Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-63

258 63. országos ülés 1902 mdrczius 3-án, hétfőn. vényt tárgyalta — a melyet a t. képviselő ur ellenem czitál, ámbár ismét nagyon felületesen — szó esett arról, hogy ki lesz az, a ki a minisz­tereknek a nyugdijat engedélyezi? Erre nézve Mr. Hunt a második olvasásnál azt kérdezte, a mint az angol parlament tárgyalásainak naplója mutatja: »Kinél lesz a hatalom ezeknek a nyug­dijaknak az engedélyezésére?* (Halljuk! Sálijuk!) Erre Gladstone, az akkori miniszterelnök felszólalt és beszéde utolsó mondatában ezeket mondotta: »A penziókat egyesegyediil a minisz­terelnök engedélyezi, még pedig a saját felelő­sége mellett.« A mikor ezt az angol ellenzék hallotta, saját fiileinek nem akart hinni. És kételyek merültek fel, hogy ha egy volt politikai ellen­fele fog jönni a miniszterelnöknek és nyugdijat fog kérni, a miniszterelnök majd azt el fogja küldeni, a mi nem volna igazság. Akkor Grlad­stone újból ismételte előbbi nyilatkozatát, mond­ván, hogy »a miniszterelnök az egyedüli, a kinek joga és kötelessége lesz a konkrét esetek min­den körülményét megvizsgálni és a nyugdíjnak megadását vagy megtagadását elhatározni egé­szen az ő diskrécziója és tetszése szerint, mert ezen ügyre nézve egyedül ő van felhatalmazva.« (Felkiáltások a szédjbaloldalon: Mint a koroná­nak a tanácyosa •') Ámde mérjük össze a magyar jogrendet az angol jogrenddel és most nem mint ezen pado­kon ülő, hanem ellenzéki szempontból kivánok beszélni. (Halljuk! Halljuk!) Mondja meg nekem a t. elleuzék, hogy az ő szempontjából mérve a dolgot, melyik helyesebb, az angol jogrend-e vagy a mienk? Mi nálunk a jogrend? Van egy törvény, a mely mpgszabja a feltételeket és mó­dozatokat, a melyek mellett mindazok, a kik miniszteri állásban szolgáltak, a maguk penzió­ját követelhetik és senki tőlük meg nem vonhatja a/.t, ami a törvény erejénél fogva nekik feltét­lenül kijár. Itt kedvezé>nek a végrehajtó hata­lom részéről a barátok részére és hátrábbtétel­nek az ellenzék rovására abszolúte helye nin­csen. A törvény ereje szabályozza, a törvény hatalma biztosítja a miniszteri nyugdijakat, de nemcsak magát a nyugdijat, hanem annak össze­gét és mennyiségét is. Ismétlem, hogy én most tisztán ellenzéki szemj:>ontból vizsgálom a tör­vényt. És a mennyiben a törvény szabályozza ezt ós a mennyiben kedvezés vagy hátrányba juttatás egyáltalában ki van zárva, ez minden­esetre a legszilárdabb, a legalkotmányosabb jog­rend, a mely ellen, ellenzéki szempontból, gon­dolom, a legkisebb kifogást sem lehet tenni. (Ujy van! jobbfelöl.) Vájjon a t. képviselő ur hajlandó volna-e az angol jogrendet a miénkkel felcserélni és a miniszterelnök pouvoir-jára bizni, hogy ő szabja meg, melyik miniszternek akar nyug­dijat adni, melyiknek nem? Én, a ki feltétlenül és korlátlanul megbizom a miniszterelnök úrban, a mely bizalomban feltétlenül és korlátlanul oiztozik — azt hiszem — ez az egész párt, (Ugy van! jobbfelöl. Ellenmondás a szélsöbál­oldalon.) mi szívesen konferáljuk a miniszter­elnök úrra ezt a hatalmat. Széll Kálmán miniszterelnök; De én nem vállalom el! Vészi József; A miniszterelnök ur azonban nem vállalja el és ezt jól teszi, mert az alkotmá­nyosság rovására menne bizony az ilyen jogrend­nek a meghonosítása. (Ugyvan! jobbfél"l.) Legyen szabad tehát csodálkoznom azon, hogy az ellenzék­nek legtemperamentumosabb férfia akarja nálunk propagálni ezt a jogrendet, a mely a nálunk dívó törvényes jogrenddel szemben a miniszteri nyug­dijaknak megállapítását, a miniszterelnök dis­krécziójára és felelőségére akarja bizni. (He­lyeslés és tetszés a jobboldalon. Ellenmondás a néppárton és a szélslibaloldalon.) T. ház! Nekem a képviselő úrral szemben még sok mondanivalóm lenne, de befejezem fel­szólalásomat. (Halljuk ! Halljuk!) A t. képviselő ur múltkori beszédét egy nyilatkozattal fejezte be, a melyben egy felszólítást intézett hozzám, s e felszólításhoz a maga részéről egy ünnepé­lyes ígéretet is fűzött. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondta, hogy küldjek fel a könyvtárba, hozassam le az angol budgetet, mutassam meg neki abban a nyugdijtételt és ha megmutatom, ő megadja magát. Én felküldtem a könyvtárba, lehozattam azt és most itt van az angol budget. Rakovszky István : Abban nincs is benne ! Vészi József: A t. képviselő ur azt mondja, hogy nincsen benne, én azonban a t. képviselő­háznak meg fogom mutatni, hogy benne van! (Tetszés jobbfelöl.) Itt van, nem az az angol költségvetés, a melyre a t. képviselő ur alludál és a melybe igenis csak határozattal és felirat­tal lehet összegeket beállítani, hanem itt van a Consolidated found, az állandó költségvetés, mert az 1869-iki törvény értelmében a minisz­teri nyugdijak a Consolidated found-ba illesz­tendők be. Ezek külön megszavazás alá nem esnek, hanem egyszer és mindenkorra meg van­nak állapítva, a miniszterelnök pedig az illető összegeket a saját diskrécziójára engedélyezi azoknak, a kiket arra a legjogosultabbaknak tart. Ebben 263,000 font sterlinget kér általá­ban nyugdijakra az angol kormány és minden egyes tárcza költségvetésében ki van mutatva külön és ugy, a mint nálunk, be is van állítva, az illető minisztereknek nyugdija, a melyeknek összege 16.500 fontra rug. Felszólítom már most a t. képviselő urat, hogy jelentse ki azt itt, a t. ház színe előtt, a minek kijelentésére magát kötelezte, hogy meg­adja magát. (Tetszés jobbfelöl.) Ha pedig nem akarja ezt kijelenteni, akkor a t. ház megítélé­sére bízom, hogy kettőnk közül az adatok meg­világításában melyik volt az alaposabb, a skru­pulózusabb: a képviselő ur-e vagy én. (Tetszés a jobboldalon.) Mondanom sem kell ezek után, hogy mivel a képviselő ur premisszáinak egyetlen egyike

Next

/
Thumbnails
Contents