Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-54
44 54. országos ülés 1902 február 18-án, kedden. Lehetnek itten a tót népnek kiküldöttjei, de semminemű tót képviselőt ebben a házban nem lehet elismerni. Itt csak az ülhet, a ki az egységes magyar államnak feltétlen hive. Vészi József: Igaz.! Helyes! Trubinyi János: Az a kijelentése a t. miniszterelnök urnak, hogy szereti a tót népe!, engem nem lepett meg, ezt elvártam tőle; és kijelentem, hogy erre mi nagyon sokszor fogunk hivatkozni épen az ő hivatalos közegeivel szemben. A másik momentum a t. függetlenségi párt oldaláról jött. Ama kérdés állíttatott ott fel, hogy van-e szándéka a minisztériumnak egyszer már hozzálátni a magyar állam kiépítéséhez. Eat a kérdést egy kissé motiválom, azon oknál fogva, mert én minden állami omnipotencziának ellensége vagyok. A kérdés az, van-e jó szándéka a minisztériumnak egyszer már olyan intézkedéseket tenni, hogy ezekkel a mi idegenajku honpolgárainkat a magyar nemzet testébe beolvasztani sikerüljön ? Széll Kálmán miniszterelnök: Hogyan? Trubinyi János: Majd ki fogom fejteni. Különben a módokat onnan várjuk, mi csak követeljük a módokat. (Helyeslés a néppárton.) Ezt a két momentumot, a miniszter urnak kijelentését és a függetlenségi párt eme kérdését összekötöm. A túlsó oldalról hallottunk egy beszédet, melyben gondolom Papp József képviselőtársunk hivatkozott a mi nagyérdemű elnökünknek egyik beszédére, melyet Pozsonyban a közmivelődési egyletben mondott. Legyen szabad ezen beszéd egyik passzusára hivatkoznom. Azt mondotta, hogy mi magyar honpolgárok előszeretettel fáradozunk és dolgozunk az idegenajku honpolgárok javáért és boldogulásáért. T. ház, ezek arany szavak, melyek mindenki által elfogadtatnak. De kijelentem, hogy igenis ezen szavaknak értelme csakis a társadalmi utón van, mert a hivatalos eljárásban ennek épen az ellenkezőjót tapasztaljuk. És épen ez az, a mi engem késztetett mai felszólalásomra, hogy kimutassam, hogy Ausztria határszélén ott, hol a veszély legnagyobb, a hivatalos közegek, a közigazgatás közegei a magyarság legnagyobb ellenségei. (Halljuk! Halljuk!) Ausztria részéről veszély fenyegeti az országot, két részről. Egyik a nemzetiségi kérdés, másik az u. n. bécsi antiszemitizmus, T. ház! Egyikről sem szólok, a nemzetiségi kérdésről már sokan beszéltek, és kezd már untató lenni. A bécsi antiszemitizmusról már csak azért sem szólok, mert nálunk a dolgok már odáig fejlődtek, hogy a magyar zsidóság roppant érzékeny 7 , valahányszor ezt a szót valaki kiejti, abban ellenszenvet, animozitást, gyűlöletet lát. Rakovszky István: ISTem szabad bántani. ÍTebánts-virág! Trubinyi János: Ezek a politikai viszonyok Ausztriában annyira züllöttek, -- sokan csak újságból tudják, — hogy a szláv elem versenyzik azért, hogy nyelvét érvényesítse, mig a kisebbségben lévő német elem félti szuverenitását. Azonban, a ki közelebbről szemléli ezeket a viszonyokat, többet is láthat és pedig oly dolgokat, melyek már átcsapnak mifelénk és imminens veszélyt képeznek reánk. Én átutaztam Morvaországot, Csehország felét, Alsó-Ausztriát, mindenütt a községekben ugyanazt tapasztaltam ; a német gyűlöli a tótot kimondhatatlanul, a tót nem szól a némethez, egyik a másiktól semmit sem vesz, sőt Isten házába sem járnak együtt, s ha a német ott tótot lát, elszalad. Ez oly dezolucziója a politikai állapotoknak, hogy azt hiszem, senki sem óhajtja, hogy nálunk ennek csirája elvettessék, már pedig a túlsó oldalról ezek a politikai hullámok átcsapnak hozzánk. Lépten-nyomon azt lehetett haliam, hogy minálunk mikor fogják behozni a törvénykezési nyelvet a tótok számára, a németek számára, a szászok számára, és ezt az egész vonalon követelik. Folytonos érintkezésben lévén ez a nép a túlsó oldallal, onnan hozta haza ezeket a velleitásokat. Ezek a velleitások a túlsó oldalról népünk szeme láttára, füle hallatára játszódnak le, és nálunk rendkívül fogékony, bő anyagra találnak. Ezt a fogékony anyagot napról-napra növeszti a mi közigazgatási tisztviselőink serege. A morvamenti nép az egész vonalon végig — ugy, — mint egyebütt a tót nép — jólelkű, szorgalmas, rparkodó, tisztelet- és becsülettudó. A morvavölgyi nép annyiban különbözik a többi tótoktól, hogy folytonosan érintkezve Becsesei, kultúrája, s műveltsége sokkal magasabb, -s épen ebben rejlik a veszedelem. {Egy hang: Csehek.) Azok nem csehek, azok tót ajkú magyarok. Ez Magyarország, ez nem Morvaország. Ez a tót nép századokon keresztül hiven szolgálta urát, soha sem lehetett hallani, hogy felmondotta volna az engedelmességet a felsőbbség iránt, megfizette adóját, megfizeti mai nap is, törleszti tartozását, tovább szolgál és engedelmeskedik. Hogy tótul beszél, az nem az ő hibája, s mégis találkoznak olyanok, a kik pedig hivatva volnának arra, hogy védjék a népet, ezt a népet belekergetik az ellenséges táhorba azzal, hogy mindenkit, a ki tótul mer beszélni, pánszlávnak nevezik el. Ez a morva nép deczenniumokon keresztül nem látott magyart, csak akkor, mikor exekválták. vagy a mikor deresre húzták, de azért sohasem panaszkodott, sőt mindig jobban és jobban lehetett észrevenni, hogy a magyarság szellemét nemcsak akczeptálja, de érvényesiti is. A 80-as évek elején egy rendkívül üdvös mozgalom indult meg ott a Morva völgyén, Malaczkán. Egy körjegyző, a kinek az emlékét az egész vidék áldja mai napig is, megindította azt az üdvös mozgalmat, hogy saját költségén Komárom-Gutáról kicserélte a magyar fiukat a Malaczkáról való tót fiukkal. Ez a mozgalom éveken keresztül tartott és hogy meghiúsult, annak oka megint csak a hivatalos közegek i