Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-59

59. országos ülés 1902 február 26-án, szerdán. 169 gazdasági kérdések nemcsak bázisát nem képezik ezen külügyi politikának, hanem, mondhatnám, naivul, dőrén, a kezdetleges nemzetek tudatlanságával a magyar nemzet beleéli magát abba, ha azt hirdetik előtte, hogy létezik egy külügyi szövetség, mely biztositja neki a nagyhatalmi állást, de a gazdasági kérdések csak mellékes kérdéseket képeznek. Mikor ez a nemzet, mely dogmaszerüen hirdet egy külügyi alakulatot, látja, hogy ezen alakulat kezd szétomolni, hogy ennek egyéni fentartó faktorai a gazdasági érdekek szempontjából hűtlenné válnak ezen alakulathoz, akkor a magyar nemzet, mely annyi vérével és pénzével járul ezen külügyi kapcsolat fentartásához, még mindig kormányzati dogmaként hirdeti a hármasszövetséget, sőt ellenségének tekinti, a ki nem adja be a derekát, és nem hive ennek a hármasszövetségnek. És ha valaki mégis a házban a külügyi kérdéseket szóvá meri tenni és hivatkozik az 1867. évi XII. t.-cz. 8. §-ára, akkor előállnak a mi korinányférfiaink, és azt mondják, hogy uram, ne beszéljen ön külügyekről, ön és önök és mindazok, a kik külügyekben fel mernek szólalni, nem értenek a külügyhöz. A mi alkotmányunk világosan biztosit a nemzetnek beavatkozást a külügyekbe; egyenesen fentartotta, hogy a kormány hozzájárulása és beleegyezése nélkül semmiféle díjnomácziai vagy külügyi munka vagy akczió nem történhetik. Nem mutatja-e szintén a nemzet szuverenitásának sülyedését, hogy a kormányzat, mely, mondom, gazdaságilag is leigázta a magyar nemzetet és hozzáfűzte Ausztriához, még az ezen alkotmány által biztositott önállóságban sem akarja meghagyni a nemzetet ? Nem bizonyitja-e az, hogy ez az országgyűlés, melyet a szuverenitástól megfosztott az a körülmény, hogy sem hadügyi, sem külügyminiszterünk nem ül itt, hogy a legnagyobb pénzáldozatokat igénylő ügyeket a delegácziók intézik el, hogy a külügyekről csak oly kevés szó esik a parlamentben; hogy Magyarországnak az önálló kormányzat és intézkedés tekintetében meghagyott területen igyekezni kell megóvni a nemzet érdekeit ? Máshonnan nem várhatunk segítséget. Itt van a czukorkérdés. Nem maradt-e Magyarország egyedül? Méltóztattak volna csak látni azt az ijedtséget és megrökönyödést, melyet tapasztaltunk némely körökben és némely sajtóban, mikor azt kezdték hirdetni, hogy ime, ismét előállt egy gazdasági kérdés, melynél a hármasszövetségnek egyéb faktorai igen szépen cserben hagyták ismét Ausztria-Magyarországot; és hogy bizony ők minden politikai szövetség daczára, ennél a kérdésnél is csak saját érdeküket nézik. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) És itt is azt tapasztaljuk, hogy mig Ausztriában abban a pillanatban, mikor az a hir érkezett, hogy Angolország teljesen a saját kol KÉF-VH. NAPLÓ. 1901—1906. III, KÖTET. niáinak javára eső czukorbehozatali és gyártási politikát akar követni, az összes gazdasági faktorok azonnal a legnagyobb gazdasági akczióba fogtak, hogy azt a hátrányt elhárítsák, a mely a gazdaságot fenyegeti : (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) tessék nekem megmondani, hogy itt Magyarországon mit tettek eddig? Biró Lajos: Holnap délelelőtt 10 órakor lesz a gyűlés a Köztelekben! Kubik Béla: Miért nem hagyták holnaputánra, vagy két héttel későbbre! (Zaj.) Visontai Soma: A politikai körök semmit sem tettek és igen örülök, hogy Biró Lajos t. képviselőtársam is felvilágosított, hogy mennyire igazam van; hiszen a Köztelek is akkor jön össze, a mikor a bruxeliesi konferenczia a végére jár, és a mikor Bruxellesben már rég meghúzták a halálharangot a magyar gazdasági élet eme fontos kérdése felett. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De ezt nem azért hoztam fel, hogy itt a gazdasági egyesületeket felelőségre vonjam. Erre sem jogom, sem okom. Teszem ezt azért, hogy bemutassam, hogy minden politika, a melyet követünk akár a külföldön, akár a belföldön, sőt az a külügyi politika is, a melynek oly nagy erejét és támaszát képviseli Magyarország, soha sem olyan, a milyenben akár a mi kereskedelmünk, akár pénzügyi vagy gazdasági érdekeink megnyugvást találhatnának. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalolda Ion.) T. képviselőház! Kétségtelen az, hogy nagyon érdekes kérdéseket vetnek fel ezek a válságok. Felvetnek pedig két irányban, (Halljuk! Kálijuk!) a melyeknek egyikét is másikát is hangoztam akarom. (Zaj jobbfelöl. Halljuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Visontai Soma: Hangoztatni akarom pedig két okból. Először azon kötelességből, a mely mint magyar parlamenti tagot illet, másodszor pedig azért, mert az a törekvésem, hogy a mi külügyi politikánknak és külkereskedelmünknek súlypontját alkotmányunk értelmében végre valahára hozzuk át a delegáczióból ide a parlamentbe. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Nemzeti mulasztás, a parlamentnek egyik szégyene, hogy, bár az 1867 : XII. t.-cz. 8. §-a a külügyi politikára való teljes befolyást biztosit a magyar nemzetnek, mind e kérdéseket mégis teljesen átadtuk a delegácziónak. Sőt azt látjuk, hogy midőn szóba került az, hogy az osztrák tartományoknak bekövetkezhető alkotmányválságánál talán bekövetkezik az az eset, hogy az 1867-diki kiegyezést revideálni kell, akkor is csak egy hang emelkedett, gróf Apponyi Albert hangja, a ki az ő jászberényi beszédében, — melyből most az idő előrehaladottságára való tekintettel idézni nem kívánok — azt mondta, hogy ha az 1867-diki kiegyezést revideálni kell, akkor azt csakis a nemzeti függetlenség és önállóság továbbfejlesztése szempontjából és a 48-as eszmék szem előtt tartása 22