur is ipari szövetkezeteket állított fel, és hogy ma már körülbelül 4 millió korona áll 10.000 iparos rendelkezésére. Csakhogy ez a tényleges szükséglettel szemben még vajmi kevés. Különben is meggyőződésem, hogy az ipari szövetkezetek a kisembereken vajmi keveset segítenek. Azokat főleg a tehetősebb és jobbmódu mesterek használhatják, a kik pedig különben is hitelképesek. De az ipari szövetkezetek nem is mindenütt váltak be. így pl. Ausztriában és Poroszországban igen sok ipari szövetkezet rövid idő alatt elpusztult és tönkrement. Mikor a vidéki kisiparos otthon már sehogy sem tud boldogulni, feltódul Budapestre, itt remélve jobb sorsot, állandó, jövedelmező munkát szerezni. Már pedig épen itt mennek legtöbben tönkre saját ügyefogyottságuk és tapasztalatlanságuk következtében. Szélhámos vállalkozók kezeibe kerülnek, a kik aztán teljesen kifosztják és tönkreteszik őket. így pl. igen gyakori eset épitő-vállalatoknál, hogy a vállalkozó egy helyettesével, egy ál-vállalkozóval, a ki maga szerepel mint vállalkozó, fogadtatja fel a munkásokat. Gr. Zichy Jenő: Ez a legnagyobb hunezutság! B. Perényi Zsigmond: Ez aztán a helyett, hogy fizetné őket, még ő tőlük követel biztosítékot, és fizetésük legnagyobb részét akkorra halasztja, a mikor készen lesz az épület. Mikor ez megtörténik és az épület készen áll, akkor az ál-vállalkozó csődöt mond, előtérbe jön az igazi vállalkozó, a ki árverésen olcsón megveszi a házat, és a szegény munkások bottal üthetik vesztett pénzük nyomát. Az ilyen pórul járt mesteremberek — köztük igen sok jobb sorsra érdemes, becsületes ipaios — szaporítják azután a munkanélküliek éhező tömegét. Az ilyen csalásoknak csakis erélyes intézkedésekkel és okos törvényekkel lehetne véget vetni. (Helyeslés a jobboldalon.) A kisipar némely ágára káros befolyással van az olcsó börtönmunka is, a mennyiben lenyomja az árakat. Pedig ezen igen könnyen lehetne segíteni, ha — ugy mint az EgyesültÁllamokban szokás és történik, — a rabmunkások csakis az állam és a börtön szükségletére dolgoznának (Helyeslés a jobboldalon.) ugy, hogy czikkeik piaezra nem kerülvén, az árakra káros befolyást nem gyakorolhatnának. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) A kisipar helyzetének megvizsgálása és tanulmányozása engem mindinkább meggyőz azon állítás helyességéről, a melyet már többször hallottam és a melyet legutóbbi felolvasása alkalmával Szterényi József miniszteri tanácsos igen érdekesen és meggyőzően kifejtett, hogy a kisipar a mai állapotában fenn nem tartható,