Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-54

országos ülés 1902 február 18-án, kedden. 41 azt találjuk, hogy két nagy ok, két fontos tényező az, a mely megbénítja fokozottabb hala­dásunkat. Az egyik gazdasági közösségünk Ausz­triával, a másik a hadseregnek folyton, hatvá­nyozottan fokozódó, és rohamosan emelkedő szükséglete. Tagadhatatlan, hogy Magyarország az utóbbi évtizedek alatt emelkedett a gazdasági téren. És elértünk némi eredményeket, daczára annak, hogy a gazdasági közösség következtében nem támogathattuk ugy és akként érdekeinket, mint a hogy azt különben a külön vámterület mellett lehetséges lett volna. De, t. képviselőház, az alkotmány visszaállításakor meglevő egységes vámterületet nem lehetett és nem is lett t-olna tanácsos hirtelen felbontani. Az országot nem lehetett kitenni még nagyobb közgazdasági meg­rázkódtatásoknak, mint a minőnek akkor min­den tekintetben kitéve lett volna. Ez volt az oka annak, t ház. hogy évtizedeken keresztül a szabadelvű párt és annak akkori vezérei az Ausztriával való gazdasági közösség kérdését akként állították oda, mint egy állandó, változ­hatatlan intézményt, melyet •— hogy az akkori szólamokkal éljek — sem bővíteni, sem szűkí­teni nem lehet, vagy legalább nem szabad, de nem is lett volna helyes és czélszerü, mert Magyarország érdekében nem állhatott a köz­gazdasági közösség státusának megbolygatása. Az idők és viszonyok azonban, t. ház, meg­változtak. Magyarország megerősödött, kifejlő­dött, és bizonyos tekintetben gazdasági függet­lenségének alapjait rakta le, ugy hogy ma már a vámterületnek kettéválasztása nem képezne többé sötétbe való ugrást. Ez a felfogás, t. ház, átment már a köztudatba is. Mert gondoljunk csak vissza a közeimultra és hasonlitsuk azt össze a mai közvéleménynyel,, a mai közfelfogással, azt fogjuk találni, hogy a meggyőződésekben nagy, igen nagy változás állott be. Sokan, a kik még csak az imént a vámközösségi statusquónak vol­tak feltétlen hivei, ma vagy feltétlen hivei a sze­parácziónak.^vagy legalább is nem irtóznak mái­többé tőle. És hogy e változásnak mik az okai, azt mindannyian tudjuk. Oka egyrészt abban keresendő, hogy gazdasági helyzetünk najjról­napra válságosabb és máris ott tartunk, hogy a jelenleginél rosszabb alig, csak jobb lehet a szituáczió. És el keli ismernünk, t. ház, hogy ennek előidézésében nagyrészt az általános európai vál­ság is működött közre, a mely velünk is érezteti hatását. Az általános elzárkózás, az európai prohi­bitiv vámrendszer kényszerítő nyomást gyakorolt miránk is. T. ház ! Ha helyes és megfelelő volt a vám­közösség agrikultur viszonyaink mellett a libe­rális európai korszakban, akkor még ebből nem következik az, hogy ugyancsak helyes és megfe­lelő a vámközösség ma, a midőn a prohibitiv rendszer uralma alatt vagyunk. T. ház! Egyrészt az európai konstelláczió, másfelől a gazdasági válság változtatta meg a közvéleményt és késztetett sokakat azon meg­KÉPVH. NAPLÓ. 1901 —1906. III. KÖTET, gyó'ződésre, hogyha mi saját urai leszünk önma­gunlma-k és szabadon, önállóan fogunk berendez­kedhetni és önállóan fogjuk megállapíthatni vám­tételeinket, ugy ezáltal egyrészt ősterményeink­nek több uj és kedvező piaczot teremtünk, más­részről pedig fejlődésben lévő iparunkat is job­ban megvédelmezhetjük az önálló vámterület mellett, mint azt a közös vámterület mellett te­hetjük, a mely közös vámterület, ugy látszik, csak arra jó, hogy a silány és drága osztrák ipar terményeinek nálunk jirivilégiumot biztosítson. Egy másik ok, t. ház. a mely a közvélemény megváltozását előidézte, az osztrák politikai helyzet és a társadalmi és politikai téren azzal kapcsolatos vakmerő hajsza Magyarország ellen. A gyűlölség Ausztriában ellenünk máris odáig fajult, hogy t. szomszédaink nemcsak a kölcsö­nös méltányosság terét hagyták el, a mely köl­csönös méltányosság mellett egyedül lehetséges az érdekellentétek összeegyeztetése és kiegyen­lítése és a mely kölcsönös méltányosság mellett egyedül oldhatók meg sikerrel a gazdasági közös­ség kérdései, hanem már odáig mentek azok, a kikkel bennünket több és fontos kapcsolat köt össze, hogy nem azt keresik többé, mi az ő érdekük, mi az ő előnyük, hanem azt, hogy mi a mi kárunk és mi a mi romlásunk. Az Ausz­triában elkövetett ezen visszaélések és az ott lábrakapott ellenáramlatnak hatása azután az, hogy a közmondásossá vált magyar türelem is immár elfogyott és sokan, a kik azelőtt a gaz­dasági közösségnek voltak a leglelkesebb szó­szólói, azok ma akarva, nem akarva, kénytelenek más megoldási módot lelni és keresni. (Zaj.) És hogyha ilyen a helyzet, t. ház, azokkal szem­ben, a kikkel gazdasági vámközösségben és vé­delmi közösségben vagyunk, akkor nincs mit csodálkoznunk azon, hogyha helyzetünk azokkal szemben sem kedvezőbb, a kikkel csupán vé­delmi szövetségben vagyunk és a kikkel ezen védelmi szövetségből kifolyólag bizonyos termé­szetszerű barátságos vámreláczióban állunk. (Ei/y hang a szélsöbaloläalon: Roppant barátságos, különösen most!) Minden jel ugyanis arra vall, hogy Német­országban, ugy látszik, többre becsülik a vám­elzárkózást, az ipari és agrár érdekeknek a mi részünkre való káros és sérelmes egyoldalú megvédését, politikai védelmi szövetségünknél, mert különben attól kellene tartaniok, hogy a vámbarátság kajDCsainak meglazulása vagy szét­szakítása esetén a védelmi szövetség kapcsai is meglazulhatnak és szétszakadhatnak. T. ház! Hogy agrikultur állani vagyunk és hogy gyorsan ipari állammá kell átalakulnunk, hogyha nem akarjuk exisztencziánkat koczkára tenni, ezt, azt hiszem senki kétségbe vonni nem fogja. És hogy első sorban és főleg azon ipar­ágakat kell megerősítenünk és meghonosítanunk, a melyek a mezőgazdaság terményeit hivatvák fel­használni és feldolgozni, azt hiszem szintén bizo­nyos. De t. ház, lcépzelhető-e nálunk az ipari a

Next

/
Thumbnails
Contents