Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-69

134 6.9 országos ülés 1902 márczius 10-én, hétfőn. fogyasztási adókat véve, közel 60 millió koronát fizetett az állam pénztárába. Az összes egyenes adóknak 12'6%-a, az ország összes fogyasztási adójának 21'2°/o-a, az ország összes egyenes és fogyasztási adójának 15'88°/o-aa fővárosból kerül ki. Merem állítani, hogy nincsen egyetlenegy fő­város som, melynek lakossága olymértékben volna megadóztatva állami czélokra, mint a mely mérték­ben meg van adóztatva a főváros lakossága. Termé­szetes, hogy ilyen körülmények közt, figyelembe véve a főváros rohamos emelkedését, melyben a bevételek nem tartottak lépést a kiadásokkal, gazdasági bajoknak kellett beállni, be kellett állniok ezeknek abban a perczhen, midőn az előbheni kedvező gazdasági állapot nyomasztóvá vált. De hogy ezek a gazdasági bajok beálltak, hogy momentán zavar van a főváros háztartá­sában, az abszolúte nem adhat okot arra, hogy itt az ország szine előtt oly vádakkal illessék Budapest adminisztráczióját, a milyen vádak még akkor sem volnának jogosultak, ha konkrét esetekre, tényekre és bizonyítékokra lehetne hi­vatkozni. Azt állítani a főváros adminisztrácziójá­ról, hogy itt a fővárosi közgyűlés kehelében nincsen egyéb, mint panama, és hogy a fő­város adminisztrácziója orgiákat ül a pana­mákban, — ilyen állításokat odavetni minden bizonyíték nélkül, ez teljesen elveszi a fel­szólalt képviselő ur felszólalásának komolyságát. 0 abban a helyzetben volt. hogy közelről ismer­hette, szemlélhette Budapest igazgatását, de merem mondani, hogy egyetlenegy ténybeli adatra sem hivatkozhatik, a mely az ő állításait legkisebb részben is igazolhatná. A t. miniszterelnök ur már volt szíves ezen vádakra válaszolni és én ennek következtében igen rövidre foghatom a magam felszólalását. A legsérelmesebb pontul hozta fel, és erre a miniszterelnök ur is utalt, a főváros telekpoliti­káját. Nem beszélek telekajándékozásokról, mert telekajándókozások csak közczélokra történtek, állami, nemzeti és országos czélokra. Magán­czélokra telekadományozás a fővárosban soha elő nem fordult, hanem igenis, a 80-as évek végétől kezdve, midőn Baross miniszter erélyeseb­ben indította meg az ipartámogatäsi és fejlesz­tési akcziót, a kormány kezdeményezésére elő­fordult számos esetben, hogy a főváros mérsékelt áron adott ipari vállalati czélokra telket. E te­lekpolitika felett lehet különböző véleménye az embereknek, lehet azt helyesnek, vagy helytelen­nek tartani, de azt az állítást, hogy ezek a telekfelajánlások visszaélésekkel voltak kapcso­latosak, semmivel sem lehet igazolni. Sokszor félrevezettetett a főváros közönsége, ezt elismerem, félrevezettetett az alajiítandó vállalatok nagy­sága és jelentősége felől, és talán túlment azon a mértéken, a melyen mennie szabad lett volna; de ez soha sem állott kapcsolatban visszaélések­kel és egyetlenegy oly esetet sem mutathat fel a képviselő ur, mint a milyet konkrété mondott, hogy most azokon a telkeken a bizottsági tagok nagy bérházai állanak. Egyetlenegy eset sem volt, és ezért én kénytelen vagyok ezt az állítást, mint teljesen alaptalan ráfogást visszautasítani. A mi az üzemeket illeti, teljesen egyetér­tek azzal, a mit a miniszterelnök ur mondott, hogy a fővárosnak az üzemei tekintetében köve­tett politikája nem volt mindig megfelelő. Egy nagy üzeme van, a melynek pénzügyi eredménye sajnosán hiányzik a főváros háztartásából, s ez a világítás. A főváros gáz világítására vonatkozó első szerződés azonban az 50-es évekből való, a mikor a fővárosnak még nem volt autonómiája, a mikor császári biztos intézte a főváros ügyeit, és a midőn a főváros közönségének nem volt módjában a felett határozni, vájjon elfogadja-e a szerződést; ezt a főváros közönségének meg­kérdezése nélkül megkötötte a császári biztos, és akkor az 50-es években még örülni kellett, hogy oly nyomasztó feltételek mellett is akadt vállalkozó, a ki a főváros gázvilágitását ellátta. Tessék visszaemlékezni, mi volt az 50-es évek­ben Budapest, illetőleg Pest városa, mert akkor még két, illetve három város volt a főváros. Kis provincziális város, melynek fellendülésére, ilyen mértékű haladására senki sem gondolhatott. Ez a gázvilágitási szerződés a lehető legkedvezőtle­nebb feltételek mellett köttetett meg, t. i. azon feltétellel, hogy a vállalkozó társaságnak a pri­vilégium lejárta után is joga maradt a közvilá­gítás kivételével a magánvilágitás szolgáltatására. Midőn 1891-ben a gázszerződés lejárt, — nekem semnii részem a meghosszabbításban nem volt, mert akkor nem voltam a törvényhatósági bi­bizottság tagja — oly irányban vezettettek a tárgyalások, hogy a szerződő vállalat megvált­ható legyen és lemondjon arról a jogáról, hogy a magánvilágitást a szerződés lejárta után szol­gáltassa, mert ezen kikötés nélkül minden időre lehetetlenné lett volna téve, hogy a főváros házi kezelésbe vehesse át a világítást. Ez a szerző­dési stipuláczió a mostani szerződésben, mely 1910-ben fog lejárni, benne van, s nekem semmi kétségem sincs az iránt, hogy valamint az ösz­szes nyugati városok megtették a szerződési idő lejárta után, a főváros is házi kezelésbe fogja venni a világítási üzemet. Más üzemek tekintetében, ilyen a vízveze­ték, a mely nincs vállalkozónak kiadva, jogosan lehetne emelni azt a jmnaszt, hogy a főváros nem használja ki ezt az üzemet ugy, mint más nyugati városok kihasználják, De itt a főváros közönségét az äz elv irányítja, hogy a viz-szol­gál tat ásón nem akar nyerészkedni, nem akar ebből háztartása javára fölösleget eredményezni. Más nyugati városok, melyekben sokkal mélyebb nyomokat hagyott a szocziálpolitikai felfogás, nem osztják ezt a nézetet és minden aggódás nélkül nagy nyereséget húznak ebből az üzem­ből. A főváros ezt nem teszi, de ezért oly vád­dal, a mint azt Pichler képviselő ur tette, ab­szolúte nem szabad illetni, Pichler képviselő ur engem hitt fel tanúul

Next

/
Thumbnails
Contents