Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-50

50. országos ülés 1002 .február 13-án, csütörtökön. 365 vetni, a mint tajíasztalorn azt a néppárt részéről, a mely minden privát dolgot megbolygat, idehozza a ház elé, és abból affaire-ket csinál. Az én ellenjelöltem (Felkiáltások a néppárton: Ki volt az ?) egy néppárti képviselőjelölt, azt irta annak a plébánosnak, hogy igenis elfogadja a szentmártoni pontokat, csak szavazzanak reá. (Mozgás a jobboldalon.) Erre nekem az a plébános azt mondtai hogy: én nem azt kívánom az úrtól, hogy ezt a 12 pontot nekem aláírja, csak ígérje meg nekem ezen pontoknak három tételét. Erre én azt feleltem, hogy ha csak egy tételt kivannak is tőlem és 10 mandátumot hoznak is nekem az urak, még akkor sem fogom azokat a j>ontokat elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Hát én azt hiszem, hogy ezzel meg van magyarázva a dolog. És most átmenetek arra a két tételre, a melyek közül az egyik igaz és a másikra, a melyről tudni fbgja az az illető káplán ur, mert hiszen én azt sem tudom, hogy hol lakik az illető, hogy nem mondott igazat. (Halljuk! Halljuk!) A mi azt illeti, hogy a mikor elém jött és azt mondotta, hogy uram, legyen öröme abban, hogy néppárti és nem [pánszláv az ellenjelöltje, akkor egy triviális mondattal azt feleltem neki, hogy: Süsse meg magának ezt az ellenjelöltet (Hosszantartó, nagy derültség.) inkább tiz pánszlávot, mint egy ilyen néppártit. (Zajos felkiáltások a néppárton: Ah ! Ah ! Nagy zaj. Elnök csenget.) Hallgassanak meg, hiszen önök mindig beszélnek, én pedig csak öt perezre akarom igénybe venni türelmüket és nem hagynak kibeszélni. (Felkiáltások a néppárton: Dehogy nem hagyjuk ! Halljak! Halljuk ! a jobboldalon.) Hát ennek az urnak azt mondtam akkor, hogy inkább tiz pánszlávot, mint egy néppártit, mert én tiz nyilt ellenséggel meg tudok küzdeni, de egy alattomossal nem. (Zajos ellenmondások a néppárton. Elénk helyeslés a jobboldalon. Nagy zaj. Elnök csenget.) Ezt tartom én a hazafiságról és a mit elmondtam, az való. Már most áttérek arra az indiskréczióra, a mit a vitába belehoztak. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A ki ismeri a Felvidéken ezeket az elferdített állapotokat a ki tudja azt. hogy mit csinál a néppárt ott a néppel . . . (Zajos felkiáltások a néppárton: Ah ! Ah! Felkiáltások a jobboldalon: ügy van! TJgy van!) az az ember igazán nem tud magán uralkodni. Mikor oda jön hozzám egy olyan felvidéki ember és azt mondja nekem: »Uram, nagyon tiszteljük, szeretjük önt, magára szavaznánk, de az uj vallásra nem tudunk átlépni.« (Zajos ellenmondások a néppéirton. Felkiáltások a jobboldalon: TJgy van! TJgy van ! Nagy zaj. Elnök csenget.) így adja elő ezt ott valamennyi pap, a hány csak van. (Zajos felkiáltások a néppárton: Nem igaz! Hazugság! Folyton tartó nagy zaj. Elnök csenget.) En csak azt mondom, a mi megtörtént, ha szüksége van az igen t. néppárt elnökének vagy vezérének rá, akkor hozhatok kétszáz aláírást is. (Zajos ellenmondások a néppárton.) Kérem, néppártiak aláírását, a kik arról tanúskodnak, hogy ők azt hiszik, hogy ez a szabadelvüség egy felekezet ós nekik a vallásukat ott kell hagyni és ujat felvenni. Ernszt Sándor: Nem áll! (TJgy van! TJgy van! a néppárton.) Kubinyi György: A képviselő urnak is olyan vidékről tetszett jönni, a hol nem tudják, mi a lutherán és mi a liberál. A paraszt azt nem tudja és azt mondják nekik a papok, hogy a liberál az még rosszabb hit, mint a lutherán. (Nagy derültség a jobboldalon. Zajos ellenmondások a néppéirton. Folyton tartó zaj. Elnök csenget.) Hát hagyjuk abba. Ha szükséges, bizonyítékokat fogok hozni arra nézve, hogy ez így van. Hát ez el volna intézve. (Elénk helyeslés jobb feli l.) Már most átmegyek ennek a dolognak a második részére, a mit az a kájuán ur mondott és a mi nem igaz. (Halljuk! Halljak! a jobboldalon.) Mert igaz ugyan, hogy ő kérdőre vont engem, hogy mondtam-e azt az igen t. elnök ur ő nagyméltósága gróf Apponyi Albert ur felől annak idején, hogy inkább jöjjön Lobkowitz, mint Apponyi? Igaz, mondtam. (Nagy derültség a néppárton és felkiáltások: Nohát! Nohát!) Hát az sem tetszik a képviselő uraknak, ha az ember nem ad nekik igazat, és az sem, ha az ember igazat ad nekik. (Folyton tartó derültség a néppárton. Felkiáltások a jobboldalon: Halljuk! Halljuk! Nagy zaj. Elnök csenget.) Elnök: Tessék a szónokot meghallgatni! Kubinyi György: A mit egyszer elmondtam, annak mindig állok és ma is kijelentem azt, a. mi igaz, és valótlan dolgot sohasem tudnék a nyilvánosság előtt elmondani, (Nagy zaj.) bögyén azt mondtam volna, hogy jezsuita, azt tagadom, az hazugság, az nem igaz, tessék neki megírni. Molnár János: Meg is fogja olvasni! Kubinyi György: És a mi azt illeti, hogy én akkoriban azt mondtam, a mit tetszett említeni, én azt elintéztem ő nagyméltóságával. (Nagy derültség a néppárton. Felkiáltások a jobboldalon : Mi nevetni való van ezen ?) Förster Ottó: Az, hogy a közvéleményé ez a dolog! Kubinyi György: Másrészt én nem tudom, hogy a néppártnak nem inkább tetszenék-e, ha a néjípárt teszem fel a felsőháznak valamelyik apátját ide ültethetné a miniszterelnöki székbe, (Felkiáltások a néppárton: Mit mond ?) valamelyik papi méltóságot, a mint hogy arra is dolgozik a t. néppárt. Miért ne lett volna tehát szabad nekem azt kívánnom, pláne az akkori