Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-68

68. országos ülés 1902 márczius 8-án, szombaton. 125 rendezése rögtönösen már azért sem történhetik meg, mert ezt összeköttetésbe kell hozni a nép­oktatási törvény revíziójával. (Helyeslés a közé­pen és balfelöl,) Nem korteskedésből mondtam, hogy az állami tanítók fizetésének rendezésével kell a dolgot megkezdeni, de azt hiszem, hogy csak lépésről-lépésre mehetünk előre, ugy, a hogy előadtam. (Elénk helyeslés jobbfelöl és a közé­pen.) Méltóztassék meggondolni, hogy az állam­nak talán még sem feladata az, hogy a kellő állami befolyás nélkül egész seregét tartsa fenn az olyan felekezeti iskoláknak, a melyekre nézve nem vagyok egészen biztosan meggyőződve arról, hogy azokban a magyar állameszme teljesen ér­vényre lenne-e juttatva. (Általános, élénk he­lyeslés,) Csernoch János : Erre kell törekedni! (Moz­gás és zaj.) Elnök (csenget) : Ha senki sem kivan a tárgyhoz szólani, akkor a vitát bezárom. Következik a határozathozatal. (Mozgás és zaj.) Lengyel Zoltán képviselő ur a házszabá­lyokhoz kivan szólani. (Zaj.) Lengyel Zoltán: T. ház! Két ok késztet en­gem a felszólalásra. Az egyik az a szűkkeblűség, a melylyel a t. túloldal ezen kérdésben eljár, (Mozgás a jobboldalon. Ugy van! a szélsöbalol­dalon.) a midőn a legfontosabb állami és nem­zeti érdekről, a néptanítók fizetésrendezéséről van szó. (Mozgás a jobboldalon és a középen. Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) A másik dolog az, hogy a t. miniszterelnök ur két nap előtt az ülések idejének meghosszab­bítását indítványozta, azon indokolással, hogy a munkára kevés a rendelkezésre álló idő. Azt hi­szem, hogy annak a pártnak, a mely ilyen in­ditványnyal lép föl, első kötelessége az, hogy példát adjon a munkában (Ugy van! a szélsö­baloldalon. Zaj jobbról.) és ha nem is vesz részt a vitában, hogyha a miniszterek viszik a vezér­szerepet a szónoklás terén, legalább érdeklődje­nek a tárgyalások iránt és tartózkodjanak itt az ülésteremben. (Helyeslés a szélsöbaloldalon. Mozgás jobbfelöl. Halljuk! Halljuk! a szélsöbal­oldalon.) Engem az késztet ezen felszólalásomra, hogy az egész ország konstatálja azt, hogy a túloldalon épen nincs meg az a nagy munka­kedv, a mely az emiitett javaslatot indokolja. Kérem ennélfogva a ház határozatképtelenségé­nek konstatálását s a jelenlevő képviselő urak megszámlálását. (Helyeslés a szélsöbaloldalon. Mozgás és zaj.) Bartha Ferencz: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Két nap előtt történt, hogy a minisz­terelnök ur indítványára a ház többsége kimon­dotta, hogy a költségvetés tárgyalásának tar­tama alatt az ülések délután három óráig meghosszabbíttatnak. Mi nem félünk a munká­tól, mert épen mi voltunk azok, a kik a múlt év deczember közepén, a midőn a t. miniszter­elnök ur azt a javaslatot tette, hogy a ház ülései január 16-áig elnapoltassanak, ez ellen felszólaltunk és követeltük, hogy munkakörünk betöltésére nekünk alkalmat adjon, de miután a ház többsége csak azt mondotta ki, hogy a költségvetési vita tartama alatt, vagyis akkor, a midőn a költségvetés tárgyaltatik, tartsanak az ülések három óráig, (Helyeslés a szélsöbalol­dalon. Ellenmondások jobbfelöl.) kérem az igen t. elnök urat, hogy a mai ülést berekeszteni szíveskedjék, mert két óra elmúlt. (Helyeslés a szélsöbaloldalon. Zaj és ellenmondás jobbról.) Elnök (csenget): Csendet kérek egy pil­lanatra t. ház! A házszabályok 259. §-a értelmében Len­gyel képviselő ur jogositva van a ház határozat­képességének konstatálását követelni. Azonban azon felszólalásra vonatkozólag, a melyet most az ülések három óráig való meghosszabbítását illetőleg Bartha Eerencz képviselő úrtól hallot­tunk, sajnálattal kell kijelentenem, hogy az ő nézetét nem oszthatom, mert a házszabályok 203. §-ának 3. pontja következőleg szól, — (Hall­jak ! Halljuk '.) méltóztassanak türelmesen meg­hallgatni és azt fogják konstatálni a t. képviselő urak, hogy Bartha Ferencz képviselő ur felfo­gása nem helyes, mert a ház nemcsak a költség­vetés tárgyalására, hanem a költségvetés tárgya­lásának egész tartamára nézve hosszabbította meg üléseit. Nevezetesen a 203. §. ezen pontja következőleg szól (olvassa) : »Ha az ily indítvány az ülés idejének meghosszabbítását czélozza, a meghosszabbítás egy órai időnél többre nem terjedhet, csak egyes törvényjavaslat vagy költ­ségvetés tárgyalásának tartamára határozható el . . . stb.« Ez tehát a költségvetés tárgyalásá­nak egész idejére vonatkozik. Ennek következté­ben, nagyon sajnálom, de Bartha Ferencz kép­viselő ur kérelmének helyt nem adhatok. Azonban Lengyel Zoltán képviselő ur azon felszólítására, hogy a ház határozatképességét konstatál tassam, azt kötelességem elrendelni. Kérem a jegyző urakat, méltóztassanak szakaszonkint a jelenlévő képviselő urakat meg­számlálni. Barta Ödön: T. ház! A házszabályok alap­ján mindig joga van a képviselőknek felszólalni és én is élek ezen jogommal. Legnagyobb sajnálatomra a t. elnök ur kényszerit engem ezen felszólalásra. En nem tudom feltételezni a miniszterelnök úrról, a ki az ülések meghosszabbítására vonatkozó indít­ványt benyújtotta, hogy neki az lett volna a czélzata, hogy ezzel a költségvetés tárgyalásának végpontjáig terjedő időn túl módot szerezzen a házszabályok intencziójának ellenére arra, hogy az időközben betolt javaslatok egész komplexu­mának tárgyalására is három óráig tartó ülések legyenek. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ez ellen­kezik azzal az őszinteséggel, a melylyel mi ezen kérdést tárgyaltuk, a kik nem szólaltunk fel az ülések meghosszabbítása ellen, a költségvetés letárgyalhatása szempontjából. Kérem, méltóz-

Next

/
Thumbnails
Contents