Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-70

70. országos ülés 1902 márczius 11-én, kedden. 173 van az a kár, a mit a munkások elveszítenek az által, hogy a leégett gyárak és műhelyek sokszor fel sem épülnek többé, de ha felépülnek is, a mig ez folyamatban van, hány szegény munkás áll kenyér és kereset nélkül? (Igaz! Ugy van!) Ónként merül fel most már az a kérdés, mi az oka? s mik volnának az ellenszerei ezeknek a nagy tűzkároknak? Legfőbb oka ennek a tűzrendészet kezelésében a praeventivák elmulasztása, a megelőző tűzrendészet szigorú kezelésének hiánya. A hibás és tűzveszélyes építkezés, a tűzrendészetnek, mint ilyennek hatósági tevékenységül való el nem ismerése. És hogy ez igy van, azt igazolja nemcsak az országos tüzrendészeti vizsgálatokról felvett s előttem fekvő 258 darab jegyzőkönyv, melyekbői ugyancsak érdekes részleteket tudnék bemutatni, a minők pl., hogy egyik alispán egy óránál tovább kerestette a vármegyei tüzrendészeti szabályrendeletet, s azt mégsem találta meg, persze mert nem volt ilyen szabályrendelet készítve; az egyik főbiró azt kiadta rendeletben, hogy a fecskendőket folyton vizzel tele tartsák, jjersze hogy a járás összes fecskendői megrozsdásodtak és hasznavehetetlenné váltak; hogy egyik vármegye elrendelte, hogy csak Tarnóczytól szabad fecskendőt vásárolni, s attól kipróbálás nélkül át kell venni, hogy egész járások csupán trágyalé-szivattyukat kaptak fecskendő helyett, s még számos sok ilyen czifra eset — de nem akarom ezekkel a t. ház idejét igénybe venni; hanem igazolja ezt a legfőbb tüzrendészeti hatóság, a belügyminisztérium eddigi eljárása is. 1869-ben adatott ki az első, a tűzrendészet körébe vágó miniszteri rendelet, követte ezt az 1878-iki részleges, majd az 1888-iki, az egész tűzrendészetet felölelő kormányrendelet, melyek mindegyike a magyar országos tűzoltó-szövetség sok fáradságos utánjárása folytán látott napvilágot, sajnos, nem azon alakban, a hogy azt a szövetség megszövegezte és előterjesztette. Érvényben áll az az 1888. évi augusztus 12-én kelt 58.888. sz. rendelet, melynek kibotásakor az az időbeli belügyminiszter igy szólt: »A tűzvész - statisztikának megdöbbentő adatai, a tűzvészek által okozott jelentékeny károk ugy a humanizmus, mint a nemzet közgazdasági érdekeinek szempontjából elodázhatatlan kötelességemmé tették, hogy a magam részéről, jelen tüzrendészeti kormányrendelet kibocsátásával a bajon lehetőleg segíteni igyekezzem. E kormányrendelet égető szükségnek felel meg s hivatva van több régóta s különféle oldalról hangoztatott eszméket az elmélet teréről a köz- és magán jó valódi érdekében a gyakorlati életbe átvinni.« Már 14 évvel ezelőtt az akkori belügyminiszter égető szükségnek tartotta a közgazdasági érdekek és a humanizmus szempontjából a kérdés szabályozását. Lett is erre nagy öröm az országban, s felbuzdult majd mindenütt az egész vonalon a cselekvés és tevékenység. Tűzoltó-egyletek alakultak, tűzoltó-eszközök beszereztettek, szertárak építtettek, segélyalapok képeztettek, a tűzoltóegyletek felszerelésekkel elláttattak — mindez azonban csak rövid ideig tartott. A mint nehézségek merültek fel pénz dolgában, a mint hatósági közreműködésre lett volna szükség, legtöbb helyen bezárultak a községek pénztárai s a hatóságok hivatalszobái, s a magára hagyott társadalmi tevékenység kifáradt, visszarettent, a mint ezt a 258 jegyzőkönyv égbekiáltóan illusztrálja. Maga azon körülmény, hogy a 18 megvizsgált vármegye közül 5-nek nincs kormányhatóoágilag jóváhagyott tüzrendészeti szabályrendelete, daczára annak, hogy 1888. évi őszi közgyűlésen legkésőbb mindnek megalkotnia kelleti volna: továbbá, hogy az organizált 258 község közül 208-nak nem volt tüzrendészeti szabályrendelete, pedig 1889. év végéig mindnek megalkotnia kellett volna — tanúsítja, hogy a kormányrendelet I. és II. fejezeteinek, mely a hatóságok feladata és jogköréről és a megelőző tűzrendészetről intézkedik, elég nem tétetett. Majdnem hasonló rossz a viszony a kormányrendelet III. és IV-ik fejezetére vonatkozólag, vagyis a tűzoltóságok megalakítása és tűzoltó-eszközökkel való ellátására nézve. Ugyanis a 258 megvizsgált község közül 176 nem állított tűzoltóságot és 191 nem látta el a tűzoltóságot megfelelő legszükségesebb tűzoltó-eszközökkel, vagy ha ellátta is, 1888 után azok a vizsgálatig, vagyis 12 év alatt teljesen tönkre mentek, használhatatlanná váltak. (Igaz! Ugy van!) Kétségtelen beigazolást nyert az a vizsgálat során, hogy egyes birák rövid 2—3 év alatt tönkre hagyták menni a 6—700 írtért vásárlott fecskendőt; kitűnt, hogy 50—60 százalékkal drágábban vásároltak egyes birák, mint a mit ért a portéka, a mit beszereztek; (Az elnöki széket gróf Apponyi Albert foglalja el.) kitűnt, hogy egyes gyárosok lelkiismeretlenül kihasználták a községek és közigazgatósági hatóságok szakavatatknságát; kitűnt, hogy fecskén dezésre alkalmatlan trágj^alé-szivattyukat is megvétettek drága pénzen a községekkel; kitűnt, hogy egyes községekben olyan helyeken tartottak tűzoltó-eszközöket, honnan a vész kitörésekor előszedni majdnem képtelenség — s mindezek után mi történt ? Egyetlenegy községbiró, vagy főszolgabíró sem vette el megérdemlett jutalmát, hanem azóta a megvizsgált 258 község közül leégett 27, közülök egy olyan is, hol a csendőrség maga 30.000 frt értékű kárt szenvedett. Ha az a bizonyos akta az 1900. év végén elintézést nyert volna, bizonynyal számos tűzi veszedelemtől már az év fb" lyamán hazai lakosságunk megmenekedhetett volna, vagy legalább a kitört tüzek kevesebb veszedelemmel járhattak volna. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.)