Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-79

79. országos ülés 1902 márczius 22-én, szombaton. íls megoldás egészen más irányba tereitessék. Ezen vasúti megoldást én merényletnek tekintem a magyar közgazdasági politikával szemben. Hát Magyarország nem követelheti a szomszéd szö­vetséges államtól, hogy rendes összeköttetést nyerjen Boszniával ? Aktaszerüleg tudomásom van arról, hogy ezelőtt pár évvel kormányunk meg­próbálta a széles vágányu összeköttetést, de Ausz­tria útját állta. Lehet-e nekünk tűrnünk azt, hogy azért, mert ebből nekünk némi előnyünk lenne, hogy közvetlenül széles vágányu összeköt­tetést nyerünk Boszniába, ezért Ausztria bennün­ket ettől a jogos előnytől elüssön ? Sőt még ezen rövidebb samacz-doboji összeköttetésért nagy kárpótlást kell adnunk, a spalató-arzanói vonal­lal, mely a trieszti behozatalt nyitja meg Bosznia belsejébe. Ebből méltóztatnak látni, mennyire nem tud érvényesülni a magyar kereskedelem és közgazdaság még ott sem, a hol pedig első sor­ban kellene érvényesülnie. És figyelembe veendő az is, hogy épen ez a versengés és féltékenység vágta útját annak is, hogy nincs már régóta széles vágányu vasúti összeköttetésünk Mitrovi­czáig, a mi által legalább a Balkán-félsziget kereskedelmi és közgazdasági politikájába szól­hatnánk bele és azzal bizonyos összeköttetésben állhatnánk. De igy mi történt? Mindjárt bátor leszek rá hivatkozni, hogy a mi kikerülésünk­kel csinálják az oroszok és olaszok az ő köz­gazdasági politikájukat, mintha Ausztria-Ma­gyarország nem is feküdnék a szomszédságukban, T. képviselőház! Sajnos, itt e házban igen ritkán hallunk külügyi vitát, pedig nagyon sok­szor igenis szükség volna rá; a magyar meg­győződés és a magyar érdekeknek úgyszólván irányítása megnyilatkozhatnék itt e házban és ez­által sokszor vezérelhetné is a külügyi politikát, de ugy látszik, ez olyan dolog, a melyhez leg­kevésbbé mer hozzányúlni a miniszterelnök ur, a t. képviselőház pedig egész közönynyel tekinti ezt, holott a legvitálisabb érdekeiről van szó. Kérdem, miben érvényesült a mi külügyi politi­kánk Keleten? Tessék nekem erre választ adni akárkinek a házban, hogy valahol bármily mér­tékben érvényesültünk-e a Keleten? Sehol sem látjuk az érvényesülést. Érvényesültek igenis mások, de mi nem, daczára, hogy nekünk, mint szomszéd államnak első sorban kellett volna ér­vényesülni. A mikor pedig én ezekről a padok­ról ezt már többször felhoztam és a múlt év őszén Rakovszky t. barátom is beszólt itt erről a kérdésről, akkor azt ugy tüntették fel a túl­oldalról, mintha mi ezt azért hoztuk volna fel, mert a hármas-szövetség fennállását minden mó­don gyengiteni kivánjuk. Pedig nem ez volt a tenorja Rakovszky t. barátom felszólalásának, sem pedig az enyémnek, hanem mi szeretnők, hogy a hármas-szövetségben mi is érvényesül­jünk és necsak viseljük a terheit a hármas-szö­vetségnek ugy katonai szempontból, mint a ké­szenlét szempontjából, mindig ujabb és ujabb áldozatokat hozva, a hasznát pedig a hármas szövetségnek másik és harmadik tagja húzza, mi meg csak nézzük, hogy ők hogyan érvényesül­nek és közgazdaságilag hogyan tudják meghódí­tani mindazokat a területeket, a melyek tulaj­donképen Ausztria és Magyarország rayonjába tartoznak. Hiszen legjobban kitűnik ez épen a Bal­kán-kérdésnél, hogy mikor mi egy nagy elmé­nek előrelátása folytán Boszniát okkupáltuk, már húsz és egynehány esztendeje, még mindig nem tudtunk oda férkőzni a Balkán belsejéhez, nincs semmiféle kereskedelmi és ipari összeköttetésünk, nincsenek meg azok a szálak, a melyek bennünket oda fűznének ós útját állanak annak, hogy más államok a mi rovásunkra érvényesül­jenek. T. képviselőház! Még mikor a boszniai ok­kupáczióról szó volt, a köztudatba ment át mint­egy, hogy ez azért történt, hogy Ausztria-Magyar­ország szupremácziája egészen Szalonikiig kiter­jedjen. Ez mindenkinek a köztudatába ment át és mi megfeledkeztünk teljesen erről, különösen diplomacziánk feledkezett meg arról, hogy még azt sem tette meg, hogy erre nézve inicziativát adott volna; sőt ellenkezőleg, azt lehet mondani, hogy gátakat emelt, hogy közgazdaságilag és közlekedésileg valahogy oda ne férhessünk a Bal­kán belsejéhez. És mi történik most, t. képviselő­ház? Figyelembe nem véve érdekeinket, Olasz­ország a legnagyobb mórtékben megindította az akcziót Albániában, Oroszország pedig megindí­totta az egész Balkánon és tudjuk, hogy a ki­sebb államok aspirácziói az egész területen meg­indultak. Mikor én ezt a nagyon fontos kérdést itt a ház előtt előhoztam, tettem azt a legnagyobb köte­lességérzetben, hogy a t. ház figyelmét előre fel­hívjam arra a törvényjavaslatra és felszólítsam, hogy mindent elkövessen arra nézve, valamint én is el fogok követni mindent a rendelkezésemre álló törvényes eszközökkel, hogy az a törvény­javaslat, a mely a bosnyák vasút kiéjntésére vo­natkozik, csak oly alakban jöhessen létre, a mely valóban a magyar állam érdekeit szolgálja és a mily alakot a magyar állam érdeke feltétlenül megkívánhat és a mit már körülbelül 20 eszten­dőn keresztül a ház el is határozott, hogy az egész fővonal széles vágányulag építtessék ki. Ez legyen az az alapelv, a melyhez ezen törvény­javaslat elfogadása köthető. Néni is értem, t. képviselőház, hogy a mi­kor egy magyar ember áll Boszniának az élén, hogy akkor a magyar érdekek hogy érvénye­sülhettek ily csekély mértékben. Mert én azt hiszem, hogy ha ö akarta volna, hogy ezen köz­gazdasági előnyök, a melyeknek jogosultságát már a Reichsrathban elismerték, kiaknáztassa­nak, ugy akkor ez meg is történt volna. Igenis, a magyar parlamentnek útját kell állni ezen eljárásnak, és a vér- és pénzáldoza­toknak, a mit meghoztunk, kell látni valahára 8*

Next

/
Thumbnails
Contents