Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.
Ülésnapok - 1901-74
308 74. országos ütés 1902 márczius 17-én, hétfőn. nem erősödtek, a kincstári birtokokon ilyen kísérleti telepek létesíttessenek. Ilyenek a konzervgyárak, czukorgyümölcsök, csokoládékészités, és még egy egész légiót tudnék ilyet felsorolni. De hogy mi nem áldozunk annyit, jobban mondva, hogy a t. pénzügyminiszter ur nem adja rendelkezésére a mezőgazdaságnak a t. szakminiszter ur utján azt az összeget, a melyet Magyarország, mint első sorban mezőgazdasági állam megkövetel, azt igazolja a költségvetés, a mely a tavalyival szemben e czimen csak 300,000 korona többletet mutat. Mert a differenczia, a mely a tavalyi és idei költségvetés között mutatkozik, a jövedelem-szaporodás folytán ugyan nagyobb, de az e czélra több összegként felvett tétel 300 egynéhány ezer koronánál nem nagyobb. Ha Ausztriát veszszük, ott a mezőgazdaság fejlesztésére 13.826,567 korona van felvére, nálunk pedig 17.262,161. Igaz, hogy nálunk körülbelül 3 millió és egynéhány százezer forinttal több van e tekintetben előirányozva, hanem a .mi államunk első sorban legnagyobb területén a mezőgazdaság terén mozog, és Magyarország tulajdonképen a mezőgazdaságból izzadja ki mindazon szükségleteket, a melyek ugy az adminisztráczió, mint a katonásdi szempontjából megköveteltetnek. Ha tehát ilyen szempontból hasonlítjuk össze a különbséget, akkor el lehet mondani, hogy Ausztria 13 millió koronával aránytalanul nagyobb áldozatot hoz, mint mi, a mezőgazdaságra. Hiszem, hogy a t. miniszter ur elfogadja az okoskodásomat — hogy százszorta jobb a helyzet Ausztriában, mert az ottani termelőnek szállítási dijat nem kell fizetni, mert ő tulajdonképen mint termelő azonnal a fogyasztónak adja át a terményt. És ha tekintjük, hogy ott van egy hatalmas ipar, a mely elfogyasztja a termékeket, s igy a mezőgazda Ausztriában nagy áron adhatja el terményeit, mert megtakarítja a szállítási költségeket ; nagy előnyben van tehát fölöttünk az osztrák mezőgazda, eltekintve attól, hogy Ausztriában a legnagyobb virágzásnak örvend a mezőgazdasági ipar, mikor majd minden négy-ötszáz holdas birtokon egy-két kisebb mezőgazdasági ipartelep létezik, mely jövedelmét óriásivá fokozza. T. képviselőház! Nagyon fontos dolog, hogy a mezőgazdasági iparral kapcsolatban a mezőgazdasági iparnövények is a legnagyobb mértékű támogatásban részesüljenek. Mert nézzük, hogy milyen óriási mértekben jönnek be késztermények és ehhez képest milyen kis arányban mennek ki a nyerstermények innen, ugyanegy czikkből. Például, ha veszszük a selyemgubókat, azokból kimegy évenkint 3.416,505 korona értékű, és mi behozunk 52 millió korona értékű selymet. Vagy vegyük például a lent, a gyapjút. Itt láthatjuk, hogy mennyire nem használjuk fel gyártásra azt, a mit termelünk. Látjuk például, hogy a lennek és kendernek csak 25°/ 0-át dolgozzuk fel magunk, a gyapjúnak csak 10°/o-át, a selyemnek csak 2*5 °/ 0-át. Mindezekből láthatjuk azt az óriási differencziát, a melyben mi nyerstermelő állam a feldolgozó, gyáriparral foglalkozó államokkal szemben vagyunk, mikor a legnagyobb fokban adózói vagyunk az iparállamoknak, mi nagyban oka gazdasági válságunknak. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) T. képviselőház! Legyen szabad nekem még két kérdéssel foglalkoznom, mint a melyek az én indítvány ómmal is összefüggésben vannak: (Halljuk ! Halljuk!) ezek a hitel- és a szövetkezeti kérdések. Nem vagyok egészen egy véleményen a t. miniszter úrral abban a tekintetben, hogy szerinte sokkal fontosabb az értékesítő, mint a fogyasztási szövetkezet. Megmondom, miért nem vagyok vele egészen egy véleményen. (Halljuk! Halljuk!) Azért, mert ugy mint én, a t. miniszter ur is tudja •— mert hiszen a felvidéki rutén akcziónál tapasztalta — hogy épen a mindennapi fogyasztásra szükséges czikkek képezik a népnél az uzsorának alapját. És főleg ez képezi alapját a nép eladósodásának és tönkremenetelének, hogy ezen élelmi szereket és házi szükségletet legnagyobb részben adósságra, uzsorára kénytelen beszerezni. (Ugy van! Ugy van! a néppárton.) Én nem ugy állítom fel a kategóriákat, mint a t. miniszter ur, hanem azt mondom, hogy a lehető legnagyobb fokban a fogyasztási szövetkezeteket kell támogatni, hogy kivegyük azt a szegény népet a kérlelhetetlen uzsorások kezéből, a kik hálójukban tartják a kisembert és ott tartják mindaddig, a mig csak meg nem fojtották. Azért én nagy fontosságot tulajdonitok a fogyasztási intézményeknek, ami azonban nem zárja ki azt, hogy az értékesítő szövetkezetek is kellőleg támogattassanak; sőt ezt hangoztatjuk mi is és örömmel tapasztaljuk, hogy a t. miniszter ur az értékesítés terén nemcsak a kezdeményezésen, de a megkezdett munka teljes kiépítésén is fáradozik. (Ugy van! Ugy van! a jobb- és a baloldalon.) Most még egyről akarok szólani, (Halljuk! Halljuk! a néppárton) és ez a hitel kérdése, a melyre ugy én, mint gr. Károlyi Sándor t. képviselőtársam a legnagyobb súlyt helyeztük. B tekintetben csak ismételhetem azt, a mit már múlt beszédemben mondottam, hogy t. i. a hitelszövetkezeti törvényt, a melyet 1898-ban csináltunk, feltétlenül meg kell változtatni, módosítani oly irányban, hogy az a törvény képesítse ezen intézményt a verseny felvételére a pénzintézetekkel szemben. Mert abban az alakjában, a mint most van, a versenyt nem veheti fel, és ha majd ötven év múlva talán rendelkezni is fog olyan tőkével és alappal, hogy esetleg versenyképes lehetne, akkor már nem lesz miért versenyeznie, mert addig azok az uzsorakamatos intézetek tönkre teszik a mezőgazdát és iparost egyaránt. Azért nagyon fontosnak tartom, hogy épen a hiteligények kielégítésére módot találjunk. Más
