Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-89

270 89. országos ülés 1902 április 12-én, szombaton. szesülhető, tehát összesen 141,500-nál több egyénnel szaporítja a társadalom 30 év alatt a szellemi proletariátust. Ellenben a 25,000 képzett embert igénylő mezőgazdasági szakmákra 30 év alatt 4500 embert képezünk ki, a 80,000 képzett embert igénylő közép kereskedelem számára 18,600, a 10,000 magasabb rendű közgazdasági állás betöltésére 1200 egyént képezünk ki. Ezeknek a számoknak összeállításában nem voltam tekintettel arra, hogy a jogászi pálya a maga 20,000 embernyi státusával már amúgy is ttíltengésben van, bogy az ügyvédi karban észlelhető túlnépesedés komoly krízisként jelentkezik, hogy a közigazgatási állások szükségleten felül való szaporítása szinte lehetetlenné teszi a közigazgatásnak annyira óhajtott egyszerűsítését és jsvitá-sát ós ezzel kapcsolatban a tisztviselői fizetések emelését, mert hiszen ezen adatok magukban is eléggé beigazolják azt, hogy a társadalom a különböző életpályák ós élethivatások közt nem bir kelló'leg elhelyezkedni, mig az egyik oldalon 100,000-nél több egyénnel megalkotja a szellemi proletariátus osztályát, addig a másik oldalon legalább is 100,000 embert von el a gyakorlati, produktív, kereső pályákról. (Ugy van!) Ha már most az ezen adatokban rejlő szomorú tanúságok mélyére nézünk, azt kell kérdeznünk, hogyan legyenek Magyarországnak művelt gazdái és kereskedői, gyárosai és iparosai, ha ezekre a pályákra azok igazi szükségleteihez kéj)est jóformán senki elő nem készül? Hogyan legyen különösen magasabb értelemben vett művelt kereskedelmünk, ha 6IT6 Sí pályára csak az elbukottak, a tovább tanulásra nem alkalmas, desperátus elemek lépnek? Hogyan legyen a kor feladatait felfogni képes, a nemzet gazdasági munkájában az őt megillető részt elfoglalni hivatott kereskedelmünk, ha — kevés kivétellel — csak a legszűkebb viszonyok közül, legkevesebb nevelésben részesült, a legkorlátoltabb látkörrel biró elem áll csak rendelkezésünkre, mely ezt a gazdátlanul heverő területet, a közgazdasági foglalkozások egész területét elfoglalja? De másrészt az a kérdés is merül fel önként, hogyan remélhetjük az állapotok megjavulását, a mig a magyar társadalom oly kiírthatatlannak látszó előítélettel és ellenszenvvel viseltetik az úgynevezett praktikus pályák iránt, a mig a társadalomban a kereskedőt nem reczipiálják annak érdeme szerint, a mig a lateinerség mindent boldogító tévhite uralkodik, a mig a társadalom mindent, még anyagi ellátását is az államtól várja, a mig intelligens emberek ezrével a dijnokság boldogító révébe igyekeznek, a mig a magyar társadalomban az a felfogás uralkodik, hogy az üzlet nem uri dolog, (Ugy van! jobbfelöl.) Ebből a felfogásból keletkezett az, hogy nálunk a polgári osztály, melynek gerincze a kereskedelem és az ipar képviselői volnának, nem bir kialakulni, és bogy a szellemi proletariátus oly mérvben növekszik, hogy maholnap az osztályok kríziseihez még a szellemi proletárok krízisének komoly kérdése is fog hozzájárulni. Valóban csodálatraméltó és megdöbbentő az a megátalkodottság, melylyel félszeg előítéletek behatása alatt a középosztály oly pályákra tódul, a hol teljességgel ki van zárva az anyagi boldogulás. Szinte csodaszerü, hogy hazánk intelligencziája mennyi szívósságot fejt ki abban, hogy az országnak okleveles munkanélküli proletárokat neveljen, daczára annak, hogy napról-napra fülébe csendülnek a panaszok a diplomás emberek nyomoráról. Azok a számbeli adatok, a melyeket előadni szerencsém volt, teljesen beigazolják azt, hogy a nagy gazdasági evoluezióra, melynek kellő közepében vagyunk, sehogysem készülünk elő és parancsolólag megkövetelik azt, hogy irányt változtassunk. És midőn keresem azokat az elemeket, a melyek hivatva vannak az uj század gazdasági harczát megvívni, tekintetem természetszerűen a nemzet azon osztályára irányul, a mely eddig is a vezető szerepet vitte. (Ralljulc! Halljuk!) A középbirtokos osztály, mely legtöbbet szenvedett a gazdasági átalakulás folytán, van nézetem szerint hivatva arra, hogy egész erejével, egész intelligencziájával, a százados küzdelmekben megszerzett szívósságával, egész lényével és egész törekvésével, egész hazafiságával és ügybuzgóságával azon feladatok megoldásának szentelje magát, a melyeket a nemzetnek múlhatatlanul meg kell oldania, és a melyek megoldásában nézetem szerint a vezérszerep, de egyszersmind a legnagyobb munka is a középbirtokos osztályt illeti meg. Ki merem mondani, hogy a középbirtokos osztály, a mely a nemzeti eszmének egyik fentartó eleme, egy évezreden át disze, ereje volt a nemzetnek, vezető szerepét csak ugy tarthatja fenn, ha a megváltozott gazdasági helyzetbe beilleszkedve, a gazdasági munka minden terén, tehát a közgazdaság, ipar és kereskedelem terén is a gyakorlati intenzív munka terére lép. Pedig ezen osztály fentartása nemcsak ennek az osztálynak magának érdeke, hanem eminens és fontos érdeke Magyarországnak nemzetpolitikai és társadalompolitikai szempontból is. (Ugy van! jobbfelöl.) Bármily intézkedéseket foganatosítsunk is a középbirtokos-osztály jelenlegi helyzetének javítása érdekében, szerény nézetem szerint ezek az intézkedések az állapotokat ideig-óráig fogják csak esetleg megjavítani. Gyökeres javulás csak a gazdasági élet összes faktorainak fellendítésével várható, ezek pedig csak ugy lendithetők fel, ha ebben a nagy munkában mindnyájan közreműködünk és ha nem várunk mindent az államtól, mely amúgy sem képes a milliókból