Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-86
186 86. országos ülés 1902 április 8-án, kedden. egy igen hátrányos kölcsön volt, talán 10°/o-ba került, rövid lejáratú és még az államjószágokat is le kellett kötni. Ezután következett a Deákpártnak fúziója a balközéppel, a mely ez ország majdnem minden szerencsétlenségének forrása. (Igás! ügy van! a néppárton és a szélsőbaloldalon,) Ennek a fúziónak egyik jogczime volt a pénzügyeknek rendezése, a melyet jó sokáig, legalább tiz esztendeig, ép ugy nem váltottak be, mint a többi Ígéreteket. A fúziónak pénzügyminisztere Széll Kálmán volt, A legnagyobb remények fűződtek hozzá. (Egy hang a baloldalon: Ma is!) Jelen voltam pénzügyi expozéján, a mely akkor szenzaczionális hatást keltett. Ugyanaz a megvesztegető és rábeszélő ékesszólás, a mely a hallgatót a formulák édes borával megrészegíti. (Derültség a baloldalon.) Káprázatos prespektivák, a melyek, ha az ember tovább és tovább halad, mint a délibáb, szétfoszlanak az ember szemei előtt. (Derültség a baloldalon.) A mint most beszél a t. miniszterelnök ur a törvény, jog és igazságról, ugy beszélt akkor a pénzügyi és adóreformról az egész vonalon. Ott van az egyenes adók reformja is, de az még ma is késik az éji homályban. (Derültség a baloldalon.) Széll Kálmán egyik feladata volt annak a 153 milliónak a beváltása. Ez a nyakába szakadt, mint egy damnosa haereditas. Akkor honosította ő meg a magyar aranyjáradékot. Gondolom, egy pár év alatt 400 millió frt aranyjáradék lett kibocsátva 6°/o-ra. Ebből az aranyjáradékból történt meg a 153 milliónak a konverziója. Még pedig ennek a konvertálására felvett 211 milliót. A többi 200 millió elment Boszniára és a deficzitek fedezésére. Ez, t. képviselőház, olyan nyilvánvaló dolog, hogy pénzügyi kézikönyvekben is benn van. Megolvashatják pl. Mariska Pénzügyi jogában és ha, teszem fel, az a szegény jogászfiu vizsgázik és nem igy adja elő a dolgot, még az én t. barátom, Sághy Gyula sem képes őt a szekundától megmenteni. (Derültség.) Széll Kálmán azután odahagyta a miniszteri széket és jött gróf Szapáry Gyula. 0 ismét csinált egy konverziót 1881-ben, a 6% le lett szállítva 4°/ 0-ra, a mi évi 2,200.000 frt megtakarítással járt. Ez azonban óriási tőkeveszteséget vont maga után, mert a 400 millióból lett 545 millió. Rakovszky István: így konvertálnak folyton! Beöthy Ákos: Ha már most megcsináljuk annak a 140 milliónak a számláját, akkor a következő eredményre jutunk. (Halljuk! Sálijuk !) A 140 millió került 153 millióba, a 153 millió 211-be és a 211 millió 280 millióba. Tehát nem egészen nyolcz esztendő leforgása alatt a magyar állam egy adósságára hitelezőinek épen a dupláját, az alterum tantumját fizette ki. Ennek az óriási nyereségnek legnagyobb része mind ennek a pénzügyi konzorcziumnak a zsebébe vándorolt. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőoaloldalon.) Később is történtek konverziók. Ilyen az 1888-iki, a mit most rekonvertálunk. Itt már kedvezőbb árfolyamok voltak, azonban igy is igen jól járt az a konzorczium, mert ha jól emlékezem, az 1889-iki zárszámadásban csak a kölcsön kétharmad részének províziója gyanánt 6,800.000 frt lett beállítva. Ebből tehát látható, hogy Magyarország a hitelezőknek és a bankároknak az Eldorádója. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Természetesnek lehet azután találni, hogy ebből az adófizető nép s annak a képviselői arra a konklúzióra jutnak, hogy ezekkel nem kell többé szerződni. Ezzel, t. ház, elérkeztem az első érdemleges kifogáshoz, a melyet ezen törvényjavaslat ellen teszek és a mely igen egyszerűen az, hogy nem nyilvános aláírás utján csináltatik meg. Hogy az ilyen bankárkonzorcziumoknak a mellőzése ma elsőrangú követelménynek tekintetik, legalább is az elmélet részéről, arra nézve vagyok bátor egy nagyon kitűnő franczia szakembernek, Gucheval Clarignynak monográfiájára utalni, Czime : Essai sur l'amortissement et sur les emprunts d'état. Benne a törlesztéseket és az államkölcsönöket tárgyalja. Ebben azt mondja; a nyilvános aláírások rendszere az ma is, a mely a haute banque, a pénzügyminiszter szerint nagy pénzcsoport igénybevételét helyettesíti. Nincsen semmi ok arra, hogy egy jóhitelü állam ezen élősdi tényezők segélyére szoruljon. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Rakovszky István: Másoknak is adnak élni, ez a titok benne! Beöthy Ákos: Ezt a kérdést igen t. barátom, Rakovszky István, nagyon szépen és behatóan fejtegette ugy annyira, hogy nem szükséges itt hosszadalmasabban időznöm. Én határozottan a nyilvános aláírások megkísértése mellett vagyok. Hiszen itt volt Pest városának kölcsöne. Azután meg méltóztassanak azt is tekintetbe venni, hogy a regálekötvényeknél nem is lesz tőkére szükségünk, hiszen azokat körülbelül minden birtokos meg fogja tartani. Olvassuk azonkívül, hogy a postatakarékpénztár 15°/o-kal particzipál. Ha már most azokat a hazai tőkéket veszszük, a melyek a többi bankokban és pénzintézetekben találnak elhelyezést, akkor lehet remélni, hogy azok is aláírják. Hiszen a pénzintézetekben ugy összetorlódott a pénz, hogy azért most már 3 1 /2°/o-ot fizetnek. Fel lehet tehát tenni joggal, hogy az a hazai tőkepénzes inkább fog az államnak fizetni 4°/ 0-ot. Nem is szólok a külföldi tőkéről, a mely, ha áll mit mondanak, s a mit a t. előadó ur itt fejtegetett, hogy t. i. Magyarországnak olyan nagy a hitele külföldön, szintén be fog jönni és remélhető, hogy ott is aláírnak még a haute banque intervencziója nélkül is. A dolog mindenesetre megérdemli a kísérletet. Hiszen ha csak 1%-ot kímélünk meg, az maga 5 millió és akkor még mindig vissza lehet fordulni azokhoz a bankokhoz. Méltóztassanak elhinni, hogy azok az urak,
