Képviselőházi napló, 1901. V. kötet • 1902. márczius 21–április 22.
Ülésnapok - 1901-84
136 84. országos ülés 1902 április 5-én, szombaton. Én azt gondolom, hogy a mikor az államkincstár százmilliókra menő pénzösszeggel rendelkezik, a midőn a hétfőn tárgyalandó konverzkmális javaslat szerint a magyar állam budgetterhe hat és fél millióval fog megkönnyebbedni, akkor ezek a pénzügyi nehézségek már nem lehetnek olyan akútak, a melyek ezen általánosan rendkívüli fontosságúnak ismert létesítmény kiépítését meggátolnák. Ezelőtt pár héttel olvastam az újságokban, hogy a kereskedelemügyi miniszter ur e kérdés megoldásával foglalkozik. E hir hivatalosan nem erősíttetett ugyan meg, én azonban rendkívüli módon óhajtom, hogy a valóságnak megfelelt légyen és ajánlom a kereskedelemügyi miniszter ur figyelmébe, hogy valósítsa meg azt a közleményt a gyakorlatban is, nemcsak az Alföld kereskedelmének és iparának tesz ez által rendkívül fontos szolgálatot, hanem megszünteti azt a panaszt, a melyet az Alvidék már évtizedek óta mind erősebben hangoztat. A tételt elfogadom. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Az ülést tiz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket gróf Apponyi Albert elnök foglalja el.) Elnök: T. ház! Az ülést újból megnyitom. A »Hajózás. Rendes kiadások. I. Tengerészeti igazgatás. Személyi járandóságok: 301.100 korona« tétele fölött a vita be van fejezve. Következik a szavazás. Kérdem, elfogadja-e a ház ezen tételt, igen vagy nem? (Igen!) — Azt hiszem, kimondhatom, hogy a ház a tételt elfogadja. Nyegre László jegyző (olvassa): Dologi kiadások 288.600 korona. Elnök : Megszavaztatik. Nyegre László jegyző (olvassa): II. Szakoktatás. Személyi járandóságok: 44.650 korona. Illyés Bálint jegyző: Lukáts Gyula! Lukáts Gyula: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A tengerészeti szakoktatásra itt 90.000 korona van előirányozva, 6000 s néhány száz koronával több, mint az elmúlt esztendőben. Ezen 6600 korona históriájáról akarok szólani, a mely összeget, szerény felfogásom szerint, nagyon téves irányban használják fel. A magyar kormány már évtizedek óta gondoskodik arról, hogy a tengerészeinél magyar fiuk is alkalmaztassanak, és épen ezért az utóbbi időben Fiúméban egy internátust is alapított, a mely ösztöndijakkal tisztán magyarországi magyar fiukat vesz fel. A kormány addig csak gondoskodik ezen ifjúkról, mig tengerészakadémiai tanulmányaikat elvégzik, de azután nincs gondoskodva sorsukról, s a dolog vége az, hogy nagyobbrészt csalódva hagyják el pályájukat. Ehhez az utóbbi időben egy nagyobb baj is járult, a mennyiben a gyakorlati tudást most már majdnem lehetetlen elsajátítaniuk. Az utóbbi esztendőkben ugyanis a vitorlás hajók a gőzgépek tökéletesítése folytán a forgalomból majdnem teljesen kiszorultak; már pedig a tengerésztudományokban való gyakorlati jártasságot gőzhajókon lehetetlenség elsajátítani. Erre mindörökké a vitorlás hajók maradnak desztinálvá; a csillagászati részt, a navigácziót gőzösökön megtanulni nem lehet. Pedig hiszen a miniszter ur is tudhatja, hogy akárhányszor jut egy gőzös abba a helyzetbe, hogy vitorlákat kell alkalmaznia. Van ugy, hogy csillagászati számitások utján tudja csak megállapítani azt a pontot, a hova jutott. Hogyha a gépen valami törés vagy romlás történt, vagy egy vihar rongálta meg, szóval ha a gépet bármi okból többé használni nem lehet, vitorla kell. Sürgettem én évekkel ezelőtt a kereskedelmi kormányokat, hogy tegyenek valamit, hogy ezeknek az ifjaknak, — a kiket úgyszólván oda csábítanak a tengerészeihez — további kiképeztetéséről gondoskodva legyen, illetve, hogy legyenek olyan vitorlások, a melyeken a gyakorlati tudást elsajátíthassák. Akkor én azt az indítványt tettem, hogy lévén négy szubvenczionált hajóvállalata Magyarországnak, az Adria, az TJngaroOroata, az Orient, — az Orient ugyan nem direkt szubvenczionált társulat, de a szabad hajózást megillető segélyben az is részesül — és végre a Levantei társulat, ezzel a négy társulattal csináltassanak egy három-négyezer tonnás aczél vitorlás hajót. Ezért valami segélyben is részesíthetik őket, pl. abban, hogy kimondják azt, hogy a szabad hajózás segélyezését az u. n. ötfilléres tonnasegélyt, az a hajó élvezi azon esetben is, ha nem a fiumei kikötőből indul, vagy nem oda érkezik. Azok a hajók obligálva volnának mindazokat a növendékeket alkalmazni, a kik az ország költségén stipendiummal végzik tengerészeti iskolájukat. Ezt a kereskedelemügyi kormány egyszer meg is Ígérte; sőt Dániel Ernő miniszter annak idejében kimondotta, hogy nagyon hamar előállhat az a helyzet, hogy maga az állam lesz kénytelen egy ilyen vitorlás hajót építeni. Ilyenforma ígér etet t tett még a t. miniszter urnak előde is. És most itt látok a szakoktatásnál erre a czélra 6000 koronát, mint segélyt felvéve. Én tiltakozom ezen hatezer koronának ilyen czélra való kiutalása ellen. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Mert a czél az, hogy 12 növendék el fog helyeztetni valamelyik vitorlás hajón és ezekért fizetik a 6000 K-t, a 600 K-ért pedig mellé adnak egy hadnagyot a ki mint instruktor szerepel ott. Tudja-e a miniszter ur, hogy nekünk milyen vitorlásaink vannak? Manapság 25—30 esztendőnél fiatalabb vitorlásunk nincsen. A legfiatalabb vitoidás volt a Capricorno a mely 23 esztendős volt; ez a bristoli öbölben a múlt esztendőben pusztult el. Ilyen ócska hajókon akarja elhelyezni ezen fiatal embereket, hogy az életük minden pillanatban veszélyeztetve legyen? T. miniszter »
