Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-63

248 65. országos ülés lyOÉ márczim 3-án, hétfőn. magyar polgár magyarul értekezhessek és anyagi érdekeit magyar nyelven érvényesíthesse, de nem ez volt felszólalásom tulajdonképeni czélja, hanem az, hogy a magyar állam tekintélyét megvédjem az ellene intézett jogtalan támadás ellen. Kérem a miniszterelnök urat, hogy. ha eddig nem sikerült ezt a vizsgarendet korrigáltatnia, méltóztassék odahatni, hogy az mielőbb korrigáltassák és hogy a magyar nyelv a rendes, kötelező tantárgyak közé felvétessék, mert ezt kívánja a nemzeti becsület. (Hosszantartó élénk tetszés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. ház! A t. képviselő ur ugyan nem annyira szavait magyarázta, mint az érvelését ismételte egy második beszédében, de hát ahhoz nem akarok hozzászólani, meg is történt már. Hanem ahhoz már van közöm, hogy a t. kéjíviselő ur szavai magyarázása közben, most másodszor, sőt harmadszor állítja, hogy a keleti akadémiában nem kötelező tantárgy és nem kötelezőleg taníttatik a magyar nyelv, és hogy a ki onnan kikerül, magyarul nem tud. Előttem feküsznek a külügyminisztérium hivatalos átiratai, a melleket akkor kaptam, midőn a t. képviselő ur a múlt esztendőben interpellált; itt van mindkettő, az 1900. és 1901-ik évből. Akkor én ugyanis hivatalosan kérdést intéztem hozzá, kijelentvén, hogy én teljesen osztom Major képviselő ur azon felfogását, hogy a keleti akadémiában a magyar nyelvnek kötelezőnek kell lennie, hogy ott a magyar közjogot tanítani kell és hogy az onnan kijövőknek magyarul kell tudniok. Erre azt a választ kaptam, hogy már régen tanítják ott a magyar nyelvet, hogy az kötelező és hogy senkit a vizsgán át nem bocsátanak, a ki magyarul nem tud. (Helyeslés a jobboldalon.) Ezt állítottam. A t. képviselő ur velem szemben azt mondja, hogy vagy nincs akaratom, vagy nincs erőm ezt keresztülvinni, én pedig konstatálom, hogy a t. képviselő ur ebben a kérdésben téved. Nem én tévedek, mert előttem fekszenek a hivatalos okiratok. {Elénk helyeslés a jobboldalon.) Major Ferencz: T. képviselőház! Elnök : Micsoda czimen kivan szólani a képviselő ur? Major Ferencz: Félreértett szavaim megvüágitása czimén. (Zaj jobbról.) T. ház! Nagyon könnyű meggyőződni arról, a mit én feltétlenül állítok, hogy a vizsgarend ugy lett kibocsátva, mint a hogy mondottam, hogy t. i. abban magyar nyelvről szó nincsen. Ezt határozottan olvastam a rendeletben, s ezt be is fogom mutatni a naplóból. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Nessi Pál: Halljuk a nemzeti nyelv védelmét a kultuszminisztertől! Elnök: Szólásra senki sincsen feljegyezve. Ha tehát szólani senki sem kíván, miután az előadó ur nem él a zárszó jogával, következik a szavazás. Csávolszky Lajos képviselő ur visszavonta határozati javaslatát és így csak a tételre történik szavazás. Kérdem tehát: elfogadja-e a t. ház az 1902. év közösügyi kiadásaiból a magyar korona országait illető összeget, 72,640.295 koronát, igen vagy nem ? (Igen! Nem!) A kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Dedovics György jegyző (olvassa): Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások. Rendkívüli közösügyi kiadás: 12,421.846 korona. Elnök: Megszavaztatik. Dedovics György jegyző (olvassa): A Bosznia és Herczegovinában, továbbá a Lim területén álló jíarancsnokságok, intézetek és csapatok 1902. évi rendkívüli szükséglete 7,367.000 korona után : 2,534.248 korona, Elnök: Elfogadja-e a t. ház e tételt? (Igen! Nem!) A kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja. Dedovics György jegyző (olvassa): Együtt: 14,956.094 korona. Az 1849. évtől az 1867. évig tényleg fennállott központi kormány közegeinek nyugdijai. Rendes kiadások. V. fejezet. Kiadás. Rendes kiadások: 41.325 korona. Illyés Bálint jegyző: Lukáts Gyula! Lukáts Gyula: T. ház! Ez a szégyenletes tétel 35 év óta szerepel már a magyar költségvetésben. Igazán csodálom, hogy 35 esztendő alatt nem volt arra alkalom, hogy a képviselőháznak többsége megemberelte volna magát és állást foglalt volna ezen gyalázatos tétel ellen. Miről van itt szó? Kérdem az igen t. miniszter urakat: tudnak-e a világtörténelemben felmutatni hasonló esetet, hogy egy nemzet nyugdíjjal dotáljon olyan egyéneket, a kik évtizedeken keresztül a nemzet megrontására törekedtek, a kik a nemzet ellen fegyvert fogtak és nem is becsületes harczban, hanem gyalázatos gyilkosságokban tüntették ki magukat a nemzettel szemben? (Élénk helyeslés a baloldalon.) Hiszen uramfia, ha a művelt Nyugaton valaki el meri mondani, hogy Magyarország nyugdijat fizet egy Axentye Szevemek, a ki Enyedet feldúlta, a ki magyar nőket és csecsemőket gyilkoltatott le kegyetlenül: ezt a művelt Nyugaton — még talán szerencsénk — nem fogják elhinni. És mikor cselekeszszük mi ezt ? Akkor, midőn a magunkéi iránt, a nemzet hősei iránt a kegyeletnek adóját a legkisebb mérvben sem tudjuk leróni! És épen ezért egy kérdést intézek az igen t. miniszterelnök úrhoz: Ha már az 1867-diki kiegyezéssel az obiigóknak egész gyalázatos sorozatát elfogadták, kérdezem, van-e szándéka a nemzet iránt is leróni a kegyelet adóját? Csak két tételt hozok fel. (Halljuk ! Halljuk!) Ott van a törvénykönyvben, a Corpus Jurisban egy alávaló paragrafus, a Rákóczy-nóta. Most az ifjúság körében egy bizonyos mozgalom indult meg, a melyet némelyek kicsinylenek, mások helyeselnek, de azért lelkében mindenki helyesnek és üdvösnek tart. (Ugy van! Ugy van! a szél-öbaloldalon.) Vájjon, ha a rendszerváltozás egyébből nem állott is az uj kormánynál, de az érzelmek, a magyar gondol-