Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-34

42 34. országos ülés 1902 január 20-án, hétfőn. selőház nevetve tapsol ezen jelenetnek! Tapsol, midőn a magyar nemzet legfontosabb jogai nevetségessé tétetnek. (Zajos felkiáltások a szélsöbaloldcüon: Ugy van! Ugy van! Szégyen, gyalázat!) Nagyon meggondolja tehát ma egy mélyen érző és hazájának alkotmányát féltő képviselő, vájjon mikor használ nemzetének többet: ha hallgat-e keserűséggel, vagy ha ilyen jeleneteket enged ismétlődni, a magyar képviselőházban. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A t. miniszter ur tegnajielőtt, de nem is a miniszter ur, mondjuk, hogy a nyugalmazott táborszernagy (Felkiáltások a szélsőbaloldalion: Szólgálatonkivüli!) azt mondta: mit neki a magyar közjog, ő nem azért van itt a magyar parlamentben, hogy közjogot magyarázzon, ő azért van itt, hogy teljesítse azt, a mit a hadsereg követel, és a végén odavezette, hogy mit neki a jogi elmefuttatások, itt a tények határoznak. Mondjuk, a t. miniszter ur elfogadta azt, a mit Faust-ban mond Goethe, hogy minden elmélet szürke, csak az életnek aranyfája zöld, nos hát, t. miniszter ur, most egy pillanatig én is erre az álláspontra helyezkedem. Nézzük, a tényeket. (Halljuk! Sálijuk!) Vájjon önök, t. többség, a kik azért és egy olyan prograrnm alapján jöttek be a parlamentbe, hogy az 1867 : XII. t.-cz.-et továbbra is fentartsák, jogos alapon állanak-e ? Van ma már 1867 : XII. t.-cz. ? (Egy hang a szélsőbaloldalon: Nincs!) Méltóztassék nekem felelni erre. Ma már nincs 1867 : XII., mert annak mélységes mély gyökere abban a föltevésben volt, hogy mind a két államban teljes alkotmányosság van. (Ugy van! Ugy van! a szélsőbalon.) Nos hát t. miniszter ur, itt vannak a tények. Ha arról beszélünk, hogy lehet-e a közös hadseregnek ujonczokat megajánlani évről-évre, akkor, mikor négy esztendeje odaát a R.eichsrathban az alkotmányos képviselet szünetel, itt vannak a tények, ez már nem szürke elmélet. Ha tehát a miniszter ur tényeket akar, akkor ezekkel a törvényjavaslatokkal igazság szerint ebben a parlamentben ma nem is lehet komolyan előlépni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldaloldalon.) A t. miniszter ur és a t. előadó ur is olyan külső formulának veszi ezt, hogy a magyar nemzetnek kötelessége megajánlani az ujonczokat, mert a közös hadseregnek szüksége van erre. Szinte csodáltam, hogy a miniszter ur, a kiben becsülöm azt az őszinteséget, a melylyel a magyar alkotmányosságról igen sokszor nyilatkozik, hozzá nem tette, hogy szavazák meg, t. uraim, mert így legalább megvan az alkotmányos formája, mert ha nem szavazzák meg, akkor is behajtom az ujonczokat, akkor is meglesz a közös hadsereg. (Derültség és tetszés a szélsöbaloldalon.) Tehát jobb önöknek, ha abban az ábrándban élnek, hogy alkotmányosan és törvényesen megy a dolog. (Tetszés a szélsőbaloldalon.) Pedig t. miniszter ur, a magyar nemzetnek ez a joga évszázados keservek talaján kinőtt vérvirág. A t. miniszter urnak soha sem volna szabad elfelejtenie, és nem volna szabad elfelejtenie egyetlen honvédelmi miniszternek sem, a ki itt ül a parlamentben, hogy midőn a magyar nemzet Mohácsnál vérzett, midőn védte azt a hatalmat, a mely ellenünk van, akkor annak a hatalomnak első dolga volt ott a harczmezőn a vérében fetrengő magyartól elvenni kardját és a tulhatalmas királyi hatalom ellenében nekünk most nincsen egyebünk, mint az ujonczmegi ajánlás. (Ugy van! Ugy van! a szél&öbaloldalon.) Soha sem volna szabad ezt elfelejteni, t. miniszter ur és t. előadó ur; a dolog lelkét kellene szem előtt tartani és nemcsak a formulákat elmesélni, hogy ez a törvényjavaslat már lejárt, meg kell ujitani, mert a közös hadseregnek szüksége van rá. Hát hiszen, ha csak rövidesen nézzük, ugyan micsoda okon, micsoda jogon ajánljuk meg mi az ujonczokat annak a közös hadseregnek ? Majd rá fogok térni, hisz felszólalásomnak ez volt az egyedüli czélja. De mielőtt ezt tenném, méltóztassanak megengedni, hogy kettőt jegyezzek meg. Vájjon van-e ilyen képtelenség az egész világon, hogy egy nemzetnek alkotmányát, hazáját, békéjét, minden jogát olyan hadsereg védje, a hol még az sincs föltételül kikötve, hogy az illetőnek honpolgárnak kell lennie? Hát nem képtelenség az, t. ház, a legfontosabb védőjogot, a kardot, olyan hadseregnek a kezébe adni, a hol nem honpolgárok a katonák, a melynek tagjaitól azt, hogy a nemzet tagjai legyenek és hogy e nemzet jogait védelmezzék, viszonértékül meg nem követelik? A delegáczióban felhozták a múlt esztendőben ezt a kérdést, hogy 1868-ban, gondolom, egy felségrendelet jelent meg, a mely megígérte a nemzetnek, hogy a közös hadsereg! ben, magyarországi ezredekben csak olyanok fognak tisztekül alkalmaztatni, a kik magyar honpolgárok. Ez a felségirás megvan! (Égy hang a szélsőbaloldalion: A magyar csapatokban!) Áttérek most arra a hírlapi czikkre, a melyet a ^Budapesti Hirlap« deczember hó folyamán irt. T. képviselőház! Igaz-e ez a dolog, nem igaz-e, nekem módomban megbírálni nincs, de a t, miniszter urnak igenis van. Egyet tudunk, t. ház, azt, hogy Magyarországon minden nemzetiség jogosítva érzi magát e nemzetet sértegetni ott, a hol akarja. (Ugy van! Igaz! a szélsőbaloldalon.) Azt tudjuk, t. ház, hogy mindenki, a ki a magyar nemzetet önérzetében, becsületében sérti, védve lesz és mindenki, a ki a magyar nemzet jogát védeni és a sértést megtorolni akarja, az meg lesz büntetve. (Ugy van! Igaz! a szélsőbaloldalon.) A miniszter ur a fejét rázza rá, majd rájövök erre a kérdésre és bebizonyítom. (Halljuk! a szélsőbaloldalon.) Nem volt tehát elégséges, azt mondani, hogy ez egy