Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-72

72 országos iiiés 1902 márczius 13-án, csütörtökön. 237 lem ered. Tartoztam e kijelentéssel annak, a ki azt a munkát irta. (Helyeslés.) A tárgyra áttérve, azt tapasztalom, hogy a hitelszövetkezeti organizmust illetőleg, a mely már három éve működik, félszeg volt a kiindulási pont akkor, mikor ezt a hitelszövetkezeti organizmust ez a ház létesítette. Már akkor jeleztük, hogy nem elég hitelről gondoskodni egyedül, hanem vannak a hitelszükségleten kivül értékesítési és fogyasztási szükségletek is, a melyekről szintén szövetkezeti utón kell gondoskodni, szemben a kereskedelem oly irányú túlkapásaival a belföldi versenyben, a melyek nem helyesek. (TJgy van! TJgy van! a né-p-párton.) A hitelszövetkezeteknél beláttuk ezt, s ez meg is történt, csakhogy a hitelszövetkezetek ugy, a hogy ma vannak, tulajdonképen nem felelnek meg azoknak a czéloknak, a melyeknek megfelelniük kell, mert nem tudnak terjeszkedni. Egyedül egy jó van bennök, az az egy, hogy egy nagy elvet proklamálnak, t. i. hogy szövetkezeti utón reorganizálják Magyarországon a hitelt; hogy ez a reorganizáczió nem csak a földmivelésre terjesztetett ki, hanem kiterjesztetett a munkára és az iparra is. És ebben van a nagy érdem; mert ezzel nem félszegen csak a földmivelés érdeke, hanem tulajdonképen Magyarország produktív érdekeinek összessége a legvitálisabb módon részesül támogatásban, legalább elvileg, in thesi. (TJgy van!) Már most, hogy a kivitel a czélon innen maradt, azt talán a tájékozatlanság, a gyakorlatiatlanság és azok az aggályok tették, a melyek akkor, a mikor ez a dolog megindult, felmerültek. Tényleg a hitelszövetkezetek nem terjedtek ki elég tág körre és nem is terjedhettek ki azzal az organizmussal, a melylyel birnak. Ennek kijelentésével tartoztam a valóságnak és meggyőződésemnek. (Helyeslés.) Ma 1280 és néhány szövetkezetünk van, 250.000 taggal, 1,200.000 korona tartaléktőkével és körülbelül tiz millió befizetett üzletrészszel. A kölcsön, a mit kaptak, 35 millióra megy. Ezek látszólag igen szép számok, de tulajdonképen mégsem nagy összegek, mert a végén még mindig a magyar községeknek alig értük el tíz perczentjét. Ez kevés; ennél több kell. És a hitelszövetkezetek, sajnos, épen ott nem terjedhettek, a hol leginkább lett volna reájuk szükség, t. i. azokon a vidékeken, a hol a nép nincs azon a kellő műveltségi fokon, a mely szükséges arra, hogy egy hitelszövetkezet a faluban megélhessen. Ha végignézünk a Kárpátok vidékén, azután bemegyünk Erdélybe, szóval: ha megnézzük különösen a tót és román nemzetiségű vidékeket, azt tapasztaljuk, hogy ott a hitelszövetkezetek vagy egyátalán nem, vagy nem elégséges számban létesülnek, mert nincs vezető a faluban. Ez volt az a dolog, a mely engem már régen bántott, mert láttam, hogy a hitelszövetkezet eszméje itt nem fog gyökeret verni. A hitelszövetkezet ott is boldogulni fog, ha összeegyeztetik az organizmusát, a mint azt törvényünk meg is engedi, a népies hitel igényeivel. A skót bankok régente kiküldték ágenseiket a városból a faluba, a gazdaság színhelyére és igy ajánlották fel az illetőknek a hitelt. Ebből persze baj lett, mert ezek a bankok csak arra néztek, hogy minél több engagement-t biztosítsanak ; sok helyen azután túlzások miatt bukások következtek be. Én azt hiszem, ha ezt az ideát összeegyeztetnők a mi hitelszövetkezeteinkkel, hamar boldogulnánk. Ha minden faluban tudnánk hitelszövetkezetet csinálni, akár van ott kellő értelmiség, akár nincs és minden ilyen helyen, a hol arravaló, értelmes publikum nincs, pl. az országos hitelszövetkezeti központ, vagy jjedig más, arra megbizott vidéki központ kiküldené X. T. hivatalnokát, hogy abban a 10 — 20 szövetkezetben ő legyen az elnök: akkor ez mint elnök és mint megbizott szerepelne egyszerre, ő lenne felelős a központnak azért, hogy a hitelszövetkezet nem ad túlnagy hitelt és hogy csak érdemeseknek adja azt. A románok lakta területen, névszerint Erdélyben, az Albina és más vállalatok körülbelül igy járnak el, t. i. megbízottat tartanak ott, csakhogy azoknak a megbízottaknak egészen más missziójuk van. Ezeknek a feladata u. i. minél több parasztembernek kölcsönöket adni, hogy azután annak idején, mikor a paraszt fizetni nem tud, megegzekválják őt és tönkretegyék. S igy készül a román középosztály Magyarországon, Erdélyben. (Tjgy van! Helyeslés.) Ez nagy baj, s ez ellen más mód nincsen, mint az, hogy a hitelszövetkezettel tervszerüleg haladjunk, olyan megbízható elnököket tegyünk azoknak a szövetkezeteknek az élére, a kik mindenben helytállnak központjuknak, felettes hatóságuknak. Ezek ne kényszerítsék a parasztokat magas kölcsönök felvételére csak azért, hogy kölcsönök adassanak ki, s általában ezeknél nem fognám azt a magas jótállási tételt alkalmazni, mint a többi szövetkezeteknél, ahol az üzletrész ötszöröse jótállásként kívántatik meg. Ezt nem tenném, hanem redukálnám a többszörös jótállást legfeljebb a duplumra. Ezáltal sokkal kissebb összegeket kapnának ugyan kölcsön, de nem lennének kitéve annyi bajnak, zaklatásnak. E mellett baja a mi hitelszövetkezeteinknek az, hogy mind személyes hitelre bazirozzák operáczióikat. Pedig épen ezeken a vidékeken arra kellene törekedni, hogy az értékek fele jelzálogos hitelben adassék. Ma, hogyha a Kisbirtokosok Földhitelintézete, a mely kész 300 koronás kölcsönöket adni ezentúl, tehát leszáll kölcsönadásnál az eddigi összeg felére, vagy más földhitelintézetek, vagy bankok ezeket a zálogleveleket kedvezően fogadnák, — szövetkezetek lévén azok, a melyek biztosítják ezt a jelzálogot — nagyon hamar elérnők azt, hogy ezeket a vidékeket teljesen megmentenők az uzsorától, részint a reális, részint a személyes hitel utján ; mint mondám, a szövetkezetek élére kinevezett