Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-73

73. országos ülés Í902 márczius íh-én, pénteken. 265 lehetne egyszerűsíteni, a mi a kincstárnak is és az egyes ménesbirtokosoknak is előnyére válnék. (Sálijuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Ha én mint ménestulajdonos képes vagyok azt a csikót hároméves koráig kellően és jól felnevelni, akkor képes vagyok arra is, hogy négy- és féléves koráig neveljem, de adjon érte az állam nekem 500 forintot, (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) és akkor a katonaság részére annyi alkalmas lovat nevelünk, hogy még a külföldnek is jut belőle. (Elénk helyeslés a szélsöbahldalon.) Ha ezen csikótelepek fentartása mellett keresztülvitetnék &Z

? fi, mit most mondottam, akkor a kisgazdáknak, a kisbirtokosoknak lótenyésztésén is segíteni lehetne azáltal, hogy ezen csikótelepek részére megvennék a kisgazdától a féléves, az anyjától elválasztott csikókat. A csikó e korban legkényesebb és a legjobban van kitéve minden bajnak. Ha kellő táplálékban nem részesül, megcsökik; ott, azokon a ménestelepeken pedig felnevelnék és ott ezáltal szintén a katonaság részére lehetne lovakat nevelni. Most egy keveset hazabeszélek, (Halljuk! Halljuk!) Somogy vármegyébe. Ott a legújabb időben, körülbelül öt-hat éve, a kisgazda belátta, hogy ő a katonaság részére lovat nevelni nem képes; mert magam nem egyszer jelen voltam, mikor még az u. n. katonai lóvásárok intézménye fennállott, hogy elővezettek 3—400 darab lovat és az a katonai bizottság megvett háromnégy darabot; a többit, mint értéktelen gebét haza kellett vezetni. így az a józaneszü somogyi kisgazda rájött, hogy ő igy nem exisztálhat, s átment a nehézvérü, u. n. lori-faj tenyésztésére. Ez ma már oly mérveket öltött, hogy daczára annak, hogy a hatóság, a lótenyésztési bizottság a minisztériumnak rendelete folytán, mindent elkövetett, hogy ezt az irányt megakadályozza, azt megakadályozni képes nem volt. Tudja, látja az a paraszt, hogyha ő felnevel tiz magasabb vérű csikót, csak egy válik be, ellenben, ha felnevel tiz darab nehézvérüt, akkor bizonyára nyolcz-kilencz ezek közül beválik, és azokat aztán hároméves korban eladhatja 3—400 írtjával. Arra kérem a mélyen t. földmivelésügyi miniszter urat, hogy ezek után ne méltóztassék ezeknek az embereknek ezen irányát kárhoztatni, sőt lehetőleg nemcsak ménekkel, hanem még tenyészkanczákkal is tessék őket segíteni, mert hiszen nemcsak az ő érdekük ez, hogy nehéz lovakat neveljenek, de el merem mondani, hogy az a nagyobb birtokosoknak is ma már érdekévé vált. Tudjuk azt, legalább a Dunántúl, hogy ha én három pár ökröt akarok venni, el kell mennem Erdélybe, mig megkapom, tehát minden gazda, még a nagyobb gazda is kényszerülve van minálunk a nehéz lovat alkalmazni munkára a maga gazdaságában. Van még egy kifogásom, melyet már régen szerettem volna megmondani, s a mely leginkább a ménesbirtokokra vonatkozik. Ez nem annyira a lótenyésztésbe vág, de mikor azt látom, hogy KÉPVH. NAPLÓ. 1901—1906. IV. KÖTET. azt a tiszta magyar intézményt, azokat az országos méneseket, fekete-sárga zsinórzatu katonák ápolják, én nem tudom igazán az értelmét és okát felfogni, hogy ez miért történik. Akkor, a mikor még honvédeink nem voltak, más katonánk nem volt, hát jó volt ez is. De ma, mikor a honvédség fennáll, miért hagyják ezt a katonaságot ma is a közös hadügyminisztérium rendelkezése és parancsnoksága alatt? Azután még egy észrevételem volna, a mire a t. előttem szóló is kiterjeszkedett: ez az oktatás kérdése, a melyet az igen t. miniszter ur a legjobb szándékkal és igyekezettel néz, de hogyha gyakorlatilag veszszük ezt a dolgot, méltóztassanak elképzelni azt, hogy egy faluban az a szaktanár, vagy, nem tudom, az a helybeli tanitó elmegy egy szűk helyiségbe, ahová alig fér 30—40 ember, s ott elmondja a mondókáját, azt lehadarja, az a hallgatóság abból az egyszeri hallásból a tudnivalókat megemészteni nem fogja; teljesen haszontalan volt annak oktatása. Hanem igenis arra kérem a t. földmivelésügyi miniszter urat, hogy a nyomtatványokat terjeszsze, még pedig sokkal nagyobb mértékben, mint most terjeszti; mert a mi népünk szeret olvasni a téli estéken, szeret tanulni; de nem elég neki, hogy egyszer hallja azt, el kell neki tízszer is olvasni, mig teljesen megemészti. (TJgy van! "ügy van!) Kérem tehát, hogy a mennyire lehetséges, mindenütt terjeszsze e nyomtatványokat. Ezzel beszédemet be is végezem, és miután pártállásom azt hozza magával, daczára annak, hogy a földmivelésügyi miniszter ur iránt teljes elismeréssel viseltetem, a költségvetést el nem fogadom. (Helyeslés a szélsöbahldalon.) Lázár Árpád jegyző: Baross János! Baross János; T. ház! A költségvetési vitának általános részét az idén a nemzetiségi kérdés dominálta. Kifejezője ez azon általános nagy világirányzatnak, a mely mindenütt a nemzeti elkülönítésre, a nemzeti sajátságok, a nemzeti erők konzerválására és erősítésére törekszik. A felszólaló képviselők a nemzetiségi képviselőkkel szemben egyértelmüleg bizonyították azt, hogy nálunk a nemzetiségek nemhogy elnyomatnának, hanem az ország nagyon sok részében inkább előnyomulnak a magyar fajnak rovására. A magyar faj ily részleges csatavesztésének okát első sorban a gazdasági okokban és főképen a régi birtokososztályok elpusztulásában kell keresni. Az első szimptoma, a mi szemünkbe ötlik, a külföldieknek nagymérvű birtokvásárlásai Magyarországon. A régi magyar családok helyét Nyitrában, Trencsénben, Zemplénben és Szepesben, általában az északi és északnyugati vármegyékben bécsi, cseh, morva kapitalisták és német, porosz főurak foglalták el, mig az ország északkeleti részein a magyar államhoz mindig hű parasztságot kiszorítják a galicziai bevándorlók. Távol áll tőlem, hogy Magyarországot kínai fallal óhajtanám körülvétetni. Hiszen tény, hogy századokon keresztül a magyar nemzet vajmi sok 34