Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.
Ülésnapok - 1901-10
10. országos ülés 1901 november 16-án, szombaton. 75 véletlen folytán eltávoznék abból a székből, nem tudjuk, ott fogunk-e állani, a hol azelőtt, vagy jobb irányban fogunk-e haladni. (TJgy van! TJgy van! balfelöl.) Nem személyes változtatások, instituczionális változtatások szükségesek. (TJgy van! Ugy van ! balfelöl.) Azon férfiakat, a kikben bíztunk s a kiknek egész politikai múltja le van kötve egy uj irányban, azokat kell érvényre juttatni. Azoknak kell helyt adni a korona tanácsában. (TJgy van! TJgy van! a bal- és szélsőbaloldalon.) T. ház! Nem akarom a belpolitika ezen kietlen képét tovább festeni, hanem egy kérdésre akarok kitérni, a mely miatt különösen sajnálom, hogy a legmagasabb trónbeszédben semmi hivatkozás sem történt azon nagy alkotmányos harczra, a mely itt lefolyt, s ez az úgynevezett Bánffy-kérdés. Í\ ház! A »Neue Freie Presse« (Halljuk! Halljuk!) f. évi Julius 18-iki számában megjelent egy czikk, a mely következőleg hangzott. Magyar fordításban fogom felolvasni. (Halljuk! Halljuk! Olvassa.) »Bukását — t. i. Bánffy báró bukását — Magyarországon nem sajnálták. Kész volt azt a kincset, az alkotmányt is megtámadni; az abszolút uralom elkerüli) étlen ségét Ausztriában és Magyarországon a legfelsőbb tanácsban hirdette; ezen felfogásához szövetséges társakat keresett a közös miniszterekben és a hadseregben. (Halljuk! Halljak! a bal- és szélsöbaloläalon.) Minden pillanatban kész volt a hatalom legvégső eszközeit alkalmazni, még mielőtt a politikai eszélyesség eszközei ki lettek volna merítve, és ezért kellett buknia, mielőtt még a monarchia mindkét államára sokkal nagyobb szerencsétlenséget idézhetett volna fel. Még el fog érkezni a nap, a midőn Bánffy ezen utolsó szándékai leleplezhetek lesznek. Ezeknek ismerete a beavatottak körében magyarázza meg azt a kíméletlenséget, a melylyel utoljára személye ellen fordultak, (Halljuk! Halljuk!) és a melynek folytán végre ugyanazon eszközökkel buktatták meg, mint a melyekkel felkapasz k odott — azon rettenetes obstrukcziós éjjelen, a mely alatt Fejérváry Géza báró 14 óráig szóhoz nem juthatott, és az egyetemig ifjak a karzatokon a Kossutk-nótát énekelték. És akkor ejtették ki ezen jellemző szavakat: Hála Istennek, hogy Magyarországon is kezdődik a táncz.« T. báz! A »Neue Freie Presse« nem olyan lap, a mely csak ugy hübele Balázs módjára beszél! A »Neue Freie Presse« világlap és nyilatkozatainak súlyt kell adni. Mert ha nem igaz is a dolog, Magyarország alkotmányának tekintélye megkívánja, hogy a külföld előtt ez niegczáfoltassók. Elhiszem, hogy erről a minisztertanácsban nem volt szó, de csodálkozva láttam, hogy eddig határozott, nyílt tagadás ezen állítással szemben nem történt. Vagy méltóztassék állítani azt, hogy valótlant mondott ez az újság és akkor kompromittálva van, vagy méltóztassék elmondani a dolgokat, a hogy voltak. Széll Kálmán miniszterelnök: Már megfeleltem erre szeptemberben! Rakovszky István: Nem találtam a feleletet oly határozottnak... Széll Kálmán miniszterelnök: No majd megismétlem még határozottabban. Rakovszky István:... mint indikálva lett volna, Vannak jelek, melyek ez ujsághirt megerősíteni látszanak. A választások az utolsó alkalommal, tudjuk, hogy miként folytak le, Josipovich Géza miniszter odahagyta miniszteri székét, mert az alkotmányt veszélyeztetve látta. Báró Bánffyról ugyanazon újságok, melyek ma nevét sem merik ajkukra venni, akkor, a mikor dicsőitették őt, rebesgették, hogy azt mondotta volna: ő az utolsó miniszterelnök. Ilyeneket, t, ház, mégis czáfolni kell. Nagyon egyszerű ez. Valaki csak tud erről. Akár egy jjarlamentáris bizottság kiküldésével is ki kell ezt deríteni. De hogy ily ügy felett napirendre térjenek, ez másutt nem történhetik, mint épen nálunk, ez más többséggel nem történhetik, mint a mienkkel, Igen hasonló ez lord Strawford esetéhez Angliában. Ott ha ilyen dologra hivatkoztak, egészen más elbánás alá került az. Voltak ott hasonló esetek és vád emeltetett lord Strawford ellen, hogy megkisérlette az alkotmányt megdönteni s egy zsarnoki és önkényes korinamat inaugurálni, hogy szokatlanul nagy és törvénytelen hatalmat adott magának; végre, hogy királyt és parlamentet egymás ellen ingerelt. T. ház! Mindezek a jelenségek meg voltak nálunk. Itt volt a nagy katonaság. Megtámadták a közjogot, sőt még a személyi biztonságot is. Nem volt előttük semmi szent, s a magyar országgyűlés ezt még annyira sem méltatja, hogy parlamenti bizottságot küldjön ki, hogy feltétlen biztonságot szerezzen, mig Angliában nagy ankétre volt szükség. Különben a minisztori felelősségről szóló 1848: III. t.-cz. a) pontja ezt mondja (olvassa):' »A miniszterek feleletre vonathatnak minden oly tettért vagy rendeletért, a melyért az ország függetlenségét, az alkotmány biztosítékait, a fennálló törvény rendeleteit, az egyéni szabadság, vagy a tulajdon szentségét sérti, s általuk hivatalos minőségükben követtetett el.« T. ház! Ezek közül melyik pontot nem szegte meg báró Bánffy ? (Tetszés balfelöl.) Gondolom, egytől egyig megvannak a kritériumok a vád alá helyezésre és mi addig sem merünk menni, hogy egy j^arlamenti bizottságot küldjünk ki. Én, t. ház, ezen szomorú állapotoknak hü képét nem látom a válaszfeliratban. Látom, hogy ez a válaszfelirat csupa hypokrisisből tulterjengő loyalitással van tele, de ennek az országnak igazi szomorú állapotát nem festi hiven. Nem fogadom el a válaszfeliratot, s végzem azon szavakkal, melyeket a t. nemzeti párt utolsó válaszfeliratának a végén olvasunk: Nem az álszemérem ürügye alá búvó palástolás, hanem a 10*
