Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-64

m. országos ütés 1902 fenn nem tartható, anyagi eszközei kimerültek, bútorzata, felszerelése, épületei annyira romlot­tak, rozogák és elhanyagoltak, hogy a közápolás igényeinek egyáltalában eleget tenni nem képes. Minthogy pedig közegészségügyi szempontból felette kívánatos és fontos, hogy ez a nagyjelen­tőségű kórház az élet követelményeinek megfe­lelő állapotban fentartassék és fejlesztessék, an­nak az állami kezelésbe való átvétele szüksé­gessé vált. (Helyeslés a jobboldalon.) A közegészségügyi kiadások egyéb tételei­nélmutatkozó többszükségletek részint a pozsonyi állami kórháznál és az állami elmegyógyinté­zeteknél szükséges beruházásokra, felszerelésekre, épületek és lakosztályok átalakítására vezet­hetők vissza, részint a pozsonyi állami kórház, valamint az egri irgalmas- rend és az ottani alapitványi női kórház tébolydai osztályainak kibővítése folytán várható nagyobb betegforga­lomnak a folyományai. A pozsonyi kórháznál meg kell még említenem, hogy a pénzügyi bi­zottság a miniszterelnök ur indítványára az igazgató és az orvosi személyzet járandóságait 7100 koronával felemelendőnek találta, mert ez a kórház az ország egyik legnagyobb közegész­ségügyi intézete, minélfogva méltányos és indo­kolt, hogy az ottani orvosi személyzet a nagy és felelőségteljes munkának megfelelő java­dalmazásban részesittessék. (Helyeslés a jobb­oldalon.) A csendőrség és székesfővárosi államren­dőrség szükséglete emelkedik 82.000 koronával. Ezt a többletet főként a legénység és az őrsze­mélyzet pótdijainak, valamint az utazási és szállítási költségek emelkedése és a hivatalos helyiségek után fizetendő bérösszegek teszik. A közbiztonsági kiadások emelkednek 200.000 koronával. A bűnvádi perrendtartás értelmében a bűnügyi nyomozások költségeit a rendőri hatóságok tartoznak előlegezni. E czimen eddig az igazságügyi tárczában volt megfelelő összeg előirányozva. Minthogy azonban a dolog termé­szeténél fogva erről a szükségletről a belügyi tárczának kell gondoskodnia, az igazságügyi tárczából százezer korona átadatott a belügyi tárczának. Ez tehát szintén nem uj kiadás és igy a költségvetés mérlege javára levonásba veendő. Minthogy azonban ezen százezer korona a felmerülő szükségletekre elégségesnek nem mutatkozik, ezenfelül még ujabb százezer koro­nát kellett előirányozni. A közérdek szempontjából igen czélszerü újításnak tekintendő a pénzügyi bizottság je­lentéséhez képest az a 22.000 korona kiadás, a mely a folyó országgyűlés kezdete óta megje­lenő » Országgyűlési Ertesitő« költségeinek fede­zésére szolgál. Ennek az »Értesítőnek«, a mely a » Budapesti Közlöny« mellékletét képezi, és a melynek a t. képviselő urak is birtokába jutnak, czélja az, hogy az országgyűlésen elmondott min­den beszéd, pártszempontoktól menten, szószerint közölve, teljes és hiteles szövegben jusson a nagy­márczius 'i-én, kedden. 5 közönség tudomására, hogy ezáltal egy egészsé­ges, és meg nem hamisított közvélemény alaku­lása eló'mozdittassék. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) A pénzügyi bizottság a minisz­terelnök urnak ezt az újítását, a mely különben már a múlt országgyűlésen is szóba hozatott, a legmelegebben üdvözölte és magáévá tette annál is inkább, mert a költségek tekintetében sem forognak fenn pénzügyi nehézségek, miután a miniszterelnök urnak sikerült a »Budapesti Köz­löny* jövedelmét az időközben kötött szerződés értelmében az eddig előirányozva volt 153.000 k. helyett 276.200 koronában, vagyis 123.000 koro­nával nagyobb összegben biztosítani. Endrey Gyula: Nyilvános versenyt tartot­tak ! Azért sürgettük! Jakabffy Imre előadó: Á belügyi költségvetés egyéb czimeinél mutatkozó kiadások részint nem változtak ; részint megtakarítások, vagy csekélyebb emelkedések mutatkoznak, a melyeknek szüksége a költségvetés indokolásában részletesen ki lévén fejtve, annak ismétlésébe nem bocsátkozom. Ezekben kívántam a belügyminisztérium 1902. évi költségvetését és a- j)énzügyi bizottság jelentését általánosságban ismertetni, és ezek alapján, tekintettel arra, hogy a költségvetés minden egyes tétele valódi szükségletek kielégí­tésére szolgál, kérem a t. házat, méltóztassék a költségvetést ugy általánosságban, valamint rész­leteiben is a pénzügyi bizottság által tett módo­sításokkal elfogadni. (Élénk helyeslés a jobbol­dalon.) Kubik Béla jegyző: Babó Mihály! Babó Mihály: T. ház! Midőn a független­ségi és 48-as párt nevében és megbízásából fel­szólalni szerencsém van, mindenekelőtt köteles­ségemnek tartom egy kijelentést tenni, (Hall­juk ! Halljuk!) és ez az, hogy Magyarországon ez idő szerint a belügyminiszteri költségvetésnek súlyt és jelentőséget az ad, hogy a belügymi­niszter ur egyszersmind a kormány elnöke. Mert az a felfogás, az az irányzat, az az eszme, a melyet a miniszterelnök ur magáénak vall, min­denesetre megvalósíttatni szándékoltatik a bel­ügyi kormányzat terén is. Hogy azonban az az irány és eszme, melyet az igen t. miniszterelnök ur képvisel Magyarország belügyi kormányzatá­nak a terén, jogosult és kivánatos-e, arra, azt gondolom, elegendő lesz egyetlenegy példára hivatkoznom, a melynek alapján minden elfogu­latlan ítélkező teljes lelki megnyugvással elmond­hatja, hogy a belügyminiszter ur által kójuviselt irányzat a magyar nemzet kívánságainak, óhaj­tásainak és aspiráczióinak nem felel meg. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Az igen t. minisz­terelnök ur ugyanis minden egyes kínálkozó alkalommal fel szokta említeni, hogy ő súlyt helyez arra, miszerint a magyar nemzeti jelleg minden körülmények között, különösen akkor is, mikor az udvar Magyarországon tartózkodik, minél nagyobb mértékben kifejezésre jusson és

Next

/
Thumbnails
Contents