Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.

Ülésnapok - 1901-86

196 86. országos ülés 1902 mai viszonyainknak nem megfelelő kamatlábra szorítottuk volna le kötvényeinket, ennek rövid idő múlva az lett volna a következése, hogy ezek visszaözönlöttek volna hozzánk. És annál kevéshbé tartottam indokoltnak a három és fél százalékos kamatlábra menni le, mert először a kibocsátási ár olyan lett volna, hogy az eredményekben csak igen csekély vagy semmi előnyt sem lehetett volna elérni, és mert másodszor peejudikáltunk volna egy későbbi konverziónak, mig igy nyitva van tartva az ut, hogy a négy százalékról adandó alkalommal három és fél százalékkal történhessék meg a konverzió, és igy az akkor elérendő nyereségnek a lehetősége nyitva van tartva az ország részére. Egy másik, ennél sokkal nehezebb és sokkal kényesebb kérdés volt, t. képviselőház, a valuta kérdése, hogy micsoda valutára állítsuk ki a kibocsátandó papirokat. És épen ma hallottunk egy felszólalást, a mely súlyos vádakat emelt ellenem azért, hogy miért nem választottam az arany-tipust és miért maradtam meg a korona-tipusnál, mert hiszen arany-tipus választása mellett kedvezőbb árfolyamot értünk volna el és tágabb piaezra tettünk volna szert kibocsájtandó értékeink részére. A mi a magasabb árfolyam argumentumát illeti, ezt konczedálom. Tagadhatatlan, hogy ha ugy állítottuk volna vagy ugy állítanánk ki koronajáradékunkat, hogy a külföldi paritásokat is magában foglalná, hogy az aranyfizetési kötelezettség klauzuláját tartalmazná, akkor az árfolyamban bizonyos előnyöket értünk volna el. De a mi a tágabb piaezra vonatkozó argumentumot illeti, ezt már nem fogadhatom el teljes mértékben. Mert a szerzett adatok és tapasztalatok azt mutatják, hogy a mi koronajáradékunk a külföldön meglehetősen el van terjedve, és olyan államokban, a hol eddig csak aranyezimleteink forogtak, most már a koronaczimletek igen szivesen elfogadott értéket képeznek, ugy hogy e tekintetben a kettő között valami lényeges különbség nincs. Tény azonban mindenesetre az, hogy aranykötelezettséget magában foglaló kötvények kibocsátása esetén az árfolyamban bizonyos előnyt értünk volna el. A kérdés csak az, hogy az az előny, a mely ily módon elérhető lett volna, ellensúlyozta volna-e azokat a hátrányokat, a melyek ezen eljárással^ kapcsolatosan szükségkép bekövetkeztek volna. És az én szerény nézetem szerint (Halljuk ! Halljuk- !) erre a kérdésre a leghatározottabban nemmel kell, hogy válaszoljak. Mert, t. képviselőház, mi, a kik tíz esztendő óta nagy erőfeszitésekkel és a legnagyobb áldozatokkal dolgozunk azon, hogy valutaügyünket rendezzük, teljes lehetetlenség, hogy az utolsó stádiumban, a befejezés momentumában egy olyan lépést tegyünk, a mely teljesen halomra döntötte volna eddigi összes törekvéseinket. Az 1892: XVII. t.-cz. 1. §-a azt mondja, hogy az eddigi ausztriai érték helyébe az aranyérték lép, a melynek szááprilis 8-án, kedden. mitási egysége a korona. Ezzel tehát világosan és határozottan dokumentálta a törvényhozás azt, hogy az ausztriai értékről, a melynek alapja ezüst volt, át akar menni az aranyértékre, tehát hogy a koronaértéket aranyértéknek akarja tekinteni. És a mióta ez a törvény meghozatott, azóta minden megtörtént, hogy az abban kitűzött czél meg is valósulhasson. Megtettük az intézkedéseket az államjegyek bevonására, és ez a müvelet már az utolsó stádiumban van. Beszereztük a szükségei aranymennyiséget, a banknak aranyfedezete olyan jelentékeny, mondhatnám olyan óriási, hogy vetekedik bármely készfizető banknak aranyfedezetével. Megtettünk több mellékes intézkedést is, a melyek a készfizetések felvételének előkészítésére szükségesek. De nemcsak az intézkedéseket tettük meg, t. képviselőház, hanem elértük már legnagyobb részben azokat az eredményeket is, a melyeket a valuta rendezéséhez fűztünk és a melyeket attól vártunk. Elértük t. i. azt, hogy pénzünk nemzetközi értékét stabilizálnunk sikerült, az ázsiót kiküszöböltük, és elértük azt, hogy a váltóárfolyamoknak ingadozása ma már nálunk oly csekély, mint bármely rendezett valutával bíró országban, ugy hogy e tekintetben közöttünk és a többi európai állam között különbség nincs. És annyi arany áll rendelkezésünkre, t. képviselőház, hogy nemcsak a nemzetközi forgalom lebonyolítására rendelkezünk aranynyal, hanem megkezdhettük már a belforgalomnak aranynyal való telítését, szaturálását is, és szándékozunk ezt tovább fejleszteni abban az arányban, a mint közönségünk mind jobban és jobban hozzászokik az érezpénz használatához. Miután tehát mindezen eredményeket elértük, most, a befejezés stádiumában, egy csapással tönkretenni ezeket a dolgokat teljesen lehetetlen. (Helyeslés a jobboldalon.) Ha e törvényhozás azt mondta volna ki, t. képviselőház, hogy koronajáradékot bocsátunk ki, de azon biztosításon kívül, a mely a törvényben foglaltatik, hogy a koronajáradék aranyjáradék s a kormány még külön magánjogi kötelezettséget is vállalt volna magára a tekintetben, hogy ezen rentének kamatait aranyban fogja fizetni, én azt hiszem, hogy ez a legnagyobb kételyt lett volna képes támasztani nemcsak az eddig elért eredményekkel szemben, de még a törvény alapgondolatának keresztülvihetőségével szemben is, mert mindenki azt mondta volna, ha mi nem bizunk a mi valutánk rendezésében és annak sikerében, minő joggal követeljük, hogy mások abban bízzanak? Azonban, t. képviselőház, nemcsak ebben állott volna a dolog veszélye, hanem még egyébben is. (Halljuk! Halljuk/) Nevezetesen abban, hogy értékrendszerünkben egy veszedelmes és káros bifurkáczió következett volna be. Egy válaszfalat létesítettünk volna a külföld használatára és a belföld használatára szánt értékek között, tehát visszaestünk volna oda, a miből épen a valutarendezés segítségével ki akartunk