Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-69

69. országos ülés 1902 márczius 10-én, hétfőn. 159 Kubik Béla: T. ház! Habár a közbiztonsági tétel ellen iratkoztam is fel, kérem, ne méltóztassék ebből azt következtetni, mintha én a közbiztonságnak ellene lennek. Nem, mert engem az vezérel a tétel ellen való felszólalásban, hogy azok a költségek, a melyek a közbiztonság szempontjából be vannak állítva a költségvetésbe, nem ugy használtatnak fel, mint a hogy azokat helyesen fel kellene használni. Ugyanis van Magyarországon mintegy 30.000 főből álló kóborczigány társaság, a melynek tagjai a közbiztonságot valósággal veszélyeztetik az országban. (ügy van! a szélsöbaloldalon.) Sőt e tekintetben Magyarországon ma már egy olyan stádiumot értünk el, hogy azt tovább tűrni lehetetlen. Mindazok a képviselő urak, a kik a vidéken laknak, vagy ott tartózkodnak, ismerni fogják azokat a mizériákat, a melyeket a kóbor czigányok ottléte szül. így pl. a mi vidékünkön csak a legutóbbi időben is azért, mert az utkaparő nem engedte meg a czigányoknak, hogy az utón legeltessenek, a czigányasszonyok annyira megkövezték az utkaparót, hogy kocsin kellett hazavinni. Természetes, hogy a mikor a csendőrség kijött és kereste őket, már nem találta, mert a szélrózsa minden irányába szétszaladtak, ugy, hogy nem volt reá eset, hogy valakit megfogjanak. Tehetetlen a bíróság is a czigányokkal szemben. Szintén nálunk történt, az az eset, hogy megfogtak négy czigányasszonyt, a kiket rajta értek vásár alkalmával a lopáson, kikérdezték az illető károsodottat, hogy mennyi a kára, azt mondta, hogy negyven forint. A czigányasszonyok egyszerűen deponálták a 40 forintot és igy megakadályozták azt, hogy őket tovább letartóztassák és természetes, hogy mire tárgyalásra került volna a sor, a czigányasszonyok már régen nem voltak találhatók. Tudok borzasztó eseteket, mikor a czigányok levetkőztették a csendőröket, a lapokban különben egész sora van az eseteknek, hogy mit csinálnak a czigányok nap-nap mellett. A múltban évekkel ezelőtt a miniszterelnök ur, ha a kérvényi bizottságban ilyen kérvények előjöttek, mégis méltatta azokat arra, hogy hozzászóljon, beszélt, és legalább megnyugtatott bennünket annyiban, hogy foglalkozik e kérdéssel, és nagyon nehéznek jelezte e kérdés megoldását. A kérvények legutóbbi tárgyalásánál, mikor ez a kérdés szóba jött, a miniszterelnök ur már annyira beleunt a dologba, hogy egyáltalában nem is szólt hozzá. De nemcsak ő, hanem a törvényhatóságok is igy vannak vele. Az egyik törvényhatóság keményebben kezeli a kérdéseket, hoz rendszabályokat, a melyek itt-ott érvényben is vannak, s ennek folytán az egyik vármegyében rendben vannak, a másikban nincsenek a kóborczigány-kérdéssel, és igy a bajt az egyik főszolgabíró tolja a másik nyakára, a melyik erélyesebb, az^rendszerint a másik nyakára tolja a bajt. És igy azután olyan anomáliák származnak belőle, hogy az egyik törvényhatóság a másiknak, vagy az egyik főszolgabírói járás a másiknak ellenségévé válik. Szóval ezt a kérdést igy sporadikusan megoldani nem lehet. Hanem nézetem szerint ezt csak ugy lehet megoldani, hogy ha törvényhozási akcziót fogunk belevezetni. Miután nekem nincsen reményem a t. miniszterelnök urat máskép szólásra birni, tehát arra határoztam el magam, hogy e tekintetben határozati javaslatot adok be. Van szerencsém azt a következőkben előterjeszteni. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbaloldalon.) » Határozati javaslat: Utasítja a ház a belügyminisztert, hogy sürgősen nyujtson be törvényjavaslatot a kóbor czigányok megrendszabályozása tárgyában.* (Helyeslés a szélsőbal oldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! Egy kissé igazságtalan velem szemben a t. képviselő ur, ha azt hiszi, hogy ilyen határozati javaslatokkal kell engem arra kényszeríteni, hogy szóljak, akkor, a mikor kötelességem szólni; mert hiszen én a czigányokról, ha jól emlékszem, valami három vagy négy héttel ezelőtt is, a mikor a czigányokra vonatkozó kérvényeket tárgyaltuk és a mikor ezek körül élénk vita támadt, nyilatkoztam; igaz, hogy nem mondtam, hogy micsoda módon akarom megoldani a kérdést vagy milyen módon tartom megoldhatónak, mert valóban nem tudok ma még pozitív módot javasolni; őszintén bevallom ezt ; de nem mondtam, hogy nem foglalkozom a dologgal, hanem kész vagyok vele foglalkozni, kész vagyok minden ideát megfontolás tárgyává tenni, sőt megköszöntem volna t. barátomnak, ha most ő maga adott volna nekem valami ideát erre (Derültség.) Mert igaz, hogy nekem kötelességem elsősorban ideával birni, ez nekem kötelességem, ez áll ; hanem a tisztelt képviselő ur maga is tudja, hogy végre is ez olyan kérdés, a mely foglalkoztatja a mi társadalmunkat már évtizedek óta és még senki sem tudott javaslatba hozni valami igazán megvalósítható dolgot, nem pedig egyszerűen azért, mert tulajdonképpen miről van szó '? Arról volna szó, hogy hogyan, mi módon lehetne a kóborlást megszüntetni; mert a többi azután mind ebből következik; akkor felügyelet alá lehetne őket helyezni, meg lehetne őket büntetni és lehetőleg meg lehetne előzni a sok garázdálkodást és lopást és gyilkosságot és mindent, a mit elkövetnek. Hogy lehetne őket letelepiteni ? A múlt vitában mondtam erről egyet-mást. Nehéz a községeket arra kényszeríteni, hogy befogadják őket. Elvégre, községekbe kell őket telepíteni és most kérdés, hogy melyik községbe mennyit. Szóval, nehéz itt megoldási módot találni. Ezt elismerem, de talán ebben a tekintetben sem egészen üres a fejem. Keresni fogom a módját, hogy a telepítés mi módon történjék a legjobban, a