Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-58

134 5ö. országos ülés 1902 február 25-én, kedden. kosságot véve számba, ha egy ilyen statisztika elképzelhető, akkor az a statisztika, ha tiz év előtt állították volna össze, midőn a kereskedő oda telepedett, teljesen egyenlő lett volna a tiz év múlva készített statisztikával, mert az a 200 ezer forint Szatmár város lakosságából lett kiszíva, csak ott fekszik a Wertheim-kasszába letéve; de azért nincs Szatmárott kevesebb pénz, Szatmár városának lakói azonban mégis 180 ezer forinttal ki vannak szipolyozva. T. képviselőház! Én csak ilyen parlagiasan felelek azokra az igazán mély tudású financziális fejtegetéseire, a melyekkel a pénzügyminiszter bennünket immár évtizedek óta megajándékoz. Ugyanez történt Magyarországon. A bilancz teljesen rendben van, csak az a különbség, hogy 400 millió forint és talán még több bank kiszíva Magyarországból és be van téve a Wertheim-kasszába és szerepel az igen t. pénzügyminiszter ur pénztári készlete gyanánt. (Tetszés a szélsőbaloldalon..) Lukács László pénzügyminiszter: Hol van? (Derültség jobbfelöl.) Pichler Győző: Az a baj, hogy még az Union-bankban is van. (Zaj.) De engedje meg a t. képviselőház, hogy ennek a példának folytatást is adjak, mert én nem annyira szónoki babérokra aspirálok, hanem arra, hogy talán kifelé is megértsék, hogy mi az a pénztári készlet. Egy háztulajdonosnak, a ki a körúton épitett egy házat, az adómentességi törvény értelmében 15 évi adómentessége van. Mikor a házat felépítette, félév múlva jön ám a házfelügyelő és azt mondja: megrepedt a vízvezeték csöve, ennek kireparálása 15 frtba kerül, a mire azt mondja a háziúr: Nem tehetem, spórolni kell, mert 15 év múlva adót kell fizetni a ház után. És ez igy megy évről-évre; akármilyen javítással, akármilyen újítással lép a házfelügyelő az ingatlan tulajdonosa elé, az mindig visszautasítja azokat, csak takarítja a filléreket, mert — úgymond — 15 év múlva megszűnik ;

az adómentesség, s akkorra kell nekem a jiénz. Es mi ennek az eredménye? Az, hogy mire bekövetkezik a 15-ik év, s lejár az adómentesség, annak a háziúrnak további adófizetésre egyáltalában nincsen szüksége, mert az egész ház, miután a háziúr befektetéseket nem tett, javításokat, újításokat nem eszközölt, öszszeomlik, rommá, porrá lesz minden és nem kell utána adót fizetni. Elpusztult az adóegyed. (Mozgás a jobb- és a baloldalon.) Hát, t. képviselőház, a pénzügyminiszter ur is szembeszáll minden újítással, minden reorganizáczióval, minden renoválással, mert neki gyűjtenie kell a pénzt, össze kell gyűjtenie a pénzt arra az adóra, a mely adó üldözi ezt az országot immár negyedik évtizede: a katonai követelésekre. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalion.) Es mi történik azalatt? Szünetelvén az újítások és reorganizácziók, pusztul és nyomorulttá lesz az ország népe, és csak egyben van hatalmas haladás a statisztikai adatok szerint: a végrehajtások, árverések számában. (Mozgás a baloldalon.) De a pénzügyminiszter ur azért csak gyűjti a pénzt, rakásra halmozza, mert az a pénz kell majd megint katonai követelésekre, az adóegyedek pedig sorra pusztulnak és megszűnik ennek az országnak jóformán életképessége ilyen politika mellett, midőn ahhoz még az általános európai gazdasági válság is járul. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Mert ha az európai gazdasági válságról beszél az igen t. miniszter ur, akkor, mielőtt erre áttérne, mint egyik tényezőre térjen át saját politikájára, a mely politikának köszönheti a miniszterelnök ur, hogy abban a székben ül. Mert a miniszterelnök ur, szemben a törvényhozás másik faktorával — máskép nem képzelhetem el — mindig azzal áll elő, hogy neki van a legjobb politikája, mert — úgymond — jöjjenek bár az uj ágyuk, keltjének bár uj hajók, ha arra adóemelés kellene, akkor ez a nép, ez a magyar nép, a melyiknek lelkében a Kossuth eszménye még él, fellázadna a megterheltetés ellen, de hát ime, én megadok mindent ágyura, hajóra, mindenre, a mit követel a legfelsőbb hadúr, mert az én pénztárkészletemből kifutja és az ország adóját sem kell emelni érte. {Mozgás a baloldalon.) És ez az a politika, a mely oda erősiti a miniszterelnök ur székét és oda erősiti a miniszterelnök urat is székéhez. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Pedig én meg vagyok győződve arról, hogy, ha ez a nép olyan fináncz-politikát élvezne, a mely az ő terheit megkönnyíti, ha olyan fináncz-politikát élvezne, a mely által az ő gyarapodása és felvirágzása előmozdittatik, ha arról lenne szó, hogy e nemzetnek gyermekeit kell megvédeni, — hiszen mi is egy millió katonát küldünk a katonasághoz — nem riadna vissza a nemzet az áldozatkészségtől, ha arra képes volna. De igy az ország véréből és verejtékéből gyűjti össze a miniszter ur abba a rettenetes nagy Wertheim-kasszába a pénzeket, nem törődvén azzal, hogy a pénzgyüjtés nyomán jajok és szenvedések hangzanak fel és nyomor pusztít az egész országban. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) T. ház! Az utóbbi időkben felmerült az a terv, hogy bizonyos pénzügyi körök márczius elejére várták azt a nagy beruházási kölcsönt. Majd jött az idea, hog^ a miniszter ur a konverziókkal foglalkozik. És, t. ház, mi történt? Eddig még semmi biztosat nem tudunk a miniszterelnök ur terveiről. Széll Kálmán miniszterelnök: Már megint én? Pichler Győző: Bocsánatot kérek, annyira meg vagyunk szokva, hogy a miniszterelnök ur expropriálja a vitát, hogy önkéntelenül róla beszélünk! Széll Kálmán miniszterelnök: Kérem, szívesen, tessék! Én csak kérdem, hogy konfúzió ne legyen. Kubik Béla: A többi csak fejbólintó. (Zaj.) Pichler Győző: A miniszterelnök ur uralma