Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-92

92. országos ülés 1902 április 16-án, szerdán. 377 t. kereskedelemügyi miniszter ur, a ki csak nem­régen foglalta el hivatalát, a maga részéről azon irányzatot nem helyesli, a melyben ezen törvény­javaslat állítólag átdolgoztatott. Nagyon sajnálnám, ha ez ismét ok volna arra, hogy ezen törvény revíziója elodáztassék. Én a magam részéről feltétlenül szükségesnek tartom azt, hogy necsak az állami ellenőrzés biztosíttassák hathatósan ezen uj törvényben, hanem lehetőleg az állam vegye a maga kezébe ezen intézményt, mert különben a kellő garan­cziával soha sem fogunk bírni, különösen az ilyen személyi dolgokban, a mik itt felpanaszol­talak. (Helyeslés balfelöl.) Elnök: Az interpelláczió közöltetni fog a kereskedelemügyi miniszter úrral. Miután a ház tegnapi megállapodása szerint az összeférhetetlen­ségi ítélő bíróságnak kisorsolása fél 3 órára tüzetett ki és ehhez az időhöz kell magunkat tartanunk, most az ülést fél órára felfüggesztem. Pontban fél 3 órakor a kisorsolás meg fog tör­ténni. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Következik (Halljuk! Halljuk!) az össze­férhetetlenségi itélő-bizottság 12 rendes és 3 póttagjának kisorsolása. Jelentem a t. háznak, hogy azon 80 tagból, a kik között a sorsolásnak történni kell, hiány­zik : Molnár Antal elhalálozás folytán, Fran­cisci Henrik, Horánszky Nándor, és Josipovich Imre pedig képviselői megbízatásuknak időköz­ben történt megszűnése folytán. Arra kérem a kisorsolandó képviselő ura­kat, hogy ittlétüket mindjárt, a mikor nevük kisorsoltatik, tudomásomra hozzák, és hogy, a mennyiben valamelyikükre nézve a házszabályok 151. §-ában foglalt akadályoztatás fenforog. ezt nevüknek kisorsolása után mindjárt meg­mondani szíveskedjenek. (Kisorsolja a neveket.) Rendes tagok: Scitovszky János, Farkas József, Neiszidler Károly, Mandel Pál, gr. Wass Béla, Erreth János, Kabos Ferencz, b. Podma­niczky Frigyes, Issekutz Győző, Fabiny Teofil, Szluha István és Eabár Endre. Következik a három póttag kisorsolása. (Kisorsolja a neveket.) Póttagok: Mihályi Péter, Kossuth Ferencz és Kubik Béla. Következik azok neveinek kihúzása, a kik nem sorsoltattak ki. Szőts Pál jegyző (kihúzza a neveket): Hámory László, gr. Tisza István, gr. Hadik Barkóczy Endre, Ivánka Oszkár, Kapotsfy Jenő, Farkas Balázs, Thaly Ferencz, Jakabffy Imre, Szederkényi Nándor, Semsey Lászlő, Bauer Antal, Károlyi Antal, Barcsay Kálmán, gróf Batthyány Lajos, gróf Andrássy Gyula, Veres József, , Justh Gyula, Komjáthy Béla, báró Ke­mény Ákos, Rohonyi Gyula, Berzeviczy Albert, Trauschenfels Emil, Pattyánszky Elek, Kamme­rer Ernő, Jékey Zsigmond, Piukovics József, Tóth János, Bornemisza Lajos, Thaly Kálmán, Bernát Béla, Günther Antal, Mezőssy Béla, Semsey Boldizsár, gróf Zichy János, gróf Zse­lénszky Róbert, gróf Wilczek Frigyes, Olay La­jos, Kállay Lipót, Fáy István, Malatinszky György, gróf Károlyi Sándor, Förster Ottó, Osztroluczky Miklós, Leidenfrost László, Visontai Soma, Pildner Ferencz, Barabás Béla, Leszkay Gyula, Perczel Dezső, Erdély Sándor, Csernoch János, Endrey Gyula, gróf Erdődy Gyula, Ho­ránszky Lajos, Sághy Gyula, gróf Zichy Aladár, Hódossy Imre, Barta Ödön. Ezek után megállapítom, hogy a házszabá­lyok 151. §-a értelmében való kizárási okot a kisorsolt képviselők egyike sem jelentett be és így a bizottság tagjainak száma teljes. Megállapítom azt is, hogy a szekrényben visszamaradt nevek felolvasása után kiderült, hogy a kisorsolás alá került képviselők nevei a szekrényben hiány nélkül benfoglaltattak. Már most a házszabályok 173. §-a értel­mében a kisorsolt tagokat és póttagokat a ház­szabályok 147. §-ában előirt eskü letételére hivom fel. Kérem a többi képviselő urakat, szívesked­jenek helyöket elfoglalni; csak azok jelenjenek meg itt a középen, a kik az eskü letételére vannak hivatva, még pedig: Scitovszky János, Farkas József, Neiszid­ler Károly, Mandel Pál, gróf Wass Béla, Erreth János, Kabos Ferencz, báró Podmaniczky Fri­gyes, Issekutz Győző, Fabiny Theofil, Szluha István, Rabár Endre, Mihályi Péter, Kossuth Ferencz, Kubik Béla. Szőts Pál jegyző (olvassa az eskümintát. Az itélő-bizottság tagjai leteszik az esküt). Elnök: T. képviselőház! Jelentem, hogy az összeférhetetlenségi állandó bizottság ezen ügy­nek az itélő-bizottság előtt való előadásával Heincz Hugó bizottsági tagot bizta meg. Most méltóztassanak a jegyzőkönyvnek erre vonatkozó pontját nyomban meghallgatni és hi­telesíteni. (Helyeslés.) Lázár Árpád jegyző (olvassa a jegyzőkönyv­nek vonatkozó részét). Elnök: Ha nincs észrevétel, a jegyzőkönyv­nek ezen részét hitelesítettnek nyilvánítom. Egyéb tárgy nem lévén és a holnapi napi­rend már meg lévén állapítva, az ülést bere­kesztem. (Az illés végződik d. u. 2 óra 50 perczkor.) KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. V. KÖTET. •b-d

Next

/
Thumbnails
Contents