Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-57

57. országos ülés 1902 február M-én, hétfőn. 107 ságról volt szó, és alig vette fel a kormány ezt a királyi nyilatkozatot programmjába, már az elnökválasztásnál megbukott. Mi, t. ház, megmaradunk azon régi konzervatív és keresztény szellem mellett, a mely Magyarországot ezer éven át fentartotta, a melyből Magyarország ezer éven át erejét merítette és meg vagyok győződve, hogy fogja meríteni a jövőben is. Senkinek jogait nem bántjuk ; mindenkivel szemben egyformán igazságosak vagyunk. Mi tiszteljük a vallásosságot abban is, a ki nincsen velünk egy hiten, mert tudjuk, hogy az is az államnak egyik alapja és támasza. Mi senkinek a joga ellen küzdeni nem fogunk, (Helyeslés a néppárton.) de követeljük saját küldőinknek a jogait, hogy azok teljes mértékben érvényesüljenek. (Helyeslés a néppárton.) Divatba jött itt, t. ház, hogy az állatseregletből hoztak fel példákat. Makkai Zsigmond képviselőtársunk vezette be, (Derültség.) mert hiszen ő hasonlította Erdélyt a fejőstehénhez, a melyet mindenki megfej és senkisem táplál. Utána jött egy másik t. képviselőtársunk, a ki a néppárt ökreivel szántatta meg az ő földjeit. Hát, t. ház, én azt mondom, hogy Magyarországnak ezeréves vetését elgázolta a vadonból előrohanó vadkan — ez szentírási kifejezés különben, — elpusztította és mi őrt akarunk állani azon ezeréves vetés mellett, hogy az további pusztításoknak kitéve ne legyen. (Tetszés a néppárton.) És mi nem akarjuk előmozdítani azt a kormányzati irányzatot, a mely ezen vetésnek fennállását és prosperálását veszélyezteti. Ezért az előttünk fekvő költségvetést el nem fogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés a néppárton. Szónokot számosan üdvözlik.) Nyerge László jegyző: Morzsányi Károly! Morzsányi Károly: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A költségvetés tárgyalásának befejező stádiumában annak, a ki nem akar kizárólag ellenzéki szempontból kritikát gyakorolni, nagyon nehéz ujabb anyagot találni. Ha mindemellett felszólalok és pedig az általános vitánál, teszem ezt azért, mert Budapest székesfővárosnak ügyeiről akarok megemlékezni, a mely ügyek nemcsak a belügyminisztérium, hanem az összes minisztériumok hatáskörébe tartoznak. De felszólalok, t. képviselőház, azért is, mert Budapest háztartásáról különösen az utóbbi időkben oly hirek keringenek, a melyek nagyon különös világításba helyezik a főváros közigazgatását. Magántársaságokban és hírlapokban, sőt képviselői körökben is bizonyos ellenszenv és előítélet fejlődött ki a fővárossal szemben, és általánosan az a felfogás uralkodik, hogy a főváros mai helyzete a rossz gazdálkodásnak következménye. Én, a ki mint törvényhatósági bizottsági tag a főváros közigazgatását és annak nevezetesebb mozzanatait 26 év óta folyton éber figyelemmel kisérem, nem csatlakozhatom ezen felfogáshoz, a mely nézetem szerint vagy a viszonyok nem ismerésén, vagy azok félremagyarázásán alapul, hanem kénytelen vagyok kijelenteni, hogy a főváros mai helyzetét egyrészt az általános közgazdasági rossz viszonyok, másrészt azok az óriási terhek idézték elő, a melyeket a fővárosnak ugy az állam helyett, mint saját fejlődése érdekében viselnie kellett. A kezemben levő statisztikai adatok sokkal világosabbak és meggyőzőbbek, mint bármely elméleti okoskodás, és épen azért tájékoztatásul, ismertetés czéljából bátor leszek felsorolni azokat a nagy terheket, a melyeknek súlya alatt a főváros majdnem összeroskadt, és a melyeknek enyhítése és részbeni megszüntetése esetén nemcsak zavar nem állott volna elő, hanem ellenkezőleg, a főváros virágzásnak indult volna. Budapest székes-fővárosnak története tulajdonkép az 1872;ik évben keresztül vitt egyesítéssel kezdődik. És ha tekintetbe veszszük azt, hogy a főváros ezen 30 évi rövid időszak alatt egy vidéki város nívójáról emelkedett Magyarország méltó metropolisává, a melyre nemcsak mi magyarok lehetünk büszkék, hanem a melyet a külföldiek is dicséretekkel halmoznak el: őszintén be kell vallanunk, hogy a főváros meglehetősen kedvezőtlen viszonyok között rövid idő alatt óriási haladást tett és jobban fejlődött, mint sok külföldi város, a melyek nagyságukat évszázadok ernyedetlen munkájának köszönhetik. Pedig ha nézzük, t. képviselőház, hogy 1874. óta majdnem minden egyes törvény különféle állami szolgáltatások és teljesítések czimén ujabb meg ujabb terheket rótt a fővárosra, ha továbbá figyelmünkre méltatjuk azt, hogy a főváros rohamos fejlődése mily óriási pénzáldozatokat vett igénybe, és végre, ha mérlegeljük azt a nagy veszteséget, a melyet a főváros különösen az utóbbi időben az ipar és a kereskedelem nagymérvű pangása és hanyatlása következtében szenvedett: akkor valóban csodálkoznunk kell a felett, hogy a főváros háztartásának egyensúlya jly sokáig fentartható volt. Altalánosságban leszek bátor felsorolni azokat a nagy beruházásokat, a melyeket a főváros 1874-től 1900-ig kölcsönpénzekből eszközölt. így kölcsönpénzekbői kiadatott vízvezetékre 27 millió korona, csatornázásra 8 és fél millió, iskolákra 14 millió, vásárcsarnokokra 12 millió, közvágóhidra és marhavásárra 3 és fél millió, közkórházakra 8 millió, kaszárnyákra 6 és fél millió, közigazgatási épületekre 9 és fél millió, szabályozásokra és útépítésekre 7 millió, ezenkívül különféle beruházásokra még 6 millió, ugy, hogy a főváros 1874-től 1900-ig 111 millió koronát meghaladó összeget ruházott be, a melyből ezen 26 esztendő alatt egy évre átlag több mint négy millió korona esett. Ezekkel a beruházásokkal szemben a kiadások folytonosan szaporodtak és pedig hatványozott mértékben, mig a jövedelmek, különösen az utóbbi években, a rossz viszonyok következtében csökkentek. Csak egy pár példát fogok felsorolni, a melyek ezen állításomat igáié*