Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-92

92. országos ülés 1902 április 16-án, szerdán. 363 Major Ferencz: A t. miniszter ur — feljegyeztem — ezeket mondotta. Másodszor, t. miniszter ur, én keresztény erkölcsöt csak egyet ismerek, de azt nem tagozhatom és nem tagozhatja egyik keresztény felekezet sem. (TJgy van! a néppárton.) Midőn tehát mi arról beszélünk, hogy a nemzeti kultúrát keresztény alapra kell fektetni, akkor mi számolunk Magyarország történelmi múltjával, számolunk jövőjével és ha a t. miniszter ur ugy érti a nemzeti nevelést, hogy a nemzeti nevelésbe beleérti a keresztény kultúrát, akkor helyeslem. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter: Természetesen! Meg is mondottam! Major Ferencz: Épen az a baj, hogy Magyarországon mindig nemzeti kultúráról beszélnek, és félnek kimondani, hogy az a nemzeti kultúra nem lehet más, mint keresztény kultúra. Madarász József: Nem, magyar nemzeti! Major Ferencz: A tisztán nemzeti kultúra még nem elégséges Magyarország fennállásának biztosítására, és épen azok, a kik nem számolnak Magyarország jövőjével, szeretik takaróul használni a nemzeti kultúrát arra, hogy a keresztény kultúrát tönkretegyék. (TJgy van! a néppárton.) Tessék csak az egyes lapokat olvasni, tessék csak a tendencziát azokból kiolvasni, meg méltóztatik majd látni, hogy határozottan a keresztény kultúra ellen törnek. Én pedig nem is ismerem el magyar embernek azt, legyen az keresztény vagy zsidó, vagy akárki, a ki nem ismeri el a keresztény kultúrának egyedüli követhető és megengedett alapját Magyarországon. Maguknak a nem keresztényeknek, igy a zsidóknak is kell, nézetem szerint, arra törekedniök, hogy az egyedüli biztos bázisa Magyarország fennállásának sértetlenül hagyassák, a keresztény kultúrát értve, mert ez alatt nemcsak a keresztények, de a nem keresztények is teljes egyenjogúságot élveznek és boldogulhatnak e magyar hazában. Épen azért a zsidóságnak elsőrendű érdeke, nemcsak a keresztény felekezeteknek, hogy a keresztény kultúra Magyarországon fenmaradjon és minthogy lépten-nyomon mindenütt az elkereszténytelenités czélzatával találkozunk, ez ellen küzdeni kell minden igaz magyarnak, mert a magyar kultúrának más alapja, mint a keresztény kultúra nem lehet. (Helyeslés a néppárton.) A mi pedig azokat a vádakat illeti, a melyeket a t. miniszter ur gr. Zichy János t. barátom beszédére emelt, a mikor védelmébe vette a liberalizmust, ki kell jelentenem, hogy gr, Zichy János t. képviselőtársam kétféle liberalizmust különböztetett meg, a túlzott és a mérsékelt liberalizmust. A t. miniszter urat is a nem túlzó, hanem a mérsékelt liberálisok közé számította. Tényleg uralkodik a túlzott liberalizmus és ezt követik azok, a kik istentagadók és nem ismerik el a keresztény kultúrát. Ezekről szólott általánosságban gr. Zichy János és ezeket nevezte túlzó liberálisoknak. Legyen szabad most még a t. miniszter ur egy megjegyzésére kitérnem, a midőn beszédében arra szólította fel a szülőket, hogy gyermekeiket az ipari és kereskedelmi pályára is szoktassák. Ebben teljesen igaza van és ebben mindannyian egyetértünk. Azt hiszem, nincs a háznak egyetlenegy tagja sem, a ki a legnagyobb örömmel nem látná azt a tevékenységet, hogyha gyakorlati, jobban mondva, közgazdasági pályára igyekezünk biztatni a nemzet fiait. Csakhogy az indokolás nem volt helyes. Hogy ifjaink a kereskedelmi és ipari pályára ma nem mennek, ez okát épen a liberális politikában leli, mert a szabad ipar behozatalával eltörölték a szakképesítést. A mig tehát egyrészről a szakképesítést törvény által eltörölték és igy leszállították az ipari pálya fokát, most ezen kitaszított pályára buzdítják, látva a liberális felfogás rombolását. A hiba az a politika, a melyet a túloldalon követtek 33 éven keresztül, a mikor nem tudták közgazdasági életünket felépíteni és nem tudták ifjainknak azt a megosztását előidézni, a mely szükséges lett volna arra, hogy egy része a tudományos pályára, másik része pedig a kereskedelmi, ipari és mezőgazdasági pályára ment volna. Teljes rombolást idézett elő a liberális párt a közgazdasági téren, s azért ifjaink legnagyobb része mind a lateiner pályára tódult, hogy azon a réven magát az állam által eltartassa. (Igaz! Ugy van! a néppárton.) Áttérek ezek után egy más tárgyra s nagyon kérem a t. házat, ajándékozzon meg egy kis figyelemmel, mert a középiskolák felépítéséről akarok tárgyilagosan pár szót szólani. (Halljuk ! Halljuk !) Azt hiszem, ez mindenkit érdekel. Teszem ezt annál is inkább, mert a t. miniszter ur szíves volt felhívni a házat, hogy reagáljon arra, hogy miként gondolja a középiskolai oktatás kérdését megoldani, Az eddig történt felszólalásokból nem vettem észre, hogy erre reflexió történt volna, kötelességemnek tartom tehát erről pár szót szólani annál is inkább, mert már évek előtt, mikor a t. miniszter ur először említette meg az egységes jogositásu középiskolát, én voltam az, a ki arra reagálva, határozottan egy másik irányzatot szegeztem ezen irányzat ellenébe és ez volt az egységes középiskola, a felsőbb osztályokban bifurkáczióval. Azt a megoldási módot, a melyet a t. miniszter ur felhozott, magaménak vallom; én voltam az első, ki e megoldási módot itt a parlamentben először felvetettem. Épen azért jogom van e kérdéssel foglalkozni, de kötelességem is; talán lehetséges is lesz egy olyan megoldási módot a t. ház figyelmébe ajánlanom, a mely mellett mindazon kívánalmak, a melyeket a középiskolákhoz füzünk, ezen rendszer keretében kielégíthetők lesznek. (Halljuk! Halljuk!) Mindenekelőtt a porosz irányzatot, a melyet a t. miniszter ur sem akar követni, a leghatáro46*