Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.
Ülésnapok - 1901-47
808 V7. országos ülés 1902 február ö-án, csütörtökön. tani, hogy ez a nép el volt látva nagy nemzetisági közvagyonnal, nagy közhavasokkal, közlegelőkkel, a melyeken intenzív állattenyésztést űzhetett. De meghozták az arányositási törvényt. Ennek rendelkezései az úrbéri természetű közbirtokosságokat feldarabolás alá rendelték. Hibás, gonosz magyarázattal a Székelyföldre is alkalmazták annak rendelkezéseit, holott ott urhéri természetű közbirtokosság sohasem volt, és ma ott állunk, hogy elkótyavetyélve, elprédálva áll ez a nemzeti vagyon. Potom áron, idegen vállalkozók kezébe került és ma a Székelyföldön felhangzik a jajgatás, melyet igen jól jellemez egyik miniszterhez intézett beadványban a zetelaki székely e kéréssál: Engedtessék meg neki, ha már az ezeréves földről elküldetett, kiűzetett, hogy botot vágjon, mely neki koldusbotra elégséges lesz. Ezeket a közgazdasági bajokat nemcsak az arányositási törvény helytelen keresztülvitele okozta, hanem nagy mértékben fokozta azokat a tagositási törvény és a legelő-törvény legelést tiltó rendelkezése. De nemcsak a mezőgazdasági bajok azok, melyek intenzív és sürgős orvoslást igényelnek, hanem ott vannak az ipari bajok is. A Székelyföldön uralkodó válságot két tényező idézte elő. Az egyik, t. ház, a helytelen, az ellenséges vasúti politika, a másik pedig a román vámháboru. Mig a szász városok az ő okos, előrelátó, nemzetiségi politikájukkal, a melyet paktumos politikának nevezhetünk, belejutottak a világforgalom központjába; mig a szász városok a kolozsvári-predeáli vasútvonallal a fővonalba jutottak, s élvezik egy erős vasúti vonalnak minden kereskedelmi áldásait: addig a Székelyföld a világforgalomból teljesen ki van vetve, (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) zsákutczába jutottak a legnagyobb ipart üző székely városok; Marosvásárhely, Sepsi-Szent György, Kézdivásárhely, Csíkszereda stb. közül egyiknek sincsen a fővonallal csatlakozó vasúti vonala; mindegyik zsákutczába került; valamennyi viczinális vasúti vonalak mellett fekszik. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Ha ez nem meggondolatlan vasúti politika; ha ez nem botor vasúti politika, t. ház, (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon. Egy hang ugyanott: Ez az igazi kifejezés!) ugy nem tudom, mit lehet annak nevezni. T. ház! A székely vasutak kiépítését már minden oldalról több izben erélyesen sürgették. Törvény is rendelkezik róluk: az 1885 : VII. t.-cz. Ott van Bedó'házy János képviselő ur interpellácziója, a melyre már hónapok óta nem válaszolnak, f Úgy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) a melyre Hegedüs Sándor kereskedelemügyi miniszter nem tartja érdemesnek, hogy válaszoljon, s a melyben a nevezett képviselő ur fölveti a kérdést, hogy mi lesz végre a székely vasutak ügyében? (Mozgás a szélsöbalóldalon. Egy hang ugyanott: A 30 nap már régen elmúlt!) Pedig nemcsak politikai okok sürgetik, a törvény kötelező erejében bizva több vállalkozó a felépítendő vasút mentén gyárakat, fürésztelepeket, talpszeg-gyárakat építtetett fel, a melyek most üzelmeiket kénytelenek beszüntetni azért, mert a vasút nem épült fel. (Mozgás a szélsőbaloldalon. Ugy van! Ugy van!) Hiszen itt magánjogi kártérítési igényről is lehetne szó az állammal, a kormányzati politikával szemben. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) E vasút felépítése elsőrendű szükség, mert e nélkül a székelyföldi ipar a maga elmaradott állapotából ki nem vetkőztethető. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) A román vámháboru volt a másik tényező, a mely a székelyföldi ipart megölte. A székelyföldi városok látták el azelőtt Romániát az ipari produktumokkal. 1886-ban, itt nem részletezhető közgazdasági okokból (Halljuk! Halljuk !) egészségtelen közgazdasági állapot fejlődött ki köztünk és Románia között. Románia az által, hogy vámsorompókkal zárkózott el tőlünk, tökéletesen függetlenítette magát az erdélyi ipartól, de egyszersmind szerencsétlen helyzetbe hozta az erdélyi iparüző városokat. Ekkor az lett volna a helyes kormányzati politika, hogy ha már nagy és fontos közgazdasági szempontokból a Székelyföld elvesztette a Keletet, elvesztette Romániát: tegyék hozzáférhetővé a Nyugatnak, építsék ki a vasutakat. (Elénk helyeslés a szélsöbalóldalon.) És, t. ház, ez nem történt meg! T. ház! Két roppant nagy fontosságú tanulság rejlik a Romániával szemben való viszonyunkban. Az egyik tanulságra különösen Rubinek Gyula t. képviselőtársam figyelmét hivom fel. 0 tegnapelőtti beszédében öngyilkos politikának nevezte azt, r ha mi az önálló vámterületet követeljük. En felhívom figyelmét Romániára; (Halljuk! Halljuk!) ez a kis állam, a mely sokkal inkább agrikultur állam, mint Magyarország, a melynek ipari elmaradottsága Magyarország elmaradottságához hasonlíthatatlan volt; ez a kis Románia erős soviniszta eszközökkel önálló vámterületen erős ipart, pezsgő kereskedelmet volt képes magának teremteni. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Kubik Béla: Mert nem gyávák! Sebess Dénes: 1886-ban, a midőn Románia a vámsorompókat felállította, hoztak ott egy uj ipartörvényt, a mely szerint az ott keletkező ipari vállalatok, ha azokba legalább 50 ezer frank tőkét fektetnek be, ingyen területet, vámmentességet, szállítási kedvezményeket kapnak. És, íme, alig egy pár év alatt mintegy 120 iparvállalat keletkezett több mint 30 millió tőkével, a melyek több mint 8 ezer munkást foglalkoztatnak. Pezsgő ipari élet van ott, és ha most a legközelebbi esemén3 r ek arra látszanak is mutatni, hogy Románia némi válsággal küzd, ez korántsem az önálló vámterületre vezethető vissza, hanem egészen más közgazdasági tényezőkre. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) íme, a kis Románia példája megmutatta
