Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.
Ülésnapok - 1901-54
36 54. országos ülés 1902 február í8-án, kedden. nonizáltak, nem tudtak mással előhozakodni, mint a klotürrel, vagy gondolom, a katonai diktatúrával, mint a hogy azt Kubinyi György t. képviselőtársam kellő őszinteséggel be is vallotta. (Derültség balfelöl.) Végre mégis egyezkedni voltak kénytelenek. Ha egy országban ilyen aggasztó jelenségek és tünetek állandóan, rendszeresen jelentkeznek, akkor ez indokot képez a földnek hatalmasai, azoknak a bíborban született politikusok és államférfiak számára, hogy számot vessenek a helyzettel és megvizsgálják, hogy az ily rendszer tartható-e, és különösen magában az intézményben ninc*s-e valami szervi fogyatkozás ? Ez a számonkérő szék, a melyet a francziák oly helyesen neveznek examen de conscience-nak, nem történt meg; nemcsak maradt minden a régiben, hanem azok az intézkedések, a melyek foganatosíttattak, súlyosan kompromittálták újonnan a parlamentárizmustItt van mindjárt az az u. n. pártközi megállapodás, a mely a dolgoknak uj rendjét kezdeményezte. Én ennél a jaártközi megállapodásnál azt nehezteltem, hogy az egészen magántanácskozások közt bonyolittatott le és véglegesítés végett nem lett idehozva a parlamentbe. Ide kellett volna jönni a pártok vezéreinek, megbizottainak, itt kellett volna a bajokat és az orvosszereket előadni, és ha a megállapodás létrejön, egy közös instrumentumba kellett volna a dolgot foglalni, esetleg egy feliratot kellett volna a koronához intézni. (Helyeslés a haloldalon.) Erre pedig azért volt szükség, mert először az ilyen magántanácskozások mindig félreértésekkel járnak, de azután ha egy politikai helyzetet finalizálunk, egy uj helyzetet alakítunk, egy kabinet eltűnik az élet színpadáról, és egy másik léj> helyébe, pro forma mégis parlamentáris tények és szavazatok által kellene történnie. Rakovszky István: Ezt nem engedték! Beöthy Ákos: T. képviselőház! Azt is fájlaltam és nehezteltem, hogy a nemzeti párt beol vadt a kormánypártba, még jtedig két okból. Először azért, mert ezáltal a parlamentáris ellenzéknek, — hogy ugy mondjam, szent ügye szenvedett rövidséget, másrészt azért, mert azt tanultam, hogy ilyen fúziók sem Angliában, sem nálunk jó véget sohasem értek. Nem akarok most ennek a dolognak,a mélyébe bocsátkozni; nem tagadom, annyira el vagyok telve fájdalommal és keserűséggel, hogy nem birok azon lelki nyugalommal, a melyet a vitánál szükségesnek tartok. A legnagyobb mértékben nehezteltem a miniszterelnök urnak a kormányraléptét. Kénytelen vagyok kimondani, hogy a miniszterelnök urnak előzményei, kormányralépte, egész működése, az én parlamentáris fogalmaimnak nem felelt meg. Abban, vagy azokban, a melyeket mondani akarok és fogok, nincsen semmi ellenséges indulat a minisztereink ur iránt, sőt ellenkezőleg, mondhatnám, . sti és lelki egészsége iránt gondoskodással vaok. A miniszterelnök urnak nap-nap után annyi tömjént, édességet, nyalánkságot kell ennie, hogy emésztőszervei egyensúlya szempontjából üdvösnek mutatkozik, ha egy baráti kéz . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Keserű pirulát ad! (Derültség.) Beöthy Ákos:... néhány csepp angol keserűt nyújt. (Elénk derültség.) Ez a dolognak tréfás oldala, de van komoly oldala is. Mert a túloldal minden kérdésből személyi kérdést csinál. (Ugy van! balfelöl.) Ha mi beszélünk irányzatokról, elvekről, programúiról, akkor előhozakodnak a miniszterelnök urnak bölcseségével, előrelátásával, a melyhez képest a delhi orákulum Pythiája közönséges kártyavető czigányasszony. (Derültség.) Ha mi beszélünk biztosítékokról, akkor előhozakodnak a miniszterelnök ur intenczióival, a melyek feleslegessé teszik az egész corpus jurist. Egyszóval Figaro itt, Figaro ott; (Tetszés balról.) a miniszterelnök ur a princípium et finis omnium rerum, az a tényező, a melyből minden kiindul és a hova minden visszatér. így tehát nem lehet mellőzni az ő politikai működését, annál kevésbbé, mert abban egy nagy tanulság, mondhatnám, tragikum rejlik. Már az is mutatja ennek a rendszernek tarthatatlanságát, hogy annyi tehetség és annyi jóindulat hajótörést szenvedett. Ez a hajótörés eszembe juttatja a nagy német költőnek, Schillernek fenséges szavait, a melyeket az Orleansi Szűzben a haldokló Talbotnak szájába ad, ki elbúsulva hazája sorsán, az értelem is'ennőjét aposztrofálja, mondván: »Fenséges úrnő, az értelem kristálytiszta leánya! hogy lehet az, hogy a téboly száguldó lovaihoz odakötve, öntudattal mégis a tátongó örvénynek nekirohansz!« A múlt alkalommal már szólottam a miniszterelnök urnak működéséről. Kénytelen vagyok erre ma is visszatérni, részint azért, mert állításaim egynémelyikét kontrovertálták, de azért is, mert érvelésem pragmatikus összefüggése megköveteli azt. Elmondottam, hogy az 1875-iki fúziót tekintem bajaink legfőbb forrásának. Elmondottam, hogy abban, hogy az a kormány végzetes hibákat követett el, a miniszterelnök urnak oroszlánrésze van. Ott volt a 80 milliós bankadósság elvállalása, a melyet sem politikailag, sem jogilag indokolni nem lehet. Ott volt a meghódolás az osztrák védvámos irányzat előtt. Ez lehetetlenné tette a kereskedelmi szerződések megkötését Angliával, Francziaország és Németországgal. Perrendszerüleg be van bizonyitva, hogy Németország akkor kész volt velünk a status quo alapján szerződni, ez pedig Magyarországra nézve igen előnyös volt, mert összes nyersterményeink vámmentesen mentek be Németországba. Széll Kálmán miniszterelnök: De nem igy volt ám! Beöthy Ákos; Most nincs nálam a bizonyíték, majd kimutatom. Ezt az osztrák védvámosok akadályozták meg és a miniszterelnök ur karsamadiner lett, (Derültség balfelöl.) Ajánlom
