Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-91

91. országon ülés 1902 április 15-én, kedden. 351 tát. 900 iskolaköteles közül ebbe az akkoriban még 4 osztályú, jelenleg már 3 osztályra redukált iskolába mindössze 105 gyermek jár. A tanfelügyelő jelen van mindig ugy az állami, mint a többi iskolák vizsgálatainál a közművelődési egylet kiküldöttével egyetemben és ezek egyenesen konstatálják, hogy az állami tanítókat nem lehetett kitüntetésre ajánlani a magyar nyelv oktatása és terjesztése czínaén. így megy az évről-évre. Azonkívül a 105 gyermek közül 65 zsidó vallású. Ezek annak idején ujjongva fogadták ez iskola felállítását, de most már ők is belátják, hogy rossz. Mi is fáradoztunk iskola létesítésén, de más alakban. ISTem kellett volna palotát építeni, mikor az úgyis csak experimentum a határszélen. Az eredmény azután az, hogy az iskola mindinkább lefelé megy ós már a zsidó vallásfelekezet is azon fáradozik, hogy visszaállitsa hitfelekezeti iskoláját. Most arra vagyok kíváncsi, mit fog a miniszter ur azzal az 52 ezer forintos palotával csinálni. így van ez a szomszédban a másik állami iskolával is, a hol szintén nagy palotát építettek. Jól ismerem a viszonyokat, mert hiszen 6 évig hitoktató voltam ott. Elkövettünk mindent, hogy a gyermekeket odavezessük, de ez mind hiábavaló akkor, mikor nem kérdik meg a tanfelügyelőt a tanitó kinevezésénél, hanem a czentrumból küldenek oda embert. Ezen nem lehet nevetni miniszter ur. mert az illető, a ki a helyi viszonyokkal egyáltalában nem ismerős, a nép nyelvét abszolúte nem bírja, és direkt tanmódszerrel megy neki az iskolának, képtelen arra, hogy valami eredményt elérjen. (Helyeslés a balhoz épen.) Az állami iskolákat illetőleg két véleménynyel találkozunk. Az egyik vélemény a szélsőségé, a másik a mérsékeltebbeké. A szélsőségi vélemény azt mondja: Mi köze a kormánynak a gyermekek Istenhez való viszonyához ? A másik vélemény — s ez a miniszter ur véleménye is — az, hogy nem szabad az iskolákat a gyermekek vallásos érzületével disharmoniáha hozni. Azonban arról elfeledkezik a t. miniszter ur, hogy nem lehet egyszerre két urnak szolgálni, nem lehet megosztani az iskolát az állam és egyház között olyképen, hogy az egyháznak heti két órányi időt engednek meg ott. (Helyeslés a ballcözépen.) Az idő előrehaladott volta miatt mellőzöm a többi kérdéseket, melyeket fel akartam vetni, és csupán a tételnél maradok, hogy heti két órát engedélyeznek hittanoktatásra. Van-e Magyarországon egyetlen egy olyan hittanitó, a ki heti két órányi oktatással kép>es a gyermekek szivébe belecsepegtetni a keresztény szellemet, a vallásnak azon alapigazságait, a melyekre az életben szükség van. Melyik hitoktató képes, — legyen ő bármily szorgalmas, legyenek tanítványai bármily szorgalmat kifejtők — arra, hogy előkészítse tanítványait azon nagy küzdelmekre, a melyek rá az életben várnak. Egyetlenegy sem. Czélját csak akkor fogja elérni, ha a gyermekek más reális tárgyak oktatóitól sem fogják sérteni hallani azokat az elveket, a melyeket a két hittanórán belül elsajátitottak, hanem, ha a többi tárgyak oktatói is megszilárdítani igyekeznek azokat. Csak akkor fogja a hitoktató czélját elérni, ha a tanitó nem érzi magát az iskolában papjától, lelkészétől elválasztva, ha a tanító érezni fogja szivében azt, hogy ő a nevelés terén a lelkésznek segédje, mert, t. képviselőház . . . Molnár János: Ház nincs, csak üres padok vannak ! (Derültség balfelöl. HaUjiüc!) Trubinyi János: Sajnos, a kultuszminiszíeri tárcza iránt csak ennyire érdeklődnek. Minden mást mellőzve, csak egy pár megjegyzést kell még tennem a közép- és felsőbb tanodák hittan-oktatására vonatkozólag. A miniszter urnak, vagyis a mérsékeltebbeknek iránya azt mondja: Engedjük át a népoktatást a hitfelekezeteknek, a közép- és felső tanodákban pedig az összes nevelést és oktatást magunknak, az^ államnak tartjuk fenn. T. ház! En azt hiszem, hogy maga a miniszter ur is kénytelen lesz bevallani, hogy annak a 13—14 éves gyermeknek vallásos érzülete, ha az későbben folytonosan nem istápoltatik, lassan-lassan végképen elenyészik. Mert különösen akkor, a midőn leginkább van szükség a gyermek vallásos érzelmeinek ápolására, az a két órai idő rendkívül kevés. És ki biztosítja a vallásos szülőket arról, hogy a hittani órák után a reális tantárgyak tanárai nem sértik-e meg vallásellenes irányú oktatásuk által ezen hitelveket? A vallást mellőző tanrendszer és módszer épen akkor kívánja korlátozni a serdülő ifjú szivében a vallásos érzelmeket, a midőn az az életbe lépve, szivében a szenvedélyek harczra kelnek; akkor, a midőn már semmiből sem képes erőt meríteni arra, hogy megálljon az ő keresztény szellemének érzelmeivel; akkor, a midőn az az ifjú ki van téve odakünn azoknak a külső csábításoknak és kísértéseknek, s a midőn vallásos érzelmeinek szavát többé meg nem hallhatja. Az a 16 —17 —18 éves ifjú, alig hogy lerázta magáról a középiskola porát és megkezdi felsőbb tanulmányait; a midőn a vallásos szülők bizony ezer és ezer aggodalommal adják reá áldásukat és nem birják eléggé óvni mindazon veszedelmek ellen, a melyek elé megy az az ifjú: alig hogy felkerült az egyetemre, alig töltött egy-két évet a felsőbb tanodákban, sajnos, rendkívül sajnos, vallásos meggyőződéséből egészen kivetkőzik, ugy hogy ha ezen egykét éven belül hazakerülnek, mindazt, a mit még nemrégiben mint vallásos érzületet vallottak, ugy szóval, mint tettel meghazudtolják, sőt vallásos érzületüknek legfőbb tárgyát, magát az istenséget is gúny tárgyává teszik. Anynyival sajnosabb ez, mert ezen sivár lelkületű ifjak vannak hivatva később a közélet terén, ugy a közművelődés, mint a közjólét terén az