Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-58

ŐS. országos ülés 1902 teli a nemzet és ezzel meg van elégedve, és a mely azt mondja, hogy megmásíthatatlan az a viszony, a melyet a történelmi tények előidéztek, a melybe jutottunk? T. ház! Nem tudom, hogy melyik az a történelmi tény, a mely megmásít­hatatlan hatással lenne akármely nemzetre? Madarász József: "ügy van! Minden mu­landó ! Kecskeméthy Ferencz: Melyik az a törté­nelmi tény, a melyet egy másik történelmi tény meg ne változtathatna? Semmi se megmásítha­tatlan ; semmi se megváltozhatatlan ; gondoljunk csak hazánk történetére; mi volt hazánk akkor, a midőn első királyunk alkotmányát megadta; mi lett azóta, és micsoda ma? Vagy gondoljunk Olaszországra; mi volt a múlt század elején és mi volt a múlt század végén? A múlt század elején sanyargatta egy zsarnok hatalom: Ausz­tria, a század végén pedig már szabad nem­zetté lett. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbal­oldalon.) Vagy gondoljunk Francziaország tör­ténetére, királyságával, császárságával, vagy leg­utóbb köztársasági kormányzatával. Nincs semmi megmásíthatatlan, t. ház, és én bizonyos va­gyok felőle, hogy ennek a századnak végén sok dolog egészen másként lesz, mint volt e század elején. Azok az abroncsok, a melyek annyi különféle nemzetiséget egy monarchiában akar­nak egyesíteni, és a mely abroncsok már a múlt században is pattogni kezdtek, jiattogni fognak továbbra is, és azokat a különféle nemzeteket és népeket örökre egyesíteni, örökre összeabron­csolni nem lehet. (Halljuk! Halljuk! a szélső­baloldalon.) T. ház! Ez a szabadelvű politika a mi felfogásunk szerint áldástalan, önző és nemzet­pusztító politika! (Igaz! Ugy, van! a szélső­baloldalon.) Madarász József: Jól megkeresztelte! Kecskeméthy Ferencz: Á t. miniszter urak ugy ülnek ott piros bársony székeiken, mint va­lami szfinxek, titokzatos arczczal, de, t. minisz­ter urak, a szfinxek ideje rég lejárt; azok nem imponálnak többé a világnak; az utolsó is szégyenkezve vetette magát az aegei tengerbe, és ott pusztult el. (Halljuk! Halljuk! a szélsőbal­oldalon.) T. ház! Nem hiszünk többé a szofizmák­ban; mi hiszünk elveinkben, a függetlenségi és 48-as pártnak elveiben, és meg vagyunk róla győződve, hogy ezek az elvek érvényesülni és hódítani fognak. A remény, t. ház, a Kossuth­kultusz emelkedésében van. Azután reménysé­günk lehet egy önérzetes, erélyes politikában. Bécsben a Stranskyk és Kramarzok szavát hall­gatják és értik meg. Hiszen a napokban Kom­játhy Béla t. képviselőtársam magyaros, erőtel­jes felszólalását sokan kárhoztatták és elitélték nálunk; de, t. ház, hang, a melyen a magyar ember beszél, ezt a hangot üdvözöljük mi itt. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A magyar nemzetnek lojalitása ismeretes az február 25-én, kedden. 131 egész világ előtt, és ismeretes az osztrákok há­látlansága is. Hiába is igyekeznék a t. minisz­terelnök ur ezt lemosni róluk. A t. miniszter­elnök urnái egy sokkal nagyobb ember mondta ezt, ki a múlt század elején élt, a nagy Napó­leon. Mit értünk mi el a hyperlojalitásunkkal ? Mi Magyarországnak a helyzete, sorsa és az állása ma? Azt értük el, a mit a boldogult Greguss Ágostonnak meséje szerint az egyszeri eb elért, a mely igyekezett az ő gazdája után, mikor az útra kelt, az pedig vissza akarta őt zavarni. De az eb csak ment utána, és az utón, mikor a rablók megtámadták a gazdáját, segít­ségére volt a gazdájának és megszabadította. És mégis, mint a költő mondta: Gazd' uram ekként menekül. Folytatja útját, megkerül, Ebével ismét hazamégyen, De Bodrinak csak ugy, mint régen, Száraz kenyér és bot juta, így jár az ember, ha kutya. (Derültség.) Mivel a költségvetést én rossznak találom, azért én nem hogy elfogadnám, de a botom végével sem érinteném ezt a költségve­tést. (Helyeslés a széls'úbaloldalon.) Farkas József jegyző: Pichler Győző ! Pichler Győző: Mélyen t. képviselőház! Immáron négy hete, hogy ez a képviselőház az 1902. évi költségvetés tárgyalását folytatja, és ha én az idő előrehaladott volta daczára itt felszólalni bátorkodom, és a ház szives figyel­mét talán hosszabban igénybe akarom venni, indit engem erre az, hogy kétségtelen, hogy ama költségvetésnek, mely közvetlenül az or­szág közvéleményének megnyilatkozása után tárgyaltatik a képviselőházban, tárgyalása van hivatva hozzávetőleges képet adni arról, hogy ujabb törvényhozói működésünk ötévi czik­lusa alatt micsoda irányadó eszmékért küz­denek azok, a kik a nép bizalmából ebben a házban helyet foglalnak. Szükségesnek tartot­tam ezt az általános igazságot itt felemlíteni azért, mei't a kormánypárt, a mely túlnyomó ei'ővel rendelkezik itt és a sajtóban, különösen az utóbbi napokban egyenesen kifogásolta azt, hogy a vita hosszura nyúlik, és azt hangsú­lyozta, hogy ennek a nemzetnek nem áll érde­kében, hogy a költségvetés tárgyalása hossza­dalmas legyen, hogy az általános vita hetekig tartson, és azért inkább iparkodjék a képviselő­ház a költségvetést letárgyalni ós ujabb alkotá­sokkal gyarapítani a nemzet jólétét. Mi, t. ház, itt az ellenzéken, a mikor felvonulunk és hirdet­jük azokat az elveket, a melyeket a kormány­zatban érvényesítve akarunk látni, nem hiába való munkát cselekszünk (Igaz ! Ugy van! a szél­söbaloldalon.) Mert meglehet, hogy a pártunk alapját képező magasztos eszmék megvalósulása idő kérdése, de a mi bizalmunk és feltétlen hitünk e nemzet jövőjében azt súgja, hogy ezek az alap­elvek egykoron érvényesülni fognak, és a mikor ez bekövetkezik, az egyúttal azonos lesz a nemzet 17*

Next

/
Thumbnails
Contents