Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-54

34 54. országos ülés 1902 február 18-án, kedden. zéposztályra és ezt a polgárság fogja képezni. Szabad, független nemzeti érzésű polgárság pedig csat gazdag és virágzó városban találhat termő talajra. Miután a miniszterelnök ur Ígéreteiben legalább kiindulási pontját látom az erre irányuló akcziónak, azért bizalommal viseltetem iránta és a költségvetést elfogadom, (Elénk helyeslés a jobboldalon. A szónokot többen üdvözlik.) Illyés Bálint jegyző: Beöthy Ákos! Beöthy, Ákos: T. képviselőházi (Halljuk! Halljuk!) Én nem vagyok azon kedvező helyzetben, hogy a lefolyt, igazán nagyarányú és nagyszabású vitának egész anyagát felöleljem, annak minden kontroverzális mozzanatára kiterjeszkedjem. Konstatálni kivánom, hogy innen is, túlnan is igen érdekes, tanulságos beszédek hangzottak el; túlnan is, kivéve természetesen az obligát pohárköszöntést, hogy a miniszterelnök urat a gondviselés az emberi kor legvégső határáig éltesse. (Derültség balfelöl.) Természetesen nem a tartalom ellen van kifogásom, hanem csakis a forma és a hely ellen. Tehát nem terjeszkedketem ki arra, csakis egy mozzanatra kívánok szorítkozni, de az valójában nagy fontossággal és aktualitással bir, t. i. meg kivánom vizsgálni azt, hogy minálunk a parlamentáris rendszer teljesiti-e feladatát és hogy a miniszterelnök urnak különleges rendszere a parlamentáris követelményeknek megfelel-e ? (Halljuk! Halljuk!) Tudvalevő, hogy a költségvetés tágabb értelemben a kormány általános politikájának, szűkebb értelemben a kormány pénzügyi politikájának exponensei, a melyek irányában én a legnagyobb ellenszenvvel és bizalmatlansággal viseltetem. (Helyeslés balfelöl.) Ezen ellenszenv természetesen csakis a tényekre, az intézkedésekre, a rendszabályokra szól és a mennyiben személyekre szólana, mert ezeket a rendszabályoktól elválasztani nem lehet, nem szól az intencziókra, a melyeket én ellenfeleimnél ugy, mint magunknál mindig helyeseknek tartok. Megtanultam azt a történetben, hogy nálunk ugy a kurucz, mint a labancz egyforma jó hazafi, habár természetesen egyik is, másik is hibát követett el. A kormány általános politikája alatt szoktuk érteni mondjuk annak ugy bel-, mint külpolitikáját, katonai és közigazgatási politikáját, melyéét a jelen esetben a czéhbeli szabadelvüség alapgondolata köt egybe. Ez a czéhbeli szabadlvüség azonban egy olyan mixtúra compositum, magyarul mis-más, hogy annak a meghatározásába bele sem bocsátkozom, de azt tudom, hogy abból két alkatelem határozottan hiányzik. Az egyik maga a szabadelvüség. Már engedelmet kérek, akkor, a mikor azt látjuk, hogy pl. a választási jognak kiterjesztésére minden indítvány a leghatározottabban elleneztetik, (Ugy van! bal felöl.) mikor azt tapasztaljuk, hogy évek folyama alatt nem volt az a szabadság, elv és biztosíték, a melyet a túloldalról meg ne támadtak volna, (Ugy van.' balfelöl.) akkor,szabadéivüségről beszélni kissé erős állítás. Ép így nem találom fel az ideálizmust sem, mit a túloldalnak újévi üdvözlő szónoka, gróf Andrássy Gyula bizonyos garral bocsátott világgá. Engedelmet kérek, akkor, a mikor azt látjuk, hogy az a kormánypártiság milyen előnyös életpálya, mikor azt látjuk, hogy egy Irányi Dániel, Madarász József ezeken a padokon ülnek, akkor ideálizmusról beszélni valójában az ezer és egy mesébe való taktika. (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Egy alkalommal az én t, barátom, gróf Andrássy Gyula, — sajnálom, hogy nincs szerencsém hozzá — azt mondta, hogy o az én tanítványom. Hát konstatálni kivánom, hogy az ideálizmusnak ezt a meghatározását én tőlem nem vette. Istennek hála, hogy az oktatás ingyenes volt, különben a honoráriumot kénytelen volnék visszaszolgáltatni. (Élénk derültség és tetszés.) A válaszfelirati vita alkalmával azt mondtam, hogy a t. kormány politikája semmi más, mint a hagyományos osztrák politikának exponense, (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) a melynek alkotó elemeiként a fejedelmi túlhatalmat, a nagyhatalmi viszketeget, a birodalmi egységre való törekvést tüntettem fel. Hogy ez a hagyományos politika milyen kártékony és egészségtelen, azt tennészetesen a költségvetés illető tételeinek szemlélete a legjobban bizonyítja. Mert azok, hogy ugy mondjam, évrőlévre ezen politika számlájának liquidáczióját képezik. Méltóztassanak meggondolni csak azt az egyet, hogy ha mi, azon rengeteg összegeket, melyeket beleöltünk és beleölünk Boszniába, a mikbe került a militarizmus, — erősen megkülönböztetem a katonásdi játékot a monarchia védelmi egszigencziájától, — ha mondom, ezen rengeteg összegeket befektettük volna az ország kulturális czéljaira, (Élénk helyeslés a bal- és a szélsöbaloldalon.) méltóztassanak meggondolni, hogy hol állanánk ma ? (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Ez az egy szempont is elegendő arra, hogy elitéljük a hagyományos osztrák politikát, a mely pedig az udvar- és kormányképességnek első feltétele. (Ugy van! a bal- és szélsöbaloldalon.) Hogy ezek az állapotok lehetségesek, azt a legjobban bizonyítja az, hogy nálunk a parlamentáris rendszer meghibázott; az a rendszer, a melytől atyáink édes hazánknak boldogulását várták és a mely, ha lejárja magát, nem tudom, hogy mit fogunk helyébe tenni. Erre a pontra nézve eltérő nézetben vagyok a t. miniszterelnök úrtól, a ki minduntalan hangoztatja, hogy az ő kormánya, az ő különleges rendszere, a parlamentarizmus igazi megvalósulását és megtestesülését képezi. Én ellenkező nézeten vagyok. Megkísérlem tehát beigazolni, hogy nálunk a parlamentáris rendszer meghibázott, különösen két irányban. Először abban az irányban, hogy az