Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.
Ülésnapok - 1901-51
51. országos ülés 1902 február lk-én, pénteken. 395 ismertetésénél annak saját szavaira fogok hivatkozni. (Halljuk! Halljuk!) Az a nép kivándorol Amerikába, de nem azért, hogy uj hazát keressen, hanem azért, hogy itt éhen ne haljon, (Ugy van! a baloldalon.) Azt oda kergetik, azt ez a liberalisztikus rendszer oda kergeti, (Ugy van! Helyeslés a baloldalon.) Azt mondja az a szegény ember: Uram, ha az ember bánkódik a felesége vagy gyermekei után, hát ir nekik ; ezek visszaírnak s minden jól van. De ha az ember a hazája után bánkódik, már nem lehet irni: menni kell. Ma még munkában vagyok és holnap már utazom. És nem számol az a szegény ember semmiféle kellemetlenséggel, nem számol azokkal a büntetésekkel, a melyek itt várják. Eljön haza, de a mint nyomorgatni kezdik, a mint a hivatalos önkény ránehezedik, a melyet én bizonyos fotográfiákban mindjárt reprodukálni fogok, akkor azt mondja: megyek én vissza Amerikába! (Halljuk! Halljuk!) És ha azt kérdem tőle, hogy miért, azt feleli: »Nem akarom azt, a mit ott keservesen megkerestem, itt a zsarolásnak feláldozni.« (Mozgás és helyeslés balfelöl.) Ez tehát nem esik a magyar érzület hiányának rovására. \ (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) — A mi pedig az én tevékenységemet illeti, — mert meg voltunk támadva: ugy az egész párt, mint a párt minden egyes tagja — tevékenységemet csak három pontban akarom összefoglalni. (Halljuk! Halljuk! a balés szélsöbaloldalon.) Először: Én mint szegény pap az én szegény falusi iskolámat olyan színvonalra emeltem, hogy nemcsak hogy kiállja a versenyt valamennyi állami iskolával, (Helyeslés a bal- és szélsöbaloldalon.) de főleg, a mi a magyar nyelv terjesztését illeti — és ez minden időben fő czélunkat képezi — meglátogatta azt az iskolát egy nagynevű budapesti egyetemi tanár, és az annak megelégedését is képes volt kinyerni. (Elénk helyeslés és éljenzés a bal- és szélsöbaloldalon.) Egyházközségemben mindenki irnitudó, a ini Sáros vármegyében unikum-számba megy, (Éljenzés balfelöl.) Az én községembeli katonaviselt ember soha a »Führer«-nél kisebb rangban nem kerül haza. (Élénk derültség és éljenzés a bal- és szélsöbaloldalon.) Én, hogy azt a czigányt is kiemeljem elmaradatottságából, kocsisnak fogadtam fel s neveltem, és olyan kocsis vált belőle, hogy bármely grófi batárra is felülhetett volna. (Élénk derültség.) Nem volt annál^ ügyesebb ember. Én a muszka izgatásokat évek óta féken tartom. (Altalános, élénk helyeslés. Halljuk! Halljuk! a bal- és szélsőbáloldalon.) •— Az én parochiám valóságos misszionárius pozicziót képvisel ; ott a papot jobban kellene fizetni, mert — a népszerűség pénzbe kerül. (Nagy derültség és tetszés a bal- és szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk!) Én azért vagyok ott szeretett és tisztelt ember, mert én gazdálkodni sohasem tudtam; a mim volt, mind a szegény nép között osztottam el. Ez az egész dolognak a titka. Nem vagyok én valami csodafi, de annyi tény, hogy a népszerűség pénzbe és önmegtagadásba kerül. (Ugy van! a bal- és szélsöbaloldalon.) Ismétlem: mivel az a parochia misszionárius pozicziót képvisel, az ottani papot el kellene látni a mindennapi kenyérrel, de én e helyett a magas kormány részéről a legnagyobb fokú üldöztetésben részesülök, (Mozgás és zaj a bal- és szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk ! Zaj jobbfelöl.) mert daczára annak, hogy az én parochiám a legsilányabb, én privát vagyonomból élek, ilyen niiszszionárius poziczióban én az engem megillető kongrua-kiegészítést nem kapom meg, (Mozgás balfelöl.) mert ugy látszik, hogy a nálunk uralkodó 19 fokos hideg nekem jövedelműi van beszámítva. (Hosszas, élénk derültség a bal- és szélsöbaloldalon. Halljuk! Halljuk!) Juvat habere socios dolorum. Másnak is van rövidsége, nemcsak nekem, így nevetséges a kongrua-kiegészités Andrejován, Belovezsán, Komlósán, de ez onnan van, hogy nálunk a kongrua-kiegészités nem egyéb, mint a liberális korteskedésnek jutalmazása. (Mozgás a bal- és szélsöbaloldalon. Felkiáltások: Csúnya dolog !) Harmadszor: Én és Hedry Bódog, a ki siroki róni. kath. plébános volt, megalakítottuk az u. n. »Magyarságot és népneveiést terjesztő egyesületet Sáros vármegyében« (Hosszas, élénk helyeslés és éljenzés a bal- és szélsöbaloldalon.) és alapító tagokul bevontam valamennyi községemet, továbbá egyes tehetősebb gazdákat is s magamnak is jutott e nemes czélra 125 frt a kongruális illetékből. A gyűléseinket látogattam szorgalmasan, és hogy ez egylet megszűnt, annak nem én vagyok az oka. Nem is akarom a dolgot birálni, csak azt mondom, hogy ez a mi élhetetlenségünkre vall, hogy be kellett olvasztanunk az eperjesi Széchenyi-körbe, mert nem támogatjuk a magunk pénzével, hanem a zeneengedélyekért befolyt szegény nép pénzével, a mit a néjmevelésre lehetett volna fordítani. Következnek most a kivándorlás okai, vagyis a liberalizmus életképekben Makoviczán. (Elénk derültség.) Nem akarok foglalkozni a különféle gazdasági mizériákkal, mert nem értek magam semmiféle gazdasághoz, rossz gazda voltam egész életemben, mert a mim volt, azt mind a szegény népnek adtam. Most csakis a közigazgatási bajokat akarnám reprodukálni a mindennapi élet képeiben. (Halljuk! Halljuk!) A liberalizmus az én kerületemben, mint egy mindeneket mozgató erő nyilvánul, mely nélkül a világ forgása régen megakadt volna. Az egy meredek lejtő, a melynek tetején áll a liberalizmus kényura, a járás főszolgabírója. Ez csuszkái azon a lejtőn, és a kit útjába talál, persze csak a gyengébbet, eltiporja; és senkinek sem szabad feljajdulni, és mikor a lejtő legalsó szélére ért és visszatekintve látja, hogy mennyit tiport le útjában, a szegény embert embernek sem találva, azt 50*
