Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-93

93. országos ülés 1902 április 17-én, csütörtökön. 381 nára leginkább rászorul, elhagyni házikóját, tyúkjait és 3—4 gyermekét hátára vévén, 40 km.nyi távolságra mennie 80 fillérnyi napszámért. Azt hiszem, sokkal egészségesebb gondolat lett volna az, ha ilyen szegény embereknek azt az alamizsnát a házukhoz vitték volna. S ilyenek folytán mindig ugy tűnt fel, hogy az a sok kormány e szegény népet valósággal birkanyájnak tekintette; adójáért évenkint tövig lenyíratta, bőrét pedig az uzsorának és hivatalos önkénynek szolgáltatta ki, (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) a ki pedig képes volt bőrét ezektől megváltani, azt azután valósággal szavazógépnek tekintették és ugy szavazott a hivatalos jelöltre, mint a karikacsapás; hogy ismeri-e az illető nép szükségletét, volt-e azon a vidéken valaha, az mellékes dolog, a fő az, hogy az intéző köröknek tetszik. (Halljuk! Halljuk!) A kultúrának, a mint támaszai, ugy akadályai is vannak. Mindig az én kerületemet értem, mert nem foglalkozom én világpolitikával, mert engem nem azért küldtek ide. Az a nép már eddig is megcsömörlött attól a világpolitikától. A kultúrának fó'akadálya a hivatalos önkény. A miket már a múlt beszédemben is bátor voltam előadni, azok ugyan a jövő század regényébe való dolgoknak látszanak, de én mindazokat bizonyítani tudom és légből kapott dolgokat nem szoktam előadni. Annak a szegény embernek, — a ki eladja a tyúktojást és a malaczkáját és összekuporgatja pénzét, hogy legyen az ő szükségleteire, ha azután ilyen dolgokkal állanak elő, hogy az udvarán tartja tűzifáját, hogy a láb tója 3—4 czentiméterrel rövidebb, hogy a horga nem jól van horgasztva és azért azután megidézik 40 kilométer távolságra és megbüntetik 5—20 koronára, ez nem segítség. (Ugy van! Uqy van! a néppárton.) Major Ferencz: Nyomorait adminisztráczió! Artim Mihály: Az a szegény nép ilyenek folytán gyermekeit nem tudja ruházni, nem tudja az írószereket és könyveket megszerezni neki, igy iskolába nem mehet a gyermek olyan nagy hidegben, nincsen egy garasa sem, koldus, mert kifosztják ilyen utakon. A zaklatások közvetítésében első beszédem óta egy kis változás állott be, és pedig ugy, hogy eddig azt a szegény népet közvetlenül zaklatták, most már erre a czólra a csendőrség használtatik fel. Eddig a csendőrség volt felhasználva a pénzügyőrség ellen, a szolgálatban álló pénzügyőröket megtámadta, olyan eset is volt, midőn a pénzügyőrök kaszárnyájába behatolt. Már most át van szolgáltatva a pénzügyőrség a főszolgabírónak . . . Elnök (csenget): T. képviselőház! . . . Artim Mihály: ... A kinek a kocsisa. . . . (Felkiáltások jobbfelöl: Halljuk az elnököt!) Elnök: Kérem a tisztelt szónok urat, engedjen nekem egy megjegyzést. (Halljuk! Halljuk !) I Én azt tartom, hogy ezek az igen érdekes fejtegetések, melyeket a szónoktól hallunk, semmiféle összefüggésben nem állanak a napirenden lévő tárgygyal. (Ugy van ! Ugy van.' jobb felől.) Artim Mihály: Ez kérem a kultúrával . . . (Felkiáltások' a néppárton: A kultúrával összefügg ! Mozgás. Halljuk! Halljuk! jobbról.) Elnök: Kötelességszerüleg figyelmeztetem a szónok urat, szíveskedjék a napirenden lévő tárgyhoz, a vallás- és közoktatásügyi költségvetéshez szólani. (Helyeslés a jobboldalon.) Artim Mihály: Én csupán a kultúra akadályairól akartam pár szót szólani; vannak támaszai és akadályai, ezekre terjeszkedtem ki. Feltűnő, hogy egy szegény asszony eljött hozzám azzal a kérelemmel, hogy a kihágási büntetéspénzeket előre, és egyszerre szeretné lefizetni az egész évre, (Derültség.) mert, azt mondja, már most beáll a tavaszi munka, és az egyik büntetés a pénzbüntetés lesz, a másik az odavaló járás, a harmadik pedig, hogy a földjét nem tudja megművelni. Tehát ezek az okai a nép szegénységének. Különben a nép szegénysége nem mai keletű, már Ovidius számkivetésében erről a népről azt mondja, »Vivere quani miserum est inter Bessos et Getas«, a hol a »Bessi« alatt érti a ruténeket. Timon azt mondja: Bessi aut »Pecsenyegi« (»sült húst evők«) sünt iidem, qui nunc Butkeni. Az a szegénység okozta a hajdan korban a görög-katholikus hivek apadását, és okozta a papságnak jórészben való értelmi elmaradottságát. Azt mondom: jórészben való elmaradottságát, mert a jobb házakból való gyermekek oly iskoláztatásban és kiképeztetésben részesültek, mint a római katholikus papok. De voltak olyanok is, a kik szegénységüknél fogva nem voltak képesek gyermekeiket iskoláztatni és igy egész végig a 8 osztályba nem járhattak. Ezen értelmi elmaradottságban első segédkezet nyújtottak nekünk először is a mi kedves latin szertartású testvéreink, befogadva minket a saját papnevelő intézeteikbe; a miért nekik örök hála és köszönet! másodszor fejedelmi segédkezet nyújtott nekünk a »rutének anyja«, Mária Terézia, a kinek lelki üdvéért a rutének a mai najág is imádkoznak. Ugy hiszem, és meggyőződésem az, hogy ezen nehéz anyagi viszonyainkból is kisegítettek volna bennünket a mi kedves latin szertartású testvéreink, hogyha a katholikus alapok a zárgondnokság alól felszabadultak volna. És pedig eltekintve attól, hogy a görög rítus már az Árpádok korában túlsúlyban volt, mint ezt bizonyítja Szent László 1103-diki törvényének XXXI. fejezete; mint ezt bizonyítja legrégibb nyelvemlékünk, a »Halotti beszéd«, a mely nem egyéb, mint a mi görög imáinknak szórul-szóra való fordítása; eltekintve, mondom, mindezektől, meggyőződésemet merítem abból a történeti tényből, hogy a vallás-alapok közt benfoglaltatik a III. Károly