Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-90
90. országos ülés 1902 április U-én, hétfőn. 299 levegője éri..(ügy van! a jobboldalon.) És éjien itt dicsérem meg a miniszter urnak azon rendeletét, a melyet az igen t. néppárt a sajtóban és itt a házban is megtámadott, mert ez a rendelet, érezve ezt a hiányt, az ifjakat egész busz esztendeig akarja megtartani a magyar művelődésnek, a magyar hazaszeretetnek összetartó és közös érzésében. (Tetszés és helyeslés a jobboldalon.) Kifogásolom a történelem tanítását és pedig annak mind anyagát, mind szellemét. A mi a történelem-tanitás anyagát illeti, (Halljuk! Halljuk!) hát pl. az erdélyi evangélikus-lutheránus felekezet középiskoláiban . . . Veres József: Hozzá kell tenni: a szászokóban ! Werner Gyula: . . . a IV. gimnáziumban Magyarország történelmét csak oly terjedelemben tanulják, mint a mi állami elemi iskoláinkban ; a VIII. gimnáziumban pedig kisebb mértékben tanulják, mint a mi állami polgári iskolánk harmadik osztályában. (Mozgás jobbfelöl.) Jól tudom, hogy végre is a tudás mértéke nem függ a tankönyv terjedelmétől, de mikor a VIII. osztályban Magyarország történelmét egy 68 lapos könyvből tanulják, akkor, engedelmet kérek, mégis azt kell mondanom, hogy ez még sincs arányban azoknak a tanulóknak fejlett értelmével, és még kevésbbé van arányban a magyar nemzetnek eseményekben, jellemekben és tanulságokban oly gazdag ezeréves történetével. (Elénk tetszés és helyeslés a jobboldalon.) Jól tudom, hogy erre a 68 lapos könyvre az lesz a kifogás, hogy ezt a szerzője segédkönyvnek szánta, a melybe életet és szint, a mint ő maga is mondja az előszóban, a tanár előadása leheljen. De erre nekem az a megjegyzésem, hogy ha már az oktatás szellemét ellenőrizni általában véve is nehéz, teljesen lehetetlen akkor, ha a tanár urak legalább hang, irány, történeti felfogás és hazafias lélek tekintetében a tankönyvnek szövege és tartalma által egyáltalán nem köttetnek, (ügy van I jobbfelöl.) Én nem állítom azt, hogy ez a rendszer, ilyen tankönyveknek használata, a melyek egy sirkőfeliratnak szófukarságával emlékeznek meg legfényesebb nemzeti eszményeinkről, a hol tehát annak megmagyarázása, a tanulságok levonása mind a tanár tetszésére bizatik, mondom, nem állítom, hogy ilyen tankönyvek használata az állam felügyeleti jogának jól átgondolt kijátszására irányul. Végre is én nem tudom, mi folyik benn az iskola falai között, nem látom a talajban a vegyi elváltozást, a fénynek, a melegnek, az esőnek hatását az elvetett magra ki nem fürkészhetem ; de a föld méhében folyó titkos munkának látom eredményét a kizöldülő vetésben és ha én a nemzetiségi középiskolák embervetését nézem, bátran el merem mondani, hogy az a nemzedék, a mely 67 óta nőtt fel és a mely egy szabad ország alkotmányának, törvényeinek oltalmát teljes mértékben élvezte, a melynek sem elnyomatásban, sem üldözésben része nem volt: ma sokkal távolabb áll a magyar nemzet érzelmi világától, mint állott az, a melylyel 1848ban fegyveresen állottunk szemben. (Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Ez igaz! A kormányok hibája!) Ez nem a kormányok hibája, ez a törvények hibája, (ügy van! a jobboldalon.) Kifogásolom harmadszor a földrajz tanítását, nemcsak azért, mert a tananyag olyan kevés, hogy abból Magyarországnak teljes képét és fogalmát az ifjú meg nem szerezheti, hanem, főleg azért, mert az elemi és felsőbb népiskolákban nem Magyarországnak, hanem az osztrákmagyar monarchiának földrajzát tanulják. . . . (Mozgás.) Madarász József: ügy van! Ez szégyen! Werner Gyula: ... A határok, az ország területe, a népesség, az ipar, a kereskedelem, a művészet mind együtt tárgyaltatik, mintha nem is volnánk külön állam, a hol a monarchia egész földje nem egyszer neveztetik államterületnek, (Mozgás.) a hol a monarchia 18 nemzetisége közé nemcsak hogy besorolják a magyar nemzetet, de a tizedik helyre sorozzák ugy, hogy utánunk már csak a görögök, albánok örmények és czigányok következnek. (Mozgás.) Madarász József: Nagyon jól van! így kell nektek! Werner Gyula: ... A szerbek, a rutének, horvátok, lengyelek ebben a diszes névsorban mind előttünk kevélykednek. (Mozgás jobbfelöl) A falusi iskolákban pedig — és ebben volna mulatságos is, ha nem volna olyan végtelenül szomorú — a tanítási módszernek iszszuk meg a levét. (Halljak! Halljuk!) Ugyanis egy elfogadott tanítási módszer, hogy az ifjút először községe vagy városa fogalmára tanítják meg és fokozatosan térnek át azután az egész haza fogalmára. Már most mit tesznek némely elmés nemzetiségi tanítók? (Halljuk! Halljuk!) Az év elején nagy buzgalommal kezdik magyarázgatni a községnek minden érdekességét, gondolom még arról az erdőcskóről sem feledkeznek meg, a hol ünnepnapokon a fiatalság tánezra perdül és a hol az a kis nebuló is tánezra fog kerekedni egy lenhaju szépséggel, ha majd felcseperedik. (Derültség.) A községről átmennek a szomszéd községre, jön azután a járás, járás után a vármegye, vármegye után jönnek a szomszéd vármegyék. Mindezeknek tanításába a tanító ur nagyon belemélyed. Azután következik az országrész. Tudvalevő, hogy Erdély, mint országrész is külön állami életet élt, a melynek emléke itt-ott még mindig megvan az elmékben. Erről is bővebben és alaposabban kell beszélni. Mindebben az egyetemes Magyarország képét az az ifjú nem kajája meg. Végre rákerül majd a sor arra is. Megtanulja az ifjú, hogy íme, Magyarország nemcsak közjogi és geografiiai fogalom, hanem élő valóság is édes mindnyájunknak. A tanitó talán buzgón is látna neki, hanem akkor kifogy az időből, a végtelen idők homok38*
