Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-28

442 28. országos ülés 1901 deczember 11-en, szerdán. nem tagadom meg, hogy székely ember, székely képviselő vagyok — nem ösztönöz, hanem igenis késztet erre egy igen fontos és nagyjelentőségű nemzeti és állami érdeknek megismerése, érzete és tudata. Talán mondanom sem kell, hogy erről a kérdésről nemcsak én gondolkozom igy, hogy ezt az ügyet nemcsak én tekintem ilyen nagyfontosságunak, hanem, azt hiszem, erről épen igy gondolkoznak azok az igen t. képviselőtár­saim is, a kik hazánk keleti részének viszonyait közvetlen közelről ismerik és igy éreznek e kér­dést illetőleg mindazok, a kik ott a Székelyföl­dön, egy tiszta magyarlakta területen, a megél­hetés igen nehéz viszonyaival, a gazdasági és ipari pangással, a már csaknem kizsákmányo­lássá fajult kereskedelmi üzérkedés minden utá­latos kinövésével és a kulturális visszafejlődéssel küzdve élnek. Mielőtt azonban áttérnék interjjelláczióm tulajdonképeni tárgyára, legyen szabad egy pár megjegyzést tennem arra a nemzetiségi politikára, a mely ezzel a tárgygyal igen szoros összefüg­gésben áll, a mely politika ott hazánk keleti részén, Erdélyben, 34 esztendő óta folytattatik. (Halljuk! Halljuk!) Nem tartozom azok közé, és nagyon sokan velem együtt, kiket külföldi és fájdalom, belföldi elleneink is a szó rosszabb, gúnyosabb értelmében vett sovinista jelzővel szoktak meg-megtisztelni, sem tartoznak azok közé, kik a magyar állam, a magyar nemzeti­ségnek megszilárdulására feltétlenül szükséges­nek tartják más nemzetiségek faji fejlődésé­nek, kulturális érvényesülésének visszaszorítását, visszafojtását. A faji szeretet, a faji kulturális fejlesztés, természetesen a magyar állam talajá­ból táplálkozva és a magyar állameszme napjá­nak melege mellett, szerintem, egy szabad állam­ban, oly egyéni joga lehet mindenkinek, mint bármely közszabadság, a melyet tényleg korlá­tozni a legridegebb sovinizmus volna. De, t. ház, midőn a magyar állam kiépitéséről, vagy mond­juk inkább a magyar állam ezer éve meglevő épületének modern berendezéséről és fölszerelé­séről esik szó, akkor, nem bánom, nevezzenek engem sovinistának. vagy nevezzenek engem akár vad magyarnak, vagy dühös székelynek, vagy akárminek, de én ezt az építést, ezt a fel­szerelést másként nem gondolhatom, nem kép­zelhetem, mint tisztán magyar nemzeti r ala­pon, tisztán magyar nemzeti szellemben. (Elérik helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ha igy áll a dolog, akkor a magyar nemzeti fejlődés számban, szel­lemi és anyagi erőben nem vonatkoztatható egy­szerüleg a faj jogaira vagy kötelességeire, mert a magyar faj érvényesülésének elősegitése min­den téren, a kulturális téren és az állami élet egész vonalán: az nem egyszerű fajérdek, hanem egy igen magas, szerintem a legmagasabb állami érdek. (Igaz! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Most, t. ház, félretéve minden szubjektivitást, melyet különben a faj szeretet jogosan sugall be­lénk, egész tárgyilagossággal ítélve - meg a dol­got, el kell ismernünk, hogy e magas államérdek szempontjából ott hazánk keleti részén alig té­tettek eddig valami lépések és ha tétettek is, azok nagyobbára félig, vagy egészen elhibázott lépések voltak. Az u. n. nemzetiségi politika ke­zelésében 34 esztendő óta ott Erdélyben oly egye­netlenséget, olyan összevisszaságot tapasztal­hatunk, a mely teljes lehetetlenné tette azt, hogy ebben a tekintetben határozott irányt állapithassunk meg. Vannak pl. törvényhozási intézkedéseink, a melyeket egyáltalában nem valósítottak meg és hiányzanak törvényhozási intézkedések, a melyek meglevő bajokat kellene, hogy orvosoljanak, még pedig szükségképen azonnal. Emez interpelláczióm keretében nem tudok mindezekre a dolgokra részletesebben áttérni — talán lesz alkalmam bővebben kifejteni még — most csak épen jelezni akartam ezt. Végezetül annyit láthatunk ennek a hely­telen politikának az eredményeképen, hogy ha­zánk keleti részében azok a területek részesül­tek inkább a kultúra és a megélhetés esz­közeinek áldásaiban, a melyek nemzetiséglakta területek; és a tiszta magyar területek, tiszta magyar pontok, városok, teljesen elhanyagol­tattak. Pedig talán épen ezeket a területeket kellett volna első sorban megerősíteni, (ügy van! a szélsöbaloldalon.) mert a más terüle­tekre való erősebb hatás által tényleg, valljuk meg az igazat, bizonyos erőszakoskodásoknak színezetével vádoltak, a helyett, hogy jóakara­tunkat elismerték volna. Kiváló példája ennek az elhanyagolásnak épen a Székelyföld. Tósztokban és küldöttségek­nek adott fényes válaszokban sokszor hall­hattuk azt, hogy a Székelyföld nemcsak a keleti Kárpátok bórczei által természetes bás­tyája Magyarországnak, hanem az a ma­gyarlakta széles szalag ott az Olt és a Maros felső völgyeiben hatalmas sorompója volt mindig a magyar állam magyar nemzeti voltának. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ez a földszalag volt, t. képviselőház, és lesz mindig az, a mely keresztet fog vonni bárhonnan jövő ál­lamalakulati álmodozásokra és tervezgetésekre. És minél szélesebbé teszszük ezt a földszalagot az ország belseje felé, és minél tömöttebb szö­vésűvé, minden araszszal, minden szállal a ma­gyar nemzet államiságának egy-egy ujabb biz­tosítékát fogjuk nyerni. (Élénk helyeslés a szélsö­baloldalon.) Azonban tekintve a Székelyföldet, hol vannak azok a virágzó városok, a melyeknek fejlődniök kellett volna 34 év alatt ? Mert nem­zetiségünknek a biztosítását csak ugy remélhe­tem Erdélyben, hogyha ott hatalmas, nagy, népes, virágzó, iparüző városok keletkeznek. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezek teljesen hiányoznak. Hol vannak azok? Hol van az a pezsgő élet, a melynek meg kellene lennie, hogy a Székelytöld kincseit kiaknázza és kibányászsza ? E helyett találunk egy teljesen elhanyagolt vi-

Next

/
Thumbnails
Contents