Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-49

i9. országos ülés 1902 február 8-án, szombaton 347 volt ily kitartó; 40—50 emberen mégis erőt vett a gyöngeség; beütött náluk az, a mire Osillaghy ur számított: t. i. elkallódtak. Esti 10 óra felé minduntalan belebotlom egy-egy a kövezeten heverő választóba. ISÍem volt részeg egy sem. Részeg embert az egész választás alatt nem láttam, de végkép kimerülve a fáradságtól.* Itt megjegyzem, hogy a szerkesztő ur valószínűleg azért nem látott részeg embert, mert csak a mi táborunkban járt és az ellentábor igen ügyesen volt szervezve, ott a vendéglő kapuját állandóan zárva tartották, sőt egy alkalommal egy igen t. képviselőtársam nagyon féltette, hogy betekinthetek a kapuba és rákiáltott embereire : »Hamar csukjátok be, nincs itt senkinek semmi keresete.* Én ebben az egy pillanatban sokkal több részeg embert láttam, mint talán a szerkesztő ur egész életében. (Olvassa): »Csillaghy ur arra számított, hogy 40—50 helyett elfárad, ellankad 150 és akkor meg van mentve az ő reputácziója. Nyitrán október 2-án Árpássy Imre küldöttségénél esti 6 óráig leszavazott 1019 ember, pedig ennél a küldöttségnél csupa falu szavazott. A zoboralji falvak népe pedig egy cseppet sem áll értelmi szempontból magasabban a mátyusföldi tót paraszténál. Galgóczon mégis esti 6 óráig egy-egy küldöttségnél nem szavazott le több, mint 676 ember. XV. Lajos franczia király egy hatalmas és kegyetlen udvaronczárói olvastam valahol, hogy halála után a király hízelgői kérték, hogy engedné nekik emlékül az udvaroncz szivét, ők azt külön fogják eltemetni. Meg is tették, de a király halála után az elnyomott igazság szava megszólalt a népben. A hol a hulla feküdt eltemetve, ráírták: itt nyugszik egy szívtelen ember. A hová pedig a szivét tették örök pihenőre: itt nyugszik egy embertelen sziv. Ez jutott eszembe, mikor az elnök huza-vonáját láttam. S még ő panaszkodott előttem, hogy soká húzódik a szavazás. Mintha én volnék az oka. A főispán urnak figyelmébe ajánljuk ezen elnököt Zsámbokrétre. Ott szintén, ha nem is vezeti diadalra a kormánypártot, hát legalább megemlegetik Osillaghy urnak elnökségét, mint Galgóczon marad örök emlékben.« T. ház! A huza-vonára vonatkozólag szintén szolgálbatok egy kis leleplezéssel. (Halljuk! Halljuk!) A néppártiak egyáltalában pässpartout-t nem kaptak, csak egyetlen passpartout-t sikerült a mi pártelnökünknek, gróf Zichy Jánosnak szerezni, ő volt az egyetlen ember, a ki déli 12 óráig ellenőrizhette a választási küldöttségek ténykedését, de azt sem tehette, mert ő lévén az egyetlen ember, a kinek passpartoutja volt, a néppárti választókat sajátkezüleg volt kénytelen a szavazóurnához vezetni. Igaz ugyan, hogy az ellenpárton levő képviselőknek sem adott többet, mint nekünk, de a választási törvény nem igy értelmezendő, hanem ugy, hogy az egyik párton ugyanannyi rendezőt alkalmazzon, mint a másikon, O azonban rendezőül azt a 12 faczér közigazgatási tisztviselőt alkalmazta és arra hivatkozott, hogy ezek hatósági közegek és ezért kapnak passepartout-t. Ott egyszerre hatósági közegekké váltak, de az előző napokon, mikor korteskedtek, nem voltak hatósági közegek. (Zaj a baloldalon.) Ezek kaptak passepartout-t mindenféle satirungban, mert nemcsak karszalagok voltak, hanem valami pántlikából készült kokárdák is passepartoukul szolgáltak. Mi ilyen kokárdát egyáltalában nem láttunk, csak karszalagot sikerült estére négyet szereznünk. Ezt azonban csak annak köszönhettük, hogy szabadelvű képviselőtársaink is mindenféle kellemetlenségnek voltak kitéve. Ok sem járhattak, kelhettek szabadon. Az elnök ur ugyanis avval odázta el a karszalagok kiadatását, hogy a képviselők szabadon járhatnak, kelhetnek; de miután sem a mi, sem az ő homlokukra nem volt felírva, hogy képviselők vagyunk, ők is minduntalan akadályozva voltak a járás-kelésben, végre nekik sikerült kieszközölni négyet és akkor az elnök ur azt mondotta nagy kegyesen, hogy »miután a szabadelvüpárti képviselőknek adtam összesen négyet, ime a néppártiaknak is adok.« T. képviselőház! Az előbb említettem, hogy leleplezéssel fogok szolgálni abban a tekintetben, hogy miért volt ez a rettenetes sok huzavona, a szavazóknak olyan késleltetve történt leszavazása. Estefelé a szavazóhelyiség előtt álltam. Röviddel azelőtt kaptuk csak meg a karszalagokat. Ekkor áz egyik közigazgatási tisztviselő, akinek szintén volt ilyen karszalagja, sietve jött ki az elnök űrtől és — engem nem ismervén, — oda fordult hozzám: »Tisztelt kolléga ur«, monda, »az elnök ur elrendelte, hogy mentül lassabban vezessük föl a választókat, ne siessünk, húzzuk, vonjuk a szavazást, mert igy van kilátás arra, hogy a néppárti választók elhagyják a választás szinhelyét.« (Zaj a baloldalon.) Erre megkérdeztem az illető urat, a kinek a nevét is feljegyeztem, hogy ha szükséges, hivatkozhassam rá, mert hisz most mindent letagadnak, hogy miért gondolja, hogy ilyen elnöki intézkedés volna szükséges ; azok a néppárti szavazók mégis csak kitartók, nem valószínű, hogy itt fogják hagyni a választás színhelyét. Ekkor ő egész bizalmasan azt mondotta, »hogy ha ez nem sikerül, az elnök ur véleménye szerint, akkor sikerülni fog a másik dolgunk, t. i. kiküldöttük az összes rendelkezésünkre álló kocsit Pöstyénbe, ahol körülbelül 40 — 50 szavazónk elmaradt; azokat be akarjuk hozni. Ehhez idő kell, ós ennélfogva szükséges, hogy a szavazás kihúzassák.« Ez az ur aztán később megtudta, hogy kivel beszélt, eléggé restelte, el is került engem messziről. De hogy némileg megvilágítsam t. ház azt, hogy a perifériákon hogyan akarják a rendszerváltozást bebizonyítani, és hogyan dühöng ottan a jog, törvény és igazság jelszava, engedjék meg, hogy rámutassak, hogy a már emiitett Nyitra vármegyében hogyan szokták a választásokat ii*