Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-66

72 66. országos ülés 1902 márczius 6-án, csütörtökön. Európában Magyarország az egyetlen állam, a hol kínvallatás, a nyomozások során való tortura minden egyéb bírósági retorzió nélkül gyakorolható. Mert azt méltóztatnak megengedni, hogy nekünk, mint polgároknak, mint polgári államnak, mint polgári társadalomnak sem retorzióul, sem elégtételül nem szolgálhat az, ha a katonai bíráskodás a maga, nem tudom mikorról maradt, múlt századbeli, titkos, inquizitórius, a védelem kizárásával alkotott, isten tudja micsoda eszközeivel és eljárásával ezeket esetleg meg is bünteti, de esetleg fel is menti oly módon, hogy ugy ebben, mint száz esetben, soha a polgári igazság nem jut érvényre, ezen emberkinzókkal és tortura-alkalmazókkal szemben. Én tehát, a nélkül hogy konkrét indítványt nyújtanék be, ismét felhívom a t. miniszter ur figyelmét évekkel ezelőtt beadott ezen indítványomra, ezt ismételtem, tekintve, hogy az legnagyobb örömömre széles Magyarországon visszhangra talált, mert számos kérvényben szószérint visszaérkezett a képviselőházhoz, a hol egyes törvényhatóságok azért folyamodnak ide, hogy a törvényhozás a csendőröket az ő polgári jogszolgáltatási működésükben a polgári hatóság alá helyezze. És most befejeztem volna, t. ház (Mozgás a jobboldalon. Zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Sálijuk ! Halljuk!) Molnár Jenő: Maguk kívánták a bárom órát, hát tessék hallgatni! (Zaj a jobboldalon.) Visontai Soma: . . . felszólalásomnak azt a részét, a mely a közjogokra, szabadságjogainkra, a személyes szabadságra, a gyülekezés; jogra, az egyesületi jogra, az agitaczionális jogra vonatkozik. Csak röviden akarok még egy más területre átlépni,- a melyre nézve szintén határozott Ígérettel állok szemben a t. miniszterelnök ur részéről ópugy, mint a gyülekezési jognál, hogy t. i. nemsokára törvényes szabályozás fog megkísértetni e téren is, és ez: a kihágási bíráskodás Magyarországon. T. ház! Méltóztatnak emlékezni arra, hogy én rátereltem a magyar törvényhozásnak szives figyelmét egy olyan térre, a melyen a jogállam ismét a maga érvényesülését kell, hogy megkísértse, ha a jog és a szabadság csillagzatában akar tovább működni, és felhívtam a t. miniszterelnök ur és a t. kormány figyelmét arra a visszásságra, a mely a kihágási bíráskodás terén Magyarországon uralkodik. Kimutattam azt, hogy Magyarországon évről-évre az állampolgároknak sok százezrei vonatnak a kihágási eljárás alá, kimutattam, hogy éveken át, mégpedig kontinuitással emelkedő számokkal, ma már egy fél millióra rúg Magyarországon azoknak a száma, a kik kihágási elbirálás alá esnek, és kimutattam, hogy ezeknek egy részét elzárással, egy nagy részét pénzbüntetéssel sújtják, de a hol nem hajthatják be, szintén fogsággal sújtják és hogy mindezen kihágási ügyekben, a melyek súlyosan érintik az egyes társadalmi osztályokat, nem független bíróságok, hanem a a politikai hatóságok ítélnek, sőt a miniszterek, mint legfelsőbb hatóságok, Magyarország sok millió polgárai felett tartják a Damokles-kardot, mint legfelsőbb ítélkező bírák. Hiszen, t. ház, legjellemzőbb a helyzetre az a rendelet, a melyet a t. miniszterelnök ur röviddel ezelőtt, talán néhány nap előtt volt kénytelen kibocsátani. Ez is oly rendelet, mint a többi, a mely, elismerem, szintén a miniszterelnök ur egyéni humánus felfogására vall; t. i. kiadott egy olyan rendeletet, a melyben felhívja az alsóbb hatóságokat, hogy az Istenért, ne hozzanak ezekben a kihágásokban olyan rettenetes szigorú Ítéletet, hiszen egész családokat tönkre tesznek, csekélységért száz és száz korona pénzbírságot, elzárást szabnak ki. Felhívja tehát az alsóbb hatóságokat, hogy enyhébben, méltányosabban Ítéljenek, hogy vegyék tekintetbe az illetőnek családi körülményeit, egyéni viszonyait és az enyhítő körülményeket. Hát én nem akarom ezen rendelettől elismerésemet megtagadni, azonban mégis mint jogász, és mint a ki a jogállam eszméje iránt némi érzékkel birok, azt mondom, hogy ez a rendelet végeredményében csak oly szigorú, mintha a t. miniszter ur arra nézve adott volna ki rendeletet, hogy szigorúan Ítéljenek. Miért? Mert mit bizonyít ez, t. ház ? Bizonyítja azt, hogy Magyarországon az adminisztratív politikai hatóságok ós a legfelsőbb hatóság kénytelen beleavatkozni a büntetőjogi eljárásnak a menetébe, hogy kénytelen tanácsot, utasítást adni, kénytelen óhajt kifejezni arra nézve, hogy az alsó hatóságok a kihágási büntető bíráskodás terén hogy bíráskodjanak, mit csináljanak, hogyan tudják be az enyhítő körülményeket. Már j>edig, t. ház, a szabadság, a jog és igazság államaiban ilyen eset nem fordulhat elő. Tessék csak megnézni akár Francziaországot. akár Németországot, akár Belgiumot, mennyire körül van ott határolva a kihágásokban való bíráskodás. Ott nem történhetik meg az, a mi Magyarországon, hogy a miniszter — mert ő az élők és elevenek fölötti legfelsőbb bíróként működik mint miniszter, ő mint miniszter a legfelsőbb politikai hatóság, a ki egy politikai pártnak a szülötte, mert a parlamentáris elvek szerint a politikai többségek alakítják meg a kormányt — mondom, a miniszter kénytelen a független jogszolgáltatásba beleszólni, tanácsokat adni és inteni azért, mert a bíráskodás, a mely a szabadságról és a becsületről szól, nem eléggé normális és nem eléggé helyes. Más minisztérium részéről szintén ez történik, hogy évről-évre ide hoznak ilyen törvényeket. Ott van a földmivelésügyi miniszter ur; elismerem teljesen, hogy törvényeinek íntencziója helyes, intézkedései bizonyos tekintetben a társadalom által is elfogadottak. De mit csinál a miniszter ur? Minden emberek fölé helyezi magát, ő a legfelsőbb Isten (Derültség a jobboldalon,) és a leg-