Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-57

57. országos ülés 1902 február 24-én, hétfőn. 115 megalázásáról, szégyenéről van szó, ne legyen különbség közöttünk, hanem ott egy szívvel és lélekkel álljunk össze, és egy szívvel és lélekkel egy czélt tűzzünk magunk elé. Nos, t. képviselőház, én kétlem, hogy a miniszterelnök ur ott volna, a hol a nemzet megalázásáról van szó, már t. i. hogy védelmére keljen. Ez csak frázis. Mert emlékszem arra, hogy pl. Ugron Gábor felszólalt tavaly a delegáczióban, kívánta, — de ha fel nem szólalt volna is, rég meg kellett volna csinálni, — hogy a magyar nemzeti czimer és zászló minden külügyi követségünkön ott legyen. Hát nem az ország megalázása és szégyene az, hogy nincs ott ? Hát ott volt-e a miniszterelnök ur, a hol az ország megalázásáról van szó ? Ez csak frázis, csak taktika a miniszterelnök ur részéről, de egyéb nem. Mert a mikor az országnak megalázásáról van szó, akkor a miniszterelnök ur igen sokszor távol van. Ott van, kérem, az, hogy mikor az országgyűlést megnyitják, mindig ott van a fekete-sárga zászló. Pedig az 1848: XXI. t.-cz. világosan megmondja, hogy minden középületen ott kell lenni a nemzeti zászlónak, a mi azt jelenti, hogy másnak nem szabad ott lenni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Madarász József: Csak nemzeti zászlónak! Várady Károly: Kérdem, vájjon közbelépett-e a miniszterelnök ur 30 esztendő alatt, hogy ez a szégyen az országot ne érje ? Nem lépett közbe, és azért mondom, hogy nincsen ott, a hol az ország megalázásáról van szó. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Egyes lapok arról is beszéltek, hogy a kormány fel akarja emelni a czivillisztát. Nem tudom, mennyiben igaz ez, mennyiben nem, de azt tartom, hogy igen helytelen vállalkozás volna, mert a fejedelem 157 millió forintot kapott már az országtól 34 esztendő alatt s ma is 4,500.000 forintot kap, a mi olyan fizetés, . . . Holló Lajos : Szegény nép, gazdag fejedelem ! Várady Károly: . . . a melyből, akár aluszik a fejedelem, akár ébren van, 1000 korona jut minden órára. Épen azért nem tartom helyesnek, hogy a kormány a czivillisztát emelje, sőt lehetetlenség, hogy abban a nyomorúságos helyzetben, a melyben vagyunk, a fejedelem azt elfogadja. Azt tartom, hogy, mint az olasz király, látván az ország nyomorúságát, maga jelenti ki, hogy a czivillisztából kevesebbet kíván. (Helyeslés a baloldalon.) Nessi Pál: Ezt tessék ajánlani a királynak! Várady Károly: Röviden kívántam ezekkel bizonyítani, hogy közjogi téren udvari a kormány politikája. Nessi Pál: Mindenütt! Várady Károly: Ugyanez az udvari politika vezeti a kormányt közgazdasági téren is. Mert kétségtelen dolog, hogy az önálló vámterületet már régen meg kellett volna alkotni és a kormány mégis folytonosan negálja. Igaz, a miniszterelnök ur igen ügyesen siklik el a kérdések elől. Nessi Pál: Az a mi bajunk, hogy olyan ügyes. Várady Károly: En csak kevés indokot leszek bátor felhozni arra, hogy bebizonyítsam, hogy akármilyen éles és fényes dialektikával él a miniszterelnök ur, sohasem fogja annak az alapigazságnak helyességét eltagadhatni és sohsem fogja annak az ellenkezőjót igazolhatni, hogy egy államnak önállósága és önálló ipara ne volna sokkal előnyösebb, mint bármely más I intézkedés. Hiszen a ki figyelemmel kiséri az ipar kérdéseit, kellett, hogy megismerkedjék azzal az élénk vitával, a mely politikusok és írók közt folyt a felett, mi a helyesebb: a forgalom szabadsága e, vagy pedig korlátozása. Ezeknek a vitáknak az lett az eredménye, hogy miután az államok gazdasági egyénisége olyan korban alakult meg, a mikor nem volt olyan óriási közlekedés és verseny, mint ma, feltétlenül szükséges a forgalom korlátozása, feltétlenül szükséges, hogy az államok vámmal védekezzenek az óriási verseny ellen. Ebből folyólag nem lehet helyeselni Magyarországon sem azt az álláspontot, hogy mi itt összeszövetkezzünk egy idegen állammal, Ausztriával, és annak iparával hagyjuk magunkat agyomryoinatni, mikor pedig kétségtelen, hogy csak a belső fogyasztás, csak az ipar fellendülése képes megteremteni az ország gazdagságát. De hát a trónbeszédben is jelezte a kormány azt az álláspontját, hogy ő csak támogatni, segíteni hajlandó, de megvédeni, s megteremteni nem hajlandó a magyar ipart és így kétségtelen, hogy az ország lekötöttségét a kormány idézi elő a maga politikájával. Pedig, t. ház, sehogy sem helyes ez az ipari politika. Először minden tekintetben zavarja a közgazdasági érdekeket, másodszor nem látjuk azt, a mit más országban látnak, hogy a kormány évtizedekre előre megmondaná, miként akarja vezetni a közgazdaságot, az ipart, s kereskedelmet. Bukdácsolunk évről-évre, de egy nagyszabású politikát, a mely a kormány törekvéseit évtizedekre előre megvilágítaná, hiába keresünk. Nem látjuk pl. miként akarja a kormány az ipariskolákat szervezni, a tőkegyűjtést miként segíti elő; miként teremt piaezokat, a melyek az iparpolitikának lényegét képezik. Mindezekből semmit sem látunk. Sőt azt mondom, hogy ez a kormány közgazdasági téren nagyobb hibát követ el, mint a Bánffy-kormány, pedig már annál alig lehet alantasabb kormányt képzelni, mert hiszen a mig a viszonosság feltétele mellett Bánffyék csak egy évig tartották meg ezen állapotokat, addig a mostani kormány az 1899. évi XXX. t.-czikkel 8 esztendőre adta ki kezéből az önálló ipar alapításának jogát. De itt van a behozatali statisztika is: ez is rávezethetné a kormányt arra, hogy végre az önálló ipar megteremtésének útjára térjen, mert hiszen köztudomású, hogy ma is 927 millió ko15*