Képviselőházi napló, 1901. IV. kötet • 1902. márczius 4–márczius 20.

Ülésnapok - 1901-67

márczius 7-én, pénteken. 100 67. országos ülés 1902 olyanok, mint a Makart-csokrok, hogy jól festenek, de semmire sem használhatók, magukba veszik a port és molyt és csak porfészket képeznek, mondom, a főispánokra egyetlen egy krajczárt sem vagyok hajlandó megszavazni, (Helyeslés a szélsöbáloldalon.) annál kevósbhé, mert a főispánok csak egyszerű expoziturái a kormánynak, a melynek bizalmi közegei, t. i. mindazt a korrupcziótés szervilizmust, a melyet a kormány érdekében a vármegyékben elkövetnek, eltussolják, annak mentségét és okát találják. T. ház! A Budapest főpolgármesterének fizetésére vonatkozó tételt használom fel arra, hogy a midőn azt megtagadom, egyúttal kiterjeszkedjem néhány szóval azokra, a miket itt a házban két kéjyviselőtársam kifejtett a fő- és székváros adminisztrácziójára vonatkozólag. Áz a két képviselőtársam egyúttal vezérférfia a főváros törvényhatóságának, és mindegyik más-más szempontból Ítélte meg az adminisztrácziót. A miniszterelnök úrhoz egyenes kérdést akarok intézni, ós ez az, hogy én, a ki soha sem vettem ajkamra az ő jelszavát — mert ezt átengedtem a kormánypárti képviselőknek és különösen a kormánypárti sajtónak — kérdem a miniszterelnök urat, a ki a »jog, törvény és igazság« jelszavát hangoztatta: hogyan lehetséges az, hogyha ezen elv vezeti őt 3 év óta, hogy még mindig nincs megrendszabályozva a főváros törvényhatósága, a hol nincs jog, nincs törvény, nincs igazság, hanem csak panama van! Tisztán csak panamákkal vezetik Budapest fő- és székváros törvényhatóságát. Ha a törvényhatósági tagok közt akadnak is olyanok, a kik erélyesen szembe akarnak szállni a főváros szenynyével: a rég megállapodott és már a panamákban orgiákat ülő többség Budapest fő- és székváros minden fejlődésének elejét veszi, (ügy van! a szélsöbáloldalon.) T. ház, ha én ilyen kifejezéseket használok, tudom nagyon jól, hogy ezzel nem a modern j^arlamentárizmus szólamait használom; de az is bizonyos, hogy ha megnézzük a külföldi fővárosokat, azt tapasztaljuk, hogy azoknak az üzemeikben van a legnagyobb hasznuk, hogy az üzemeik által elért haszonból a metropolis polgárságának terhein könnyítsenek. Budapest főés székváros törvényhatósági életében 25 év óta azt tapasztaljuk, hogy összes üzemeit üzérkedők kezébe kiadták; az összes üzemek a fővárosi bizottsági tagok többségének kezeiben vannak, és milliók és milliók vándorolnak be a fővárosi bizottsági tagok zsebébe a nélkül, hogy a fővárosnak abból legkisebb haszna volna. (Igaz! Ugy van! a szélsöbáloldalon.) T. ház! 1902-ben községi pótadóban 7 millió koronát fizettek be, házbérkrajczárokban 3.720,000 koronát, fogyasztási adóban 3,420.000 koronát, közúti vámokban 3,425.000 koronát, összesen 10,568.000 koronát tett ki az indirekt adó Budapesten, a direkt pótadó pedig 7 millió koronát. E számadatokból is kitűnik, hogy a kisembereknek nyomása és megterhelése a fő politikai czél a főváros vezetésében, mig ellenben a milliomosok, az u. n. vállalkozók teljes menlevelet kapnak arra nézve, hogy tehetnek, a mit akarnak a főváros kebelében; az ő döntő szavuk mellett egyedül csak az történhetik, a mi a nagyemberek, a tőkepénzesek és vállalkozók javára szolgál. Felhívom a belügyminiszter ur figyelmét arra, méltóztassék bekérni az adatokat, 20 év alatt hány vállalkozónak engedték el köteles dijait, hány vállalkozónak engedték el az évi bért, melyre kötelezte magát, és ki fog tűnni, hogy a főváros az egyedüli város Európában, a hol a vállalkozó kifejezés nem létezik, mert vállalkozó alatt azt értik, a ki bármely munkának teljesítésére azért vállalkozik, hogy abból esetleg haszna legyen, de ha esetleg kára van, azt is viseli. Pedig arra nem volt eset a fővárosnál, hogy egy vállalkozó károsodott volna, mert mikor károsodni készült, befolyamodott, érintkezésbe lépett a kerület érdek-csoportjainak képviselőivel és rövid néhány hét alatt a vesztett összeget nagylelkűen elengedte^ neki a város. Én a t, belügyminiszter urat felkérem, méltóztassék megnézni, 20 év óta mennyit engedett el vállalkozóknak a főváros. Milliókra menő összegeket fog találni elengedve ily czimen. Aztán tessék a közgyűlési tárgyalást megnézni ; mindig egy kerületi vezérféríiu volt a szónok, a ki a vállalkozó érdekében az elengedést keresztülvitte. Szembeállítva ezzel az ellenkezőt, méltóztassék utána nézni, hogy a fővárosnál 20 év óta hány vállalatot adtak ki pályázaton kívül. Az utóbbi időben azt találjuk, hogy egyes vállalatokat, melyeket három év előtt kiadtak pályázat utján, három óv múlva 80—100.000 írttal olcsóbban adták ki kéz alatt. Mindenki dobzódott a város vagyonából, mindenki szítta a város vagyonát, csak épen a főváros közönségének nem jutott semmi. Méltóztassék a belügyminiszter urnak utána nézni, hogy kik űztek Budapesten 20 év óta legtöbb telekspekulácziót, és tapasztalni fogja, hogy éveken át adtak telkeket gyáripari czclokra, és gyárak helyett ott most nagy bérházak állanak, és csodálatosképen bizottsági tagok bérházai. De eltekintve ettől, kétségtelen lehetetlenségnek tartom, hogy a magyar fő- és székváros törvényhatósága 400 és egynéhány tagból álljon. Hogy ez a képviselőház, a melynek hatásköre kiterjed az egész országra, a mely állandóan tanácskozik, ennyi tagból álljon, az helyes és jogos. De hogy egy főváros törvényhatósága, a mely minden két hétben két órára ül össze, 400 tagból álljon, az teljesen lehetetlen. Mert lehetetlenség, bogy bele mélyedjenek az ügyekbe, és ez azt eredményezi, bogy kerületenkint klikkek alakulnak, a hol három-négy élelmes ember — azt hiszem, Heltai Ferencz t. képviselőtársam, a ki szintén bizottsági tag, nem fog ellenem